olvasgató

Bódai-Soós Judit: Bunbury barátra lel (mese)

Megjelent: 2017. november 29. Kategória: Bódai-Soós Judit, Mese

Bunbury, a kengurukölyök nagyokat sóhajtva üldögélt egy pálma árnyékában.

– Miért sóhajtozol? – hangzott a váratlan kérdés Bunbury feje fölül.

– Szomorú vagyok – felelt a kis kenguru. Közben föl sem pillantott, hogy megnézze, ki szólította meg.

– Miért vagy szomorú?

– Mert senki sem akar a barátom lenni. Én vagyok a legfiatalabb kenguru, és a nagyobbak nem szeretnek velem játszani. Azt mondják, hogy keressek más barátot magamnak. De hát kit keressek, amikor már mindenkit megkérdeztem?

– Tényleg megkérdeztél mindenkit? – hitetlenkedett a fentről jövő hang. – Megkérdezted a fákat, a vizet, a koalákat, a kígyókat, a bogarakat is? Valóban mindenkit?

Bunbury döbbenten állt fel két hátsó lábára és csodálkozó szemekkel tekintett a feje fölött csacsogó kacagójancsira, akit más néven kacagó kokaburaként is emlegetnek.

– Nahát! Hogy neked milyen igazad van! – kiáltotta lelkesen. – Én eddig csak a kenguruk között próbáltam barátot találni magamnak. Eszembe se jutott, hogy máshol keresgéljek. Talán mégis lehet barátom…

– Persze, hogy lehet. Miért ne lehetne? Csak jó helyen kell keresned – bíztatta őt a kismadár.

– Igen – bólogatott Bunbury. – Mindjárt meg is kérdezem ezt a fát.

Hátrált néhány lépést, majd megkerülte az eddig árnyékot adó pálmát, aztán megköszörülte a torkát és izgatott hangon így szólt:

– Kedves fa, te olyan kellemes árnyékot tudsz nyújtani számomra. Nem lennél a barátom?

– Azért legyek a barátod, mert kellemes árnyékot adok neked? – kérdezett vissza meglepetten a pálma.

– Hát, nem csak azért… – bizonytalankodott Bunbury.

– Akkor miért? Te mit tudsz nyújtani nekem a barátságoddal? Hűsölsz az árnyékomban, aztán, ha megéhezel, még akár a leveleimet is lelegeled. És még te beszélsz barátságról? Csak kapni akarsz, adni nem? Menj, keress magadnak máshol barátot!

Bunbury persze ezek után orrát lógatva ugrált odább.

– Ajjaj! Ez nem volt túl szerencsés próbálkozás – mondta a kokabura, miközben a kis kenguru feje fölött röpdösött. – De azért még ne add fel! Nézd, itt ez a kis tó! Kérdezd meg őt is, hogy lenne-e a barátod!

– Jó – felelet Bunbury és máris a tó felé vette az irányt. Odaérve rögvest feltette a nagy kérdést, de most sem kapott kedvesebb feleletet, mint az előbb.

– Miért legyek én a barátod? – méltatlankodott a tavacska – Ha szomjas vagy, kiiszod a vizemet, ha koszos vagy, belém mosod a lábadat. Ugyan már! Menj, keress magadhoz illő barátot!

– Látod? Engem mindenki csak elzavar – mondta bánatosan a kengurukölyök a kacagójancsinak.

– Megint azt mondod, hogy mindenki, pedig még alig próbálkoztál. A kettő az nem mindenki, a kettő még alig több a semminél – bölcselkedett a madárka.

Közben lengedezni kezdett a szél, ami új ötletet adott Bunburynek:

– Hahó, szél! Lennél a barátom?

– Nem lehetek a barátod – jött a válasz szinte nyomban. – Nem ismerem a hűséget. Ma itt vagyok, holnap ott. Nem érsz utol, én pedig nem maradok. Keress másutt barátot!

A szél ezzel el is röppent. Bunbury tanácstalanul álldogált.

– Barátot ugyan még mindig nem találtál – fecsegett megint a kacagójancsi –, de azért mégis tanultál néhány fontos dolgot a barátságról. Igaz?

– Igen. Fontos a hűség, a kitartás és az is, hogy ne csak kapni akarjunk, hanem adni is – felelt a kis kenguru.

– Vajon te mit tudnál adni egy barátnak?

– Nem is tudom. Szerinted tudnék egyáltalán adni valamit?

– Nem ismerlek túl jól, de amit eddig láttam belőled, az nem volt éppenséggel bíztató.

– Úgy érted, hogy… szóval, azt gondolod, hogy nem tudnék adni semmit?

– Nem. Inkább attól tartok, hogy nem vagy képes adni.

– De mégis, mit adhatnék és hogyan? – kérdezte bánatosan Bunbury.

– Figyelmet és szeretetet kellene adnod, ha barátot akarsz szerezni magadnak. Tudod, feltűnt nekem, hogy csak magaddal és a saját bajoddal foglalkozol – magyarázta komolyan a kokabura. – Az például eszedbe sem jutott, hogy akár csak a nevemet megkérdezd, vagy bemutatkozz nekem.

– Jaj! Tényleg így van. Ez borzasztó! Kérlek, ne haragudj! Csak magammal vagyok elfoglalva, pedig te ismeretlenül is megpróbálsz nekem segíteni.

– Na, látod? Erről beszélek. Én Wagga vagyok, kacagójancsi. Téged hogy hívnak? – kérdezte a kismadár, miközben halvány mosoly jelent meg lapos csőrének tövében.

– Az én nevem Bunbury. Szürke óriáskenguru vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek, Wagga. És nagyon szépen köszönöm a jó tanácsaidat.

– Szívesen, Bunbury. Én is örülök, hogy megismerkedtünk. Tudod, most már nem is tartom olyan reménytelennek, hogy barátra lelj.

– Igazán? – mosolyodott el most már a kis kenguru is. – Olyan jó veled beszélgetni. Valahogy mindig sikerül megnyugtatnod. Mesélj valamit magadról, kérlek!

– Komolyan érdekel?

– Persze. Ez a beszélgetés sokkal érdekesebb, mint azon keseregni, hogy senki sem akar a barátom lenni.

– Jól van, akkor mesélek. Nagyon rövid a történetem, mert én magam is fiatal vagyok még. Éppen úgy, mint te, én is a legkisebb vagyok a családban. Engem is folyton elkergetnek a nagyok, ezért leginkább magányosan röpködök fáról-fára. De már megszoktam, nem kesergek miatta. Inkább a természet szépségében gyönyörködöm.

– Akkor neked sincs barátod?

– Nincs.

– Ó! – sóhajtott Bunbury, majd nagy levegőt véve összeszedte minden bátorságát és izgatottan ezt suttogta: – Wagga, elfogadnál engem barátodnak?

– Boldogan! – kacagott végre nevéhez hűen a kacagójancsi és szertelen szárnycsattogtatással körözni kezdett a kengurukölyök feje körül. – Már azt hittem, hogy sosem kérdezed meg.

© Rigóné Józsa Zsuzsanna illusztrációja

Értékeld az illusztrációt: 12345 (14 értékelés, átlag: 3,71 out of 5)

A szerző weboldala: www.juditti.hu