Gallai Gabriella: Napsugaras (vers)
Reám csókolja melegét a pajkos,
makrancos szellővel érkező Tavasz,
vele ébredek én is, mint bolondos,
– zsongástól bódult – örök ifjú kamasz.
Reám csókolja melegét a pajkos,
makrancos szellővel érkező Tavasz,
vele ébredek én is, mint bolondos,
– zsongástól bódult – örök ifjú kamasz.
Ásít a hagyma,
zöldell az ágy,
répalevélben
éled a vágy.
Föltör a földből,
nézi az ég,
Napsugarakkal
biztatja még.
Itt a világos,
itt a meleg!
Nézd: a bokor, fa
is megremeg.
Rázza az ágát,
míg a virág
nyílik a rügyből,
mint a világ.
Tátogi borsó,
méla retek,
ízleli régen,
egy se beteg.
Fogd a kezük hát,
oly nagy a tét:
látni hamar
a nyár küszöbét.
Ez a vers a másságról és annak elfogadásáról szól. Kérésre született a mosonmagyaróvári Tanodásoknak, hogy segítség egy probléma feldolgozását.
– Nem értem, miért nincs hó! Hamarosan karácsony lesz, ilyenkor már javában havazni szokott – dohogott a bajsza alatt Ficere, a nyuszi, miközben húzogatta maga után a szánkót a sűrű avaron. – Eszembe sem jutott utánanézni, mielőtt elindultunk, annyira biztos voltam a dolgomban.
Töklámpás az éjszakában fényvigyorral hívogat
rémpofája grimaszolva mutogat vagy száz fogat
denevérszárny, bosziháló póklábakon lengedez,
narancssárga lampionok égnek, mint a mécsesek.
Erdőföldén egyetlen hegycsúcs magasodott csak a lombok fölé. Meredek lejtőit dús fű borította, a szivárvány minden színében tündöklő virágokkal tűzdelve, amelyek körül elégedett méhek döngicséltek reggeltől alkonyatig. A hegy annyira magas volt, hogy a Nap szinte rá tudott ülni a tetejére, hogy onnét szórja szét sugarait az alattuk békésen elterülő erdőkre, és onnét simogassa meg a csúcson boldogan éldegélő Szív-professzort.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdő: zöld leveles, lombos, madárfészket rejtő; erdőnek szélében kicsi falu állott, házak ablakában nyíltak a virágok. Falunak sarkában a legszebbik háznak ablakában üde muskátlik virítnak. Sokszín muskátlival van tele a kert is, hogy elsápad tőle még a szivárvány is. Ez a ház Muskátlis Panninak a háza, kinek a muskátli a kedvenc virágja; minden nap korsóval addig jár a kútra, míg összes virágát rendre meglocsolta.