Gergely-Péch Éva: A Szél leányai (mese)

Megjelent: 2018. október 27. Kategória: Gergely-Péch Éva, Mese

Egyszer volt, hol nem volt, Szél úrnak volt három szép leánya. Szélike volt az egyik neve, a másiké Szellő, a harmadiké Fuvallat.

Ahogy telt az idő, a Szél úgy gondolta, lassan már férjhez kellene adnia a leányait. Meghívta hát összes távoli rokonát, az összes szelet az egész földről. Össze is gyűltek azok a házában, hogy a lányoknak csak választani kellett közülük.

Volt ott mindenféle, erős és vad, mint az Orkán, szelíd és játékos, mint a Zefír; volt meleg szél, mint a Főn, és hideg, mint a Bóra. A sok-sok szél közül két leány hamarosan választott is magához valót. Szélike az erős Északi Szélnek adta a kezét, míg Szellő a jószívű Déli Szélhez ment.

Hanem Fuvallat sehogyan sem találta a maga párját.

Fuvallat egyébként is más volt, mint nővérei. Soha nem tudott egy helyben maradni, mindig kóricálnia, csavarognia kellett. Erdei lomb közt bújócskázni, rét füvében csalinkázni, táncolni a virágok szirmán, cirógatni az emberek arcát. Nyughatatlan volt és határozatlan, akinek az egyik hely olyan volt, mint a másik, de sehol nem tudott végleg megmaradni. Apja gyakran hitte, ennek a leányának nem elég nagy a világ.

S most nem volt elég a sok kérő sem, sehogysem talált kedvére valót, akihez szívesen hozzáment volna.

A kérők pedig egy idő után elunták a várakozást, és mindenki hazatért a saját otthonába; az Északi meg a Déli Szél a feleségét is vitte magával, Fuvallat nővéreit. A dönteni nem tudó szélleány pártában maradt.

Gondok ráncolták össze édesapja homlokát.

– Hát most már veled mit csináljak? Itt volt az összes létező szél, s te egyiket sem tudtad kiválasztani magadnak. Most már szégyenszemre örökké leány maradsz.

– Egyet se búsuljon, édesapám – mondta neki Fuvallat. – Más szelek társaságánál jobban kedvelem én az embereket, felhőpalotánál a színes föld felszínét. Közéjük megyek én, közöttük fogok járni én, és a hazám lesz az egész világ.

Így is tett a legkisebb szélkisasszony. Leszállott a sokszínű földre, és attól fogva mindig ott élt annak felszínén. Nem is lett volna sok szava valami szél oldalán, hiszen azoknak mindnek erősebb volt a hangja őnála. De a földön az emberek szívesen hallgatták fülükben suttogását, dalait.

Így aztán, mivel nem volt szűkebb hazája, ma is az egész világon mindenütt megtalálható a fuvallat, a legkisebb szélkisasszony: mindenütt jár, mindenütt él, mindenütt játszik, mindenütt beszél, az eltikkadt és felüdülésre, cirógatásra vágyó emberek legnagyobb örömére. Itt jár köztünk ma is, most is… Aki nem hiszi, járjon utána.

© Rózsás Melinda illusztrációja

A szerző bemutatkozása:
Amióta megtanultam olvasni-írni, elvarázsolt a betűk, és a bennük rejlő történetek világa. Egészen kamaszkoromig szívesen olvastam a gyermekként megszeretett meséket. Soha nem akartam felnőni. Talán ezért írtam magam is néhány mesét.