Bódai-Soós Judit: Andris és Asztra (mese)

Megjelent: 2018. szeptember 11. Kategória: Bódai-Soós Judit, Díjnyertes, Mese

Amikor a téli esték sötétsége egyre nagyobb és nagyobb falatokat harap le a nappalokból, mi mást is tehetne a gyermek, mint hogy anyja ölébe kucorodik és mesét hallgat? Andris is éppen ezt tette a hideg, decemberi estéken. Édesanyja meséi varázslatos világokba repítették a kisfiút, olyan helyekre, ahol hírből sem ismerték azt a kínzó szegénységet, amelyben ők éltek.

Andris édesapja már olyan régen meghalt, hogy a fiúcska szinte nem is emlékezett rá. Azóta édesanyjával tengődtek kettecskén, és bizony azt is kétszer meg kellett gondolniuk egy-egy keményebb téli estén, hogy gyújthatnak-e villanyt, ha egy kicsit erősebben kell fűteniük. Vajon lesz-e elég pénzük kifizetni ezt a számlát is, meg amazt is?

Mégsem búslakodtak sokat, inkább beburkolóztak egy jó meleg takaróba, és elrepültek mesevilágba. Ott szabadon szárnyalhattak, bármit megtehettek, sosem éheztek, sosem fáztak. Andris azokat a meséket kedvelte legjobban, amelyek a csillagokról szóltak. Ilyenkor az ablakhoz húzódott, és amíg édesanyja mesélt, ő a csillagos eget bámulta. Teljes odaadással szeretett minden csillagot.

Asztra egészen apró csillagocska volt. Kíváncsi, vidám teremtés. Legszívesebben a vén Csillag Apó közelében keringett, és az ő meséit hallgatta. Csillag Apó a Földről mesélt Asztrának és az emberekről. Teli volt színes, vidám történetekkel, de sok-sok szomorú, fájdalmas mesét is ismert. Asztra szívből kacagott, és szívből zokogott – minden egyes történetet mélyen átélt. Csillag Apó meséin keresztül nagyon megszerette az embereket.

Ebben az évben, karácsony szent estéjén úgy adódott, hogy Andris édesanyja Asztráról mondott mesét kisfiának, a csillaggyermek pedig a vén Csillag Apótól éppen Andris történetét hallgathatta meg.

A kis csillagról szóló mese kiröppent az ablakon, és elindult a sötét ég felé. A kisgyermekről szóló mese pedig a világűrt átszelve a Föld felé vágtatott. Aztán félúton összeütköztek. Csillag Apó váratlanul elhallgatott, és Andris anyukája se mesélt tovább. Asztra a Földet bámulta, Andris az eget, és ebben a pillanatban hidat vert közéjük az egymás iránti szeretet. A szeretet, amely mindig karácsonykor a legerősebb, most megszilárdult és úttá vált, mely összekötötte az eget a földdel.

Andris és Asztra megbabonázva csodálták a jelenséget, majd mindketten ráléptek az útra, és elindultak egymás felé. A találkozás életük legcsodálatosabb élménye volt. Kézen fogva ballagtak végig az úton Asztra otthonához, ahol Andris megismerkedhetett Csillag Apóval és a világűr számtalan más, szebbnél szebb csillagával. Ajándékot is kapott tőlük, mégpedig egy nagy zsák csillagport.

– Mit kezdjek én ezzel? – kérdezte Asztrától.

– A csillagpor fényt ad a sötétben, meleget a hidegben – felelt mosolyogva a kis csillag. – Soha többé nem kell fáznod, és félned a sötéttől.

Ismét kézen fogták egymást, és most Andris otthonához mentek el együtt. A kisfiú bemutatta Asztrát az anyukájának, majd ő is megajándékozta a csillagot. Egy szép karácsonyi dalt adott neki. Előbb egyedül, aztán édesanyjával együtt énekelték el a dalt, és addig ismételték, amíg Asztra meg nem tanulta.

Lassan elérkezett az éjfél. Andris és Asztra elbúcsúztak egymástól. A kis csillag visszament az égre, aztán eltűnt a kettőjüket összekötő út. Ám azt mindketten tudták, hogy csak az út tűnt el, mert a kettőjüket összekötő szeretet eltéphetetlen, örökre megmarad.

 

Az illusztráció a szerző nyereménye, a Tündérrózsa Kézműves Műhely alkotása

Az író weboldala: www.juditti.hu