Juhász Magda: Kell a sapka (vers)
Hidegebb az idő,
ősz lett a szép nyárból,
szélfiú karján most
száz falevél táncol.
Hidegebb az idő,
ősz lett a szép nyárból,
szélfiú karján most
száz falevél táncol.
Őszre fordult,
nagyot mordult
felettünk az ég,
ijedtükben
összebújtak,
tyúkok és csibék.
Van nekem egy kakasom,
akinek kell, eladom,
száz forint a kakas ára,
komámasszony, ne drágállja,
dragonyos a cifra tolla,
mintha hős katona volna.
Büszkén lépdel, és a hangja
akár csak egy kürt, hangzana,
és ott van az erős csőre,
még a kutya is fél tőle.
Vegye, vigye, aki bátor,
házőrző lesz kakasából.
Esik az eső,
és mintha fázna,
víg csárdást jár a
pántlika lába.
Zsenge levélke
tenyerét tartja,
szelíden gurul,
a vízcsepp rajta.
Búzaszem pattan,
dárdáját nyújtja,
bő termést ígér
az égnek kútja.
Táncol az eső,
ébred az élet,
fuvolát fújnak
szellőlegények.
Játszik a szél, játszik,
emeli a sapkám,
talán el is vinné,
ha én odaadnám.
Száll a füst, libeg,
vígan tekereg,
egész nyáron
a kéményből
nézte az eget.
Hírét vitték a határba,
eladó a csiga háza.
Nézi a nyúl igen görbe,
nem fér bele csak a körme.
A katica felfigyel:
– Lesz itt nekem elég hely.
De egy lepke megelőzte,
bekukucskált a kéménybe.
Rákiált két nünüke:
– Előbb értünk mi ide!
Szarvasbogár megcsodálja,
kérdezi, hogy mi az ára?
Egyezkednek, vitatkoznak,
a ház árán összekapnak,
csigabiga elunta,
az ajtaját becsukta.