Bábel Antónia: Egy furcsa hely (mese) | MeseLes

Bábel Antónia: Egy furcsa hely (mese)

Megjelent: 2018. június 2. Kategória: Bábel Antónia, Mese

Nagy családi születésnapi zsúrra készülődtek Trappistáéknál. Az asztal roskadozott a sok finomságtól. Gőzölgött a sajtleves, illatozott a rántott sajt, mellette egy tálkában sajtmártás sárgállott, körülötte pedig ropogós sajtgolyók tornyosultak egy tányéron. Cinci egy jó nagy tál sajtos roppancsot is kínált a vendégeknek. Kunkori szomorúan tapasztalta, hogy rá nem gondoltak.

– Tudjátok, hogy tejérzékeny vagyok, én ezekből semmit sem ehetek ­– cincogta lehajtott fejjel.

– Ugyan már! ­– legyintett Sajtos. –­ Hiszen nincs olyan egér a földön, aki ne szeretné a sajtot! Hogy lehetsz ilyen különc?! Edd azt, amit mi eszünk! Vagy talán nem jó neked a mi ételünk?

Kunkori látta, hogy felesleges minden magyarázat, ezért átadta ajándékát, és odébb állt. Ahogy ment, mendegélt, egyszer csak találkozott egy kis verébbel.

– Ugye, nem akarod megcsípni a farkincámat? –­ húzta össze magát Kunkori. – Elvezetlek a malomba, megmutatom a titkos bejáratot, ha nem bántasz. Ott aztán annyi búzát ehetsz, amennyi csak a begyedbe fér!

– Búzát?! Én nem ehetek búzát, se rozsot, se árpát… Sajnos nagyon rosszul leszek tőlük. Én vagyok az egyetlen ilyen kis veréb – szontyolodott el a madárka. –­ Rajtam nevet az egész madárraj. De talán, ha kukoricát tudnál adni, az nagyon jó lenne! –­ sóhajtott Ugrinka.

– Gyere, azt is mutathatok. Ezért kódorogsz itt egyedül, te szegény?

Azzal Kunkori elmesélte, hogy ő meg a tejet nem eheti. A kisegér elvezette a verebet a kukoricamagtárakhoz, ahol jól megtömték a hasukat. De amint visszafelé jöttek, útjukat állta egy macska.

­– Ne bánts minket! Megcsípem a füledet! ­ – harciaskodott Ugrinka. ­ Nem hagyom, hogy megedd a barátomat!

– Nyugodjatok már meg, nem akarlak titeket megenni, én vegetáriánus vagyok – nyávogta Nyaffancs.

– Micsoda?! Tevemániákus?

– Nem. Ve-ge-tá-ri-á-nus. Azt jelenti, hogy nem eszem húst. Se egeret, se verebet, se keszeget, se egyebet. Csak játszani szeretnék veletek – dorombolt a cica.

– Hú, megnyugodtam –­ engedett le Kunkori.

– Akkor gyere, tarts velünk! – ­ ajánlotta Ugrinka.

Így mentek tovább hármasban. A város szélén éppen kutyalakodalmat tartottak, s egy hosszú fülű, lógó orrú tacskó somfordált a kapuban, miközben a többiek tortát ettek.

­– Hát, te miért nem eszel abból a tortából, pajtás? –­ kérdezte Nyaffancs.

­– Én, barátom, nem ehetek cukrot. Pedig aúúúgy szeretem az édességet – panaszkodott Gödri.

– Van egy ötletem! –­ villant Kunkori apró szeme. – Csináljunk egy éttermet, ahol csak olyan dolgokat főzünk, amit mindannyian meg tudunk enni – ­ javasolta.

A többieknek tetszett az ötlet, mancsot, szárnyat ráztak rá, kinek, mije volt, aztán megkeresték a tökéletes helyet. Finom ételeiknek hamar híre ment a városban. Kunkori magvakból sajtot és tejet készített, Ugrinka kívül ropogós, belül puha kenyeret kísérletezett ki, Nyaffancs húsmentes egytál-ételeket talált ki, Gödri pedig az édességekért felelt, amelyeket egy különleges növény levével édesített. Hamarosan kiderült, hogy nagyon sok hozzájuk hasonló fura figura szaladgál a környéken.

– Látjátok, minden rosszban van valami jó ! –­ nevetett Ugrinka, amikor kitöltötte a legfinomabb vaníliás kukoricaitalt újdonsült verébbarátainak.

Egy szép napon Sajtos látogatott el az étterembe. Akkorára volt puffadva, mint egy lufi.

– Eljöttem hozzád, Kunkori, mert tudd meg, hogy a halálomon vagyok. Előbb-utóbb szét fogok durranni. Ez történik, bármit is eszem. Volt Sajtos, nincs Sajtos! Pukk! – sajnáltatta magát az egér.

– Dehogy fogsz szétpukkadni! – nevetett Kunkori. – Csak tejérzékeny lettél. Maradj itt pár napig, és elmúlik minden bajod.

Így is lett. Sajtos gondosan betartotta a diétát, és visszanyerte eredeti alakját jókedvével együtt.

– Nahát, köszönöm neked, Kunkori! És bocsánatot kérek, nem kellett volna bántanom téged. Tudod mit? Itt maradok mosogatni!

– Nem haragszom rád, Sajtos. Ha nem bántottál volna, sosem jutottam volna el idáig.

Így aztán Sajtos lett az étterem mosogatója. Végül Cinci is csatlakozott hozzájuk. Elkél a segítség, mert most is nagyon sokan járnak ám ebbe a furcsa étterembe.

© Kucsak Nadya illusztrációja