olvasgató

Csongor Andrea: Homokszemek (mese)

Megjelent: 2017. október 9. Kategória: Csongor Andrea, Díjnyertes, Mese

Fáradt, mindent látott homokszemek vagyunk, és akkoriban egy játszótéri homokozóban éltünk. Én gömbölyű vagyok, de vannak szögletes homokszemek is, néhányan igazi kristályok, és mindannyian különlegesek. Vannak közülünk színtelen kvarcok, rózsaszínű homokszemek, és sötét csigaházszemcsék is élnek itt, akik vízpartokról érkeztek. Együtt homokszínűek vagyunk.

Éjszaka, ha esik az eső, a vízcseppek ránk csepegnek a mászóka sarkánál a hideg vasról, és a lámpák fénye visszatükröződik az aszfalt fényes tócsáin. Reggel munkába siető felnőttek mennek el a játszótér kis kerítése előtt, és a szél elkezdi kavarni a legfelül alvó homokszemeket. Apró buckák és lankák keletkeznek ilyenkor, és elsimulnak a gyerekek tegnapi homokvárai. Én mindig vigyáztam, nehogy elsodorjon onnan a szél, mert nem akartam megpróbálni a szerencsémet.

A délután miatt, Luca miatt.

Ebéd előtt szatyrokat cipelő nénik szoktak leülni a padra, és elővesznek a táskájukból egy perecet vagy kiflit. Miközben majszolják, egyenként kivéve a szatyorból a darabkákat, ők tudnak futkosás meg ugrabugrálás nélkül csak ülni és nézelődni, és belefestődni a békés délelőttbe, egészen a harangszóig. Akkor a Nap veszi át a hatalmat, felszárítja a tócsákat, és megmelegíti a fák törzsét, és minket, a homokszemeket.

Délután érkeznek a gyerekek, és Luca. Az anyukája babakocsiban tolja a kistestvérét, aki szeret aludni, enni, meg kézben lenni. A babakocsi aljában hevernek Luca homokozójátékai, a meleg ruhák, és a piros pöttyös labda. A kocsi rúdján háló lóg, mindig található benne pelenka, péksütemények, meg gyümölcs. Nem szeretem, ha aszfaltkrétát is hoznak, mert akkor Luca nagyon sokára ül be a homokozóba, hozzám. A babakocsi rúdjára szokták akasztani Luca robogóját, úgyhogy az egész csapat már messziről felismerhető, kitölti a járda teljes szélességét. Főleg, ha rollert is hoznak. A görkorcsolyáról nem is beszélve.

Luca haja barna-aranyszínű, hajtűk vannak benne, és hajtűkanyarok. Mezítláb szeret a játszótéren futkosni, talpa csattog a betonúton. Kerek arca van, a többi anyuka néha azt hiszi, van valami a szájában, de nem, ilyen az arca. Mindig szoknyában van, körülveszi magát a lapáttal, a vödörrel, a gereblyével és a formákkal, terpeszülésben ül, és elmélyülten alkotni kezd.

Én, a nap és a szél rögtön elkezdünk játszani a hajával: én végigsiklok a hajtűkanyarokon, sikítok a hirtelen fordulóknál, és szabadesésben lehullok a homokszemek közé. Pont olyan hangosan sikítok, mint amilyen nagy vagyok… Azután újrakezdem a mulatságot, de azért ne hidd, hogy futóhomok vagyok.

Luca gyönyörű süteményeket rak ki minden délután, gondolatait a homokba formázza, és elbüszkélkedik vele az anyukájának, aki mindig megdicséri, és néha maga is csinál néhány dülöngélő formát. Ezekről inkább ne beszéljünk, ő nem homokszobrász. Luca sosem használ vaslapátot, mint némelyik vásott gyerek, és sosem rombol. A homokszemek szeretnek részesei lenni valami szép és teljes dolognak, mint egy homokvár, vagy homoktorta, örömükben kacsintanak ilyenkor. Egy szemmel. Szeretem, ahogy Luca hozzánk ér, ahogy beteljesíti az álmainkat. Néha írni is próbál a homokba, de mivel balkezes, a nevét így írja le: ACUL.

Azon a délutánon Luca különlegesen szép péksütemény-kínálatot készített belőlünk, egyforma szeretettel nyúlva a kvarchomokhoz, és a csigaháztörmelékhez egyaránt. Borzongtunk az örömtől, hogy milyen formásak lettünk, és belesimultunk Luca kezébe.

Ebben a pillanatban érkezett oda Marci a dömperjével, és megállt bámulni a homokkirakatot. Hátrasandított az anyjára, de az a többi szülővel éppen a vacsoráról beszélgetett. Éreztem, hogy Marci irigykedésétől a homokszemek elhomályosulnak, a szél ijedt remegésbe kezd, és a homoksütik szélén álló szemcsék ijedten táncolni kezdenek, tétovázva a menekülés és a Lucával maradás vágya között.

Egy pillanatra megállt az idő, a percek homokszemei toporogtak, majd kínlódva megindultak, mintha egy vékony lyukon akarnának átpréselődni. Én azután tudom, milyen ilyenkor az idő, egy homokórából kerültem ide.

Majd hirtelen Marci a dömperjével nekiindult, és – ezt nehéz elmondanom – végigtiport az összes homoksüteményen. Még vigyorgott is. A sütemények összeszöntyömpörödtek, és Luca kis szíve is.

Tudta, hogy nem bánthatja Marcit, csak egyet tehetett, sűrű könnyekre fakadt. No, azt meg is tette, és Anya tudta, ez azt jelenti: gyere ide. Letette a babát, odament hozzá, átölelte, és segített neki új homokformákat készíteni. Anya homoksütijei úgy álltak ott, mint szomorú ferde tornyok tornádó után. Utána együtt eldöntötték, hogy csokit kellene enni. Úgy is tettek.

De mi, homokszemek ezután még sokáig könnyeztünk, és a homokozó tele lett nedves homokkal. Éjszaka összebeszéltünk a széllel és a vízzel, akik segítettek nekünk, hogy Luca nyomába eredjünk. Azóta sok-sok idő eltelt, de tudod, hogy a homokszemek száz évekig változatlanok maradnak. Luca már rég nem emlékezett erre a délutánra, amikor mi még mindannyian hűségesen körbevettük, segítettük széppé és védetté tenni egész életét. Nem tágítottunk mellőle, mert meg akartuk vigasztalni.

Azóta mi vagyunk a sóder a háza falában, és védjük esőtől, széltől, hidegtől.

Mi vagyunk az udvarán a lejtő alatt a homokterítés.

Minden üvegtárgyában benne vagyunk, amelyek homokfúvással készültek. Még abban a vázában is, amit Anya egyszer lesodort az asztalról, de hála nekünk, túlélte a zuhanást.

A villamoson, amelyen utazik munkába menet, mi vagyunk a homoktartályban. Ezek a homokszemek fékezik a villamos hátsó kerekeit, hogy a sárga járművet ne érje baj. Mi segítjük a sínhez tapadást.

Mi vagyunk a kerti homokzsákokban, ha túl sok eső esik.

Minket szórnak a tisztítócsőből a háza tégláira, ha bepiszkolja őket a szeszélyes idő.

Mi díszítjük a háza falát színes homokmandalaként.

Ha majd struccot tart, annak is megmutatjuk, hova dugja a fejét.

És az esküvőjére is minket vitt magával sárgára festve, hogy beöntsön minket egy gyönyörű üvegkehelybe. Ott összekeveredtünk a vőlegény homokjával, kettejük közös életét így mutatva meg a világnak, és Luca anyukájának, aki inkább nem nyúlt a kehelyhez, nehogy az is ferdére sikerüljön.

Marci barna homokot hozott. Amikor beleöntötték a vázába, egymásra rétegeződve a sárga és a barna homok színpompás látványt nyújtott.

Marci szögletes homokszemeivel néha jól összevitatkozunk sárgásbarna homokhangunkon a kis komód tetején, de azért jól megférünk. Luca lépteit kíséri minden homokszem a házban, és ha besüt a Nap, végigszánkázok újra hajtűkanyaros fürtjein.

© Mile Blanka illusztrációja

Értékeld az illusztrációt: 12345 (8 értékelés, átlag: 3,50 out of 5)

Ez a mese a MeseLes olvasgató 2017. őszi pályázatán 10.000 forintos utalványt nyert az R.M. ékszer felajánlásának köszönhetően.


“Csongor Andrea vagyok, öt éve publikálok meséket, verseket különböző antológiákban, és a Liget hasábjain.” (az író bemutatkozása)