Hepka Judit: A kis Zebroszlán rejtélye (mese)

Megjelent: 2019. január 28. Kategória: Hepka Judit, Mese

Történt egyszer, nem is olyan régen, nem is olyan messze, csak itt a szomszéd kontinensen (na jó, azért elég messze 🙂 ), Afrikában. Ott élt a szavannán az állatok királya, az Oroszlán, aki egy szép napon magához hívatta népét, mert fontos bejelentése volt a számukra.

– Kedves alattvalóim! Rövid időre elhagyom a szavannát, távoli rokonaim jönnek látogatóba, s eléjük megyek üdvözölni őket. Távollétem alatt bölcs barátom, Tukán fog helyettesíteni, forduljatok hozzá bizalommal!

Az állatok elköszöntek királyuktól, aki azonnal útra is kelt, Tukán pedig elfoglalta ideiglenes trónját az Oroszlán barlangjában.

Napokig nem is történt semmi uralkodásra méltó esemény a szavannán. Ám egy forró délutánon, miközben Tukán ebéd utáni csendes pihenőjét töltötte, az öreg madár éktelen ricsajra ébredt. Még az utolsó álomkép ott lebegett a szeme előtt, amikor a szavanna állatai beözönlöttek a barlangba hangos vita kíséretében.

– Barátaim, kérlek halkuljatok el, mert így nem tudok a segítségetekre lenni! – szólt Tukán. – Valaki mesélje el, hogy miért vitatkoztok!

Ekkor előlépett az Elefánt, ormányával egy aprócska szőrcsomót tartva, ami keserves nyávogással vigasztalhatatlanul sírt.

– Mai sétám alkalmával egy bokor tövében találtam ezt a kis apróságot, akinek fél délelőtt hiába kerestem az anyukáját. Úton hazafelé összetalálkoztam a többi állattal, s mindenki boldogan vállalná a pótmama szerepét, de nem tudunk megegyezni, hogy melyikünknél lenne a legjobb helyen, mert még egyikünk sem látott korábban ilyen szőrös-csíkos állatbébit. Bölcs Tukán, kérünk Téged, tégy igazságot!

Tukán alaposan megnézte magának a kis jövevényt, s vakarta, vakarta a fejét, mert bizony idős kora ellenére még ő sem tudta, hogy milyen állatkölyök lehet a sírdogáló csöppség. Néhány perc gondolkodás után a következő megoldással állt elő:

– Álljatok sorba, barátaim, megvizsgáljuk, hogy melyikőtökre hasonlít a legjobban a kicsike, s az lesz a pótmamája!

Az állatok elismerve Tukán bölcsességét, helyeslően bólogattak, miközben szépen felsorakoztak Elefánt mellé, akinek a szemrevételezésével megkezdődött a nyomozás.

– Nagyon sajnálom kedves Elefánt – kezdte Tukán –, de a picinek nincsen olyan szép ormánya, mint neked, ezért nem te leszel a pótmamája.

Elefánt szomorúan bár, de elfogadta Tukán ítéletét. A második Zsiráf volt a pótmama-jelöltek sorában, de ő sem örülhetett, mert ugyan gyönyörű volt hosszú, kecses nyakával, viszont a bébi buksija egy kis tömzsi nyakon nyugodott.

Most Víziló következett.

– Sajnálom kedves Víziló, de amint látod, ennek a csöppségnek bundája van, ami neked nincs, ezért te sem lehetsz a kiválasztott! – szólt Tukán.

Ekkor előlépett az Orrszarvú, azonban ő is csak úgy járt, mint az előtte lévők, mert a kicsinek nemcsak ormánya vagy hosszú nyaka, hanem orrszarva sem volt. A sorban a következő a Krokodil volt, aki csalódottan vette tudomásul, hogy ő sem lehet pótmama, hiszen az ő testét sem borítja szőr.

Vészesen közeledett a sor vége, már csak hárman voltak hátra. Flamingó következett.

– Sajnálom, kedves Flamingó – kezdte baljósan megint Tukán –, de amint látod, ahogyan Vízilónak és Krokodilnak is mondtam, a kicsinek bundája van. Neked pedig, hozzám hasonlóan tollak borítják a testedet, ráadásul nem négy, csak két lábunk van, hiszen madarak vagyunk.

A soron következő jelölt szóhoz sem hagyta jutni Tukánt:

– Jó, jó tudom! – mondta elkeseredetten Kígyó. – Én szóba sem jöhetek, hiszen nemhogy pihe-puha bundám, még csak lábam sincs…

– Ne bánkódj, Kígyó barátom – vigasztalta Tukán –, mert jól látod ugyan a helyzetet, de biztos vagyok benne, hogy a saját kicsinyeidnek csodálatos anyukája vagy!

A sort Zebra zárta, aki még reménykedett benne, hátha ő lesz a bébi pótmamája, mégis meglepődött, amikor meghallotta Tukán döntését:

– Te viseled majd gondját a kicsinek, Zebra! Igaz ugyan, hogy neked patád van, nem pedig mancsod, de a testedet szőr borítja és ami nagyon fontos: te is csíkos vagy, így rád hasonlít legjobban a kicsi! Bár meg kell jegyeznem, kár, hogy királyunk, Oroszlán távol van. Ő lenne az ideális gondviselő, hiszen a csöppség teljesen úgy néz ki, mint egy oroszlánkölyök, eltekintve a csíkoktól.

– Akkor ő egy csíkos oroszlán? – döbbentek meg az állatok.

– Nem – állapította meg Tukán. – Ő egy Zebroszlán!

A következő pillanatban hatalmas nevetés harsant a barlang bejáratánál. Megérkezett ugyanis Oroszlán, s ő hahotázott ilyen jóízűen, egy felnőtt Zebroszlán társaságában.

– Nem Zebroszlánok ők, hanem Tigrisek! – mondta még mindig nevetve Oroszlán. – Ők az én távoli rokonaim, a messzi Ázsiából. Ezért nem találkozhattatok még velük, hiszen Afrikában nem élnek Tigrisek. Ma reggel a kölyök elkószált, s hiába kerestük, nem találtuk, ezért siettünk vissza hozzátok, hogy segítsetek a kutatásban.

Eközben a kis Zebroszlán, akarom mondani a kis Tigris, amint meglátta anyukáját, már rohant is a mamája ölelő karjaiba, és a történet végére már mély álomba is merült.

Szép álmokat nektek is, gyerekek!

© Ihász Georgina illusztrációja