Búzás Brigitta: Zoknimese (mese)

Megjelent: 2020. február 8. Kategória: Búzás Brigitta, Mese

Valamikor hajdanán, amikor még nem ismerték a háztartási gépek fogalmát, nyugodtabb idők jártak – az olyan kicsiny teremtések számára is, mint amilyenek a zoknik. Ha bepiszkolódtak, akkor először is meleg fürdőbe áztatták őket – hosszan, hosszasan ázkolódtak, mígnem felengedett minden porcikájuk, s kiázott belőlük a legmakacsabb folt is, a legmélyebbre behúzódó kosz is. Ezután következhetett a masszázs – gondos kezek meggyűrték, dögönyözték őket, összedörzsölték, átöblítették, majd újradörzsölték. Végül tisztán és illatosan kikerültek a lebbenő szélbe, napsugarak melengették, szárították patyolattestüket. Ritmusosan ringatóztak, hintáztak párjukkal a virágillatban, miközben kósza pillangók repkedték körbe őket. Békés, boldog, vidám idők voltak mindezek.

S akkor megérkezett otthonukba a Mosógép. Modern, alapos és gyors masinéria, amely felpörgette az életet. Mintha a vidámpark körhintája költözött volna a házba. Igaz elmaradt a békés pihengetés a langyos áztatóvízben – egyenest a mosógépdob vízzel teli lötyögtetésétől tisztultak, de ezután jöhetett a valódi móka: a halálpörgés jobbra, majd balra – a centrifuga a falhoz préselte ám a zoknit – megmeredt a mosoly a zokniszájon, szédülve pörgött, forgott odabenn, mígnem aléltan, kicsapottan és félszárazon egy halomra nem zuhant fürdőtársaival a dob közepén. Bizarr bizsergés járta át kis összehúzódó textilidegeit minden ruhadarabnak. Gyorsan jöhetett a szárítás is – már nem a szabadban, hisz a csepegős, órákig lazulós napoknak rég vége lett –, bekerültek a szobaszárítóra, szorosan egymás mellé zsúfolva.

Így száradt egy napon Bénizokni is, s próbálta meglesni, hová került hű társa, örök párja Lénizokni, akit a centrifugális zűrzavarban szem elől tévesztett. De bizony sem jobbra, sem balra nem látta őt a vékony acélrúdon. Húzódozott Bénizokni, amennyire az oldalát szorító csíptető engedte – húzódozott, tekintgetett, de hiába. Feszült idegesség járta át a sarkától az ujjhegyéig, s egy hirtelen mozdulattal lepattintotta csíptetőjét, majd hanyatt esett a szárító alá. Felnézett libegő társaira, akik párjaikkal szenderegtek, pilledeztek a rudakon. Lénizokni nem volt sehol. Eszébe ötlött egy történet, amelyet a hetyke neccharisnya mesélt még a Mosógép érkeztekor – hogy vigyázzanak, úgy ne járjanak, mint a kis babazoknik a szomszédban, akiknek párjait rendre felfalta az ottani Mosómasinéria. Eltüntette őket örökre. Ám Béni csak afféle városi legendának hitte ezt a sztorit, hiszen a harisnyától származott, a finom selyemharisnyától, akit sohasem vágtak be a gépbe, az ő puha testének továbbra is járt a teljes kézi wellness szolgáltatás és a szelek szárnyán való ringatózás. A többiek meg azt mondták, csak irigy, amiért ő nem részesülhet a centrifugális ringlispíl-kalandban.

Most azonban Béni mindezt másként látta. Egyedül maradt. Egy páros zokni magánya pedig maga a feleslegesség, a szükségtelenség, a mihasznaság. Kinek kellene ő így – egyedül? Mihez kezdjen szörnyű magányában? Fájdalmas kétségbeeséstől vezérelve bemenekült az ágy alá. Abban bízott, a rejtelmes sötét mélységben meghúzódhat, s észrevétlen maradhat az idők végezetéig – már amennyi ideje lehet egy zokninak ezen a világon. Nem akart mást, csak egyedül lenni, távol mindentől és mindenkitől, ha már kettéhasadt a szíve is elrabolt, egyetlen igaz párja hiányában. De az ágy alatt minden várta, csak üresség nem. Riadt szorongástól összekucorodott zoknitársakat látott derengeni a félhomályban. Poros, gyűrött kis testük arról árulkodott, hogy régóta lehetnek már itt megbújva. Szétszórtan, egyesével, szürkén és kopottan. Hát ennyi volt? – gondolta magában Béni. Lehetséges lenne, hogy ilyen szánalmas módon érjen véget egy zokniélet? S akkor mély levegőt vett, lelkében új erőt érezve elhatározta, ő bizony nem hagyja magát! Hiszen páratlan bár, de nem feltétlenül magányos. A szó nemes értelmében is lehet ám PÁRATLAN egy zokni: egyszeri és megismételhetetlen, egy igazi egyéniség, nem is Béni, hanem Bernárd – a példakép. Az elveszett ruhadarabok megmentője! S tudta, új élet vár rá – nem is kell hozzá más csak némi kiegészítő öltözet és a szilárd elhatározás! Felülemelkedik önmagán, és egyszerű használati cikkből előrelép játszótárssá! Ő bizony zoknibábként születik ma újjá!!!

© Kovács Barbara illusztrációja