Fecske László: Virágfestő Boldizsár (mese)

Megjelent: 2019. március 30. Kategória: Fecske László, Hivatásos illusztrátor rajzával, Mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy manó, akit a tündér- és manótársadalom egyszerűen csak Unatkozó Boldizsárnak nevezett. Ezt a nevet azért aggatták rá, mert szegény folyton csak unatkozott. Minden tündérnek és manónak megvolt a feladata. Mindenki talált magának megfelelő elfoglaltságot, Boldizsár pedig állandóan arra hivatkozott, hogy ő is azt akarja csinálni, amit a többiek, csak mindig megelőzik őt.

− Nem előztelek meg! – harsogta egy alkalommal a lombhullásért felelős tündér. – Én gyors vagyok, te pedig túl lassú.

− Vagy csak egyszerűen nem jut eszébe semmi. Teljesen ötlettelen – szólt közbe egy manó, aki a fiatal katicákat tanította repülni.

− Nem igaz! Nekem is vannak ötleteim – mondta Boldizsár szomorúan.

− Akkor lássuk hát, végre! Milyen feladatot találtál ki magadnak? – kiáltották többen is.

− Még semmit. De éjjel-nappal töröm a fejem.

− Sejtettük.

Csakhogy az idő telt-múlt, és Unatkozó Boldizsár még mindig állás nélkül tengette napjait. Egy őszi napon elsétált a rét közepére, ahol egy nagy szomorúfűz állt. Leheveredett a fűbe, és pityeregni kezdett. Amint ott itatta az egereket, hirtelen megjelent előtte egy tündér, akit azelőtt még soha sem látott.

− Ne búsulj, Boldizsár! – szólította meg a csupa fényességet árasztó, szépséges tündér.

− Hát, te ki vagy? – kérdezte a kis manó.

− Én Jázmin vagyok. Én őrzöm a varázslények lelki békéjét. Segítek nekik irányt mutatni és erőt adni.

− Hát nekem nagy szükségem van az iránymutatásra – vallotta be Boldizsár. – Tenni szeretnék valamit. Valami hasznosat, valami fontosat, amivel részesévé válnék az életnek.

− Nem kell nagy dologra gondolnod! – mondta Jázmin. – Bármilyen apró cselekedet nagy dolognak számít, ha boldoggá teszel vele másokat. És nem kell búslakodnod. A feladat előbb-utóbb mindenkit megtalál. Mesélj arról, hogy mit szeretnél csinálni?! Mi az, ami érdekel?

− Szeretek rajzolni, festeni. Szívesen festeném a virágok szirmait, de arra már akadt manó.

Jázmin egy puha ecsetet nyújtott át Boldizsárnak.

− Ez a tiéd. Ha a festés érdekel, akkor fess! De hogy mit, és hogyan, arra majd rájössz magadtól! Sok szerencsét, kedves manó! – mondta búcsúzóul a tündér, majd eltűnt Boldizsár szeme elől.

A kis manó boldogan mutogatta a többieknek az ajándékba kapott ecsetet.

− Nézzétek! Én is festeni fogok. Én is virágokat és fűszálakat fogok festeni.

− Azt már annyian csinálják, hogy csak útban lennél – rivallt rá egy köpcös manó.

− Akkor majd télen fogom csinálni, amikor már senki nem csinálja – mondta optimistán Boldizsár.

− Hogy mi? Télen? Háháhá! – kacagtak fel többen is.

− De hiszen télen nincsenek virágok, és fűszálak sem, te oktondi − teremtette le egy okoskodó tündér.

− Hogy nincsenek? Hát akkor majd lesznek – válaszolta a kis manó és beledugta az ecsetét a gyermekláncfűből készített övébe, majd otthagyta kétkedő barátait.

Ahogy teltek-múltak a napok, a kis manó továbbra sem talált magának festenivalót, de aztán beköszöntött a december. A tündérek és manók közül csak azok maradtak ébren, akiknek téli elfoglaltságuk volt, a többiek pedig mély álomba zuhantak.

Boldizsár sem tudott elaludni. Besétált a falvakba, és unalmában bekukucskált a kunyhók ablakán. Kíváncsi volt, hogy mit csinálnak ilyenkor télvíz idején az emberek. Hosszasan az üvegre lehelt, amelyen megolvadt a jég, majd az orrát rányomva leskelődött. Odabent a házban gyerekek játszottak, egy férfi újságot olvasott, egy asszony pedig főzőcskézett.

Boldizsár boldogan szemlélte a vidám családot, s miután jól kikémlelte magát, ellépett az ablaküvegtől, s csak akkor látta, hogy a leheletével teljesen felolvasztotta az egyik keret üvegét. Azt is észrevette, hogy az erős hideg miatt a víz lassan visszafagy az üvegre. Gyorsan előkapta övéből a tündértől kapott ecsetet, és rajzolni kezdett vele az ablakra.

− Hohó! Még hogy télen nem lehet virágot festeni. Tündérek és manók! Ide szegezzétek figyelmeteket! Ilyet még nem láttatok!

És valóban nem. A kis manó olyan gyönyörű virágokat festett az ecsetével a megolvadt vízből, hogy ahhoz hasonlókat addig még senki sem látott. Az alkotás hamar megfagyott, s a pompás vízfestményt ott csillogott az ablaküvegen.

− Oda nézzetek! Egy jégvirág! – kiáltotta a házból egy kislány.

A család minden tagja az ablakra meredt, és bentről csodálták a káprázatos látványt. Boldizsár az ablak szélénél lapult, és örült, hogy örömet okozott az embereknek. Immár neki is megvolt a feladata.

Kedves Olvasó! Ha télvíz idején jégvirágot látsz az ablakodon, bizonyos lehetsz abban, hogy Virágfestő Boldizsár járt ott, aki varázslatos tehetségével ajándékozott meg téged. Éppen ezért légy hálás neki!

© Dani Orsi illusztrációja