olvasgató

Kálmánchey Laura: Nyírfakirály (vers)

A szerző illusztrációja

Nyírfakirály, fák királya
felült színarany trónjára.
Onnan nézi birodalmát,
fák és bokrok milliárdját.
Aranyfénybe burkolózva,
szemöldökét összevonja:
Hadd lám, kedves, drága népem
elkészültetek-e szépen?
Tarkállik-e már az erdő,
rigófüttyöt, csöndet rejtő?
Egyikőtök se feledje,
mi vagyunk a földnek lelke.
Búcsúzzunk hát illendően,
ahogy minden esztendőben,
ünnepeljünk drága díszben,
csupa meleg bársonyszínben.
S mire jön a hideg tél,
ünneplőnket mind letéve,
alszunk is már egykettőre.
Fűk, fák, bokrok meghajoltak,
megköszönték a szép szókat,
álltak tovább néma csendben,
piros, barna, sárga színben. Tovább olvasom...

Read More

Kálmánchey Laura: Az égbolt meséje (mese)

      A szerző illusztrációja

Valamikor réges-régen, az idők kezdetén, a napocska egyedül búslakodott az égen. Minden napja egyformán telt, és nem volt egy teremtett lélek, akihez szólhatott volna. A virágok és fák lombjai távol voltak tőle, nem ért el hozzájuk a hangja. A madarak is messze elkerülték, féltek a forróságtól, melyet árasztott. Tovább olvasom...

Read More

Kálmánchey Laura: Őszanyóka (vers)

A szerző illusztrációja

Aranyszárnyú Őszanyóka
elsuhan a táj felett.
Szárnya után sziszegnek és zizegnek,
hideg földre fekszenek
a fáradt, sárgult levelek.
Csupasz ágak szomorkásak,
deres fohászt zengenek,
vigaszuk, hogy hamarosan érkeznek
a fagytól mentő,
égből jövő,
pihe-puha gyöngyszemek. Tovább olvasom...

Read More

Kálmánchey Laura: A napraforgó álma (mese)

     A szerző illusztrációja

Egy napsütéses kora reggelen a kis napraforgó nagyot nyújtózkodott, arcát a nap felé fordította, és arra gondolt, milyen gyönyörű álma volt az éjjel. Egy méhecske repült el mellette, feltűnt neki a napraforgó önfeledt, boldog mosolya, ezért megállt egy pillanatra, hogy megtudja az okát. Tovább olvasom...

Read More