olvasgató

Fellenbeck Roland: Macska fekete kalapban (mese)

Megjelent: 2017. július 9. Kategória: Fellenbeck Roland, Mese

Volt egyszer, hol nem volt, messzi távoli vidéken, hol ember fia még sohasem járt, messze-messze a világnak azon szegletében, hol az állatok szabadon élnek, és mi legcsodálatosabb, szabadon beszélnek. Beszédük emberinek mondható, így jellemük is könnyen kitalálható.

Az ismeretlen vidék egyik városában, neve Udvar, egy reggelen, mely nagyjából olyan volt, mint a többi, a nap felkelt, a Kakas kukorékolt és a többi. Ám a lárma nem volt megszokottnak mondható. A Tyúk visongott fennhangon, jajveszékelt, sápítozott, mert ellopták tojását, mit nem is oly rég tojt. Babusgatta, szeretgette, titkon már el is nevezte. Ám ma reggel kereste, de hiába, ezért gyorsan az egész Udvart összekiabálta.

Jött is azonnal mindenki: a Ló, a Szamár meg a Tehén, és Aladár, a kopó, a legelején. A Tyúk házánál összegyűltek és ott rögtön tanácsot ültek.

A Tyúkot hallgatták meg rögvest, de senki sem értette jajongását. Csak sírt és zokogott szegény pára, egészen összeroskadt szárnyas válla. A többiek találgatták panaszát, de senki sem találta ki valódi baját.

Végül Aladárnak elfogyott a türelme, és nagy mancsával a rögtönzött pulpitusát verte. Tekintélye csendet követelt és most mindenki elnémulva a Tyúkra figyelt. A hangzavarnak végén hallhatóvá vált a rettenet: a tojás eltűnt az este! De a tettes ki lehet?

A Ló szabadkozott, ő mélyen aludt, a Szamár a tanúja. A Tehénnek sem volt senki ellen aduja. Rejtélyesnek tűnt az eset, a drága kis tojás hol lehet?

Aladár fülét vakarva morfondírozott, és közben figyelte az egybegyűlteket. A tettes vajon köztük lehet?

Egyik sem erről ismerszik, bár a Marha néha verekszik. A Tehén pletykás, a Ló kicsit fennhordja az orrát, de lopni egyiknek sem lenne oka. Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy a tömegben felbukkant a Róka.

A ravaszdi a Tehénhez hajolt. Csak egy szóra, apró észrevétel, de ne gondoljon rá senki úgy, mint rágalmazóra.

– A macska! – rikoltotta a Tehén. Hirtelen senki sem értette, hol marad a vésznek idején.

– Gyanús, hogy elmarad! – helyeselt a Ló.

– Az egy különc. A fekete kalapjában, igazi bajkeverő – a Pulyka sem állta szó nélkül.

– Egész nap az utcán üldögél, és gonosz terveket sző ellenünk, tudtam, hogy tőle nyugtot nem remélhetünk! – a Tyúk aggódása dühvé fajult.

– Mit tudsz, Róka? – kérdezte Aladár.

– Semmit! – szabadkozott a ravaszdi. – Nem vádolnék meg senkit, nem szeretnék ártani, de Tyúk barátom baját látva, bűn lenne hallgatni. Tegnap este épp erre jártam, és akit én a tyúkól körül láttam, az a macska volt fekete kalapjában.

Általános felzúdulás kísérte a tanúvallomást. Hirtelen mindenki tudni vélte, és egyszerre el is mesélte, miféle bűnös dolgokat követett el már úgy is a macska, mielőtt tegnap este tojásra csapott a mancsa.

– Nem lepődnék meg, ha már úton volna, és bűne miatt előlünk elbujdosna! – tanakodott a Róka.

– Keressük meg! – az állatsereglet egyszerre kiáltott, de még az első lépésig sem jutott.

– Itt vagyok – lépett eléjük a macska, fején most is ott volt fekete kalapja.

A tömeg zúgolódva rátört, mire Aladár, pulpitusát hátrahagyva köztük és a nyugodt macska közt állt őrt.

– Itt van a bűnös, börtönbe vele!

– Hol van a tojás, ki vele?

– Megette az aljas! – kiáltotta a Róka. – Láttam az éjszaka!

Aladár a macskát figyelte. Vajon a Rókának van igaza? Nem ismerte a fekete kalapost, szót sem váltott vele talán, nem tudhatta, mik szerepelnek bűnlajstromán. Tojást lopott, megette és még csak fel sem zaklatja aljas tette?

– Mit felelsz a vádra, Macska?

– Legjobb, ha mielőbb bilincsben a mancsa!

– Este a tyúkól körül jártam, de, csak mert a Rókát közeledni láttam.

– Hazudik! – így a Róka! – Én követtem őt az éjszaka!

Na, itt most kinek van igaza?

– Tudtam, miben mesterkedik, még ha most jóságával is kérkedik. Tojásra fájt a foga. De pórul járt, mert megelőztem és a tojást a kalapom alá rejtettem.

Azzal megemelte fekete kalapját, ami alatt egy kiscsibe tapicskolta kobakját.

A tyúk jajongva szaladt felé, és szárnyai közé rejtette kisdedét. A Róka meglóghatott, legalábbis ezt hitte, de Aladár a kopó, még időben nyakon csípte.

Megnyugodott Udvar lakossága, és most kicsit jobban figyeltek egymásra. A Macskát is megkedvelték kicsikét, főleg a Tyúk, ki mosolyogva figyelte az utcán üldögélni a fekete kalapot és rajta a kiscsibét.