Frankó Katalin: A büdöske (mese)

Megjelent: 2019. január 31. Kategória: Frankó Katalin, Hivatásos illusztrátor rajzával, Mese

Ez a vers a másságról és annak elfogadásáról szól. Kérésre született a mosonmagyaróvári Tanodásoknak, hogy segítség egy probléma feldolgozását.

Más volt. Nem lehet jobban megfogalmazni. Ez a kert egyszerűen MÁS volt. Nemcsak azért, mert a virágok egyszerre nyíltak ki benne – nem egymás után, ahogy másik kertekben ez szokás és elfogadott, – hanem itt a virágok össze-vissza is voltak ültetve. Hol kis csoportokban, hol magányosan, hol növekvő sorrendben, hol girbe-gurbán… Az elfogadott és szokásos kertekkel ellentétben.

De mégiscsak virágok voltak itt is, és kert volt ez is, még ha MÁS is. A virágok pedig itt is éppoly vidámak, illatosak, színpompásak, ragyogóak és beszédesek voltak, mint bárhol máshol, és bizony néha undokok is, mint éppen most.

– Tudjátok, hogy hívják a virágot ott a sarokban? – hajolt le egy orgonavirág az alatta csoportban nyíló tulipánokhoz.

– Nem! – fordították kelyhüket felé a tulipánok. – Hogy hívják?

– Hát úgy, hogy Büdöske!

– Jaj, ne! De kínos! – kuncogtak a tulipánok, hogy pontosítsak, egy sárga és két piros tulipán.

– Mi az? Mit nevettek? – szólt oda a rózsa jobbról.

– Büdös!

– Ki büdös? – kapta fel a szót egy pitypang is.

– Az ott a sarokban! – mutatott a sarokban nyíló virágra a sárga tulipán.

– Fúj! Undorító! – háborgott erre a pitypang.

– Minek nyílik az ilyen? – így a rózsa is. – És pont itt! Közöttünk! – húzta fel fenséges orrát!

– Pedig messziről nem is gondolná az ember, hisz elég helyes virág – mondta halkan lentről a pipitér.

– Bizony, az ember néha ki sem nézné, de ha büdös, akkor büdös! – így a pitypang.

– Én nem tudom! Eddig nem éreztem! – visszakozott gyorsan a pipitér, mert őszintén szólva nem akarta, hogy azt higgyék, ő egy ilyennel van. Egy büdössel! És aztán még őt is szájukra vegyék…! – Jobb, ha hallgatok – gondolta.

– Én már régóta érzem esténként, de nem is sejtettem, hogy belőle jön – szimatolt a rózsa.

– De hát csak reggel nyílt ki – kottyantotta a kis pipitér ismét, de a szúrós szemeket látva még a szirmait is összébb húzva hozzátette – de lehet, hogy a levele is büdös….

– Biztos az is büdös! – helyeselt az egyik piros tulipán rögtön.

– Kiről beszéltek? – egy méhecske kérdezte ezt, aki épp most pihent meg a lehajló orgonavirágon.

– Arról a büdösről ott a sarokban – mutatta a sárga tulipán.

– Tuti azért húzódott oda a sarokba – így a piros testvérei.

– Hiába! így is tudni lehet, hogy büdös! – fintorgott a rózsa.

– Én úgy tudom, azért nyílt ott, mert szereti az árnyékos helyet – szólt ismét a méhecske. – És nem tudom, miről beszéltek, de én nagyon szeretem az illatát. Szerintem ő nem büdös, és szeretek virágport gyűjteni róla. Ja! És remek mesélő!

– De ez a neve! – kottyantotta az orgonavirág – Büdöske!

– És? – kérdezte értetlenül a méh. – Rólam meg azt gondolják, mindenkit megcsípek, aki közelít felém, pedig jobb dolgom is van annál. De lehet, hogy ti sem vagytok éppen tökéletesek! – nézett rájuk szigorúan , aztán elrepült, és éppen a Büdöskére szállt.

A virágok elhallgattak, picit szégyellték magukat.

Végül a kis pipitér szólalt meg, pedig annyiszor megfogadta, hogy ő inkább hallgat, de ezt most végre ki akarta mondani.

– Én például olyan pici vagyok! Néha eltűnök a fű között, és senki sem figyel rám, talán nem is tudják, hogy létezem, és ez olyan félelmetes. Meg a hangom is vékony, meg fura!

Döbbenten néztek rá.

– De hát tudjuk, hogy ott vagy! Hogy itt vagy velünk! Ne aggódj! – hajolt le hozzá a sárga tulipán, aztán felegyenesedve így folytatta.

– Én meg tudom, hogy kilógok közületek – fordult két piros testvéréhez.

– De miért? – értetlenkedtek a testvérei.

– Mert én sárga vagyok! Sárga! Nem piros! Mi lesz, ha egyszer ezért megutáltok?

– Butaság! Hisz szeretünk! – ölelték át a testvérei.

– Én meg szúrok! – a rózsa felzokogott! – Engem még megölelni sem lehet rendesen!

– Ám a virágod meseszép, és ez mindent elfeledtet, de ha az én virágomat leszedi valaki, keserű lesz tőle a keze – suttogta a pitypang, és ha nem lenne sárga , hát belepirult volna.

– Bizony! Egyikünk sem tökéletes! – a méhecske ismét ott gubbasztott az orgonán. – De ezért vagyunk különlegesek. Pont mert mások vagyunk.

– Úgy van! – helyeselt az orgona! – Bár én szinte tökéletes vagyok…

– Persze – mosolygott rá a rózsa. – Csak egy kissé bogaras.

– Bogaras! – kapták fel a szót a tulipánok kacagva.

– Nem bogaras! Méhecskés! Most éppen – nevetett az orgona is. – És ez nagyon jó!

– Haragszik ránk a büdöske? – kérdezte a pipitér a méhet.

– Nem! Már megszokta, hogy a neve miatt félreismerik, és azt vallja: ismerd meg, mielőtt ítélkezel!

– Igaz! – bólogattak a tulipánok. – Milyen igaz!

– Tud is erről egy mesét – mondta még a méh.

A virágok pedig kíváncsiak lettek, és másnap… Másnap a virágok ott nyíltak a büdöske körül, és kacagva beszélgettek, és hallgatták a kis virág meséit.

Mert ebben a kertben ez is lehetséges! Ez a kert MÁS volt!

Bemutatkozás:
Frankó Kata vagyok, gyakorlott óvoda- és drámapedagógus. Rendszeresen írok meséket, színdarabokat és drámaórákat, amiket aztán elmesélek, és kipróbálok a gyerekekkel. Az óvodások mellett van színjátszó csoportom is iskolásokkal. A játékok és mesék bennem élnek és öröm ha megszületnek!