Fecske László: A szerény pipacs (mese)

Megjelent: 2017. július 16. Kategória: Díjnyertes, Fecske László, Mese

Kora reggel volt. A nyári nap sugarai finom simogatással ébresztgették a mezei virágokat. A pipacs, amely életében először nyitott, még az összezárt bimbójában pihent.

− Végre, reggel van! – harsogta a katáng.

− Tudjuk jól, nagyokos – intette le a gyermekláncfű.

− Nagyokos volnék?

− Inkább csak nagy – jegyezte meg pimaszul a cickafark. − De okos, az nem.

− Mondhattok bármit, én vagyok közületek az egyik legnagyobb – húzta ki magát a katáng, s kék virágait gőgösen a nap felé emelte.

− Az lehet, de én hosszabb vagyok nálad – közölte a tölcsér virágú apró szulák. – Kúszok-mászok a földön, ha kell, még téged is körbeölellek, és sokkal gyorsabban növök, mint ti.

− Viszont ezen a mezőn én vagyok a legszebb – szólt közbe a gyönyörű, élénk rózsaszínben pompázó mogyorós lednek.

− NEM! ÉN! ÉN! – kiáltozták többen is a rét közepén.

− Az én illatom fenséges – nyilatkozta a kamilla. – És gyógyítok is.

− Mint valamennyien – tette hozzá a vérehulló fecskefű.

A pipacs egy szót sem szólt. Csak pihent begubózva csöndben, szerényen.

− Ez meg milyen virág itt köztünk? – kérdezte a többieket a pásztortáska, s közben a pipacsot szemlélte.

− Én nem tudom – mondta a salátaboglárka.

− Én tudom – szólalt meg a gólyahír. – Ez egy pipacs.

− Pipacs? És miért ilyen gyáva, ővirágsága? – kérdezte a parlagfű.

− Biztos, csúnya, mint a szamárbogáncs – mondta a vadrepce, s valamennyien felnevettek a réten.

− Ne bántsátok! – szólt közbe védelmezően a mezei árvácska. – Még nem látta a napfényt. Ez az első nyitása.

A távolból egy gyönyörű pillangó közeledett. Virágról-virágra szállt, s közben tornáztatta szárnyait az erősödő napsütésben.

− Ide szállj, kedves pillangó! – kiáltotta a katáng.

− Ne! Rám szállj! – invitálta a gyermekláncfű.

− Engem tisztelj meg csodás érkezéseddel! – mondta nyájasan a vadrepce.

De a pillangó végighallgatván a gőgös megjegyzéseiket önmagukról és más virágokról, egyikőjüket sem tisztelte meg.

Illetve az egyik szerény virágot mégis. A pipacsot.

− Őt szeretem a legjobban – mondta a pillangó, miközben megpihentette szárnyait a pipacs vékonyka szárán.

S ekkor, lássatok csodát, a pipacs nyitni kezdett, s fátyolos, halovány szirma a boldogságtól elpirult. Élénk tűzpiros virága lett, melyet már messziről lehetett látni. A szerény kis virág büszkén húzta ki magát a mezei virágok között.

Azóta piros a pipacs virága.

Az illusztrációt készítette: Amani

Értékeld az illusztrációt: 12345 (66 értékelés, átlag: 4,65 out of 5)

A fenti írás a MeseLes olvasgató 2017. nyári pályázatán mozgáskoordinációt és egyensúlyt fejlesztő játékot nyert az Ágymester Manufaktúra jóvoltából.


A szerző bemutatkozása:

Fecske László vagyok. 1982-ben születtem, Fehérgyarmaton. Szeretem a természetet, a művészetet, és számtalan hobbim is van. 2009 óta foglalkozom komolyabban az irodalommal. Írtam már sokfélét: mesét, kabarét, dalszöveget, novellát, verset, bábjátékot, színpadi művet, regényt, hangjátékot, stb. Több kisebb-nagyobb sikert értem el, számos műfajban. Nagy szerelemem az irodalom, hisz az írásaim segítségével létrehozhatok egy külön világot, amelyet a fantáziám segítségével építek fel, s amely olyan világ, amelyre valamennyien vágyunk.