Illés Adrienn: A hadüzenet (mese) | MeseLes

Illés Adrienn: A hadüzenet (mese)

Megjelent: 2017. július 27. Kategória: Illés Adrienn, Mese

Főhangyász Hangya megállt a hangyaboly tetején. Ő volt az erdő legnagyobb, legszorgalmasabb hangyafészkének a legfőbb, legerősebb, legrettenthetetlenebb hadvezére.
Ha pedig már ott állt a boly tetején, akkor belefújt a sípjába. Ezt a sárga fújókát néhány hónappal ezelőtt találta az erdei tisztáson a szokásos szeméttakarítás közben, amit az emberek után kellett elvégezniük.

A síp szava visítva hasított bele az erdő nyüzsgő, csiripelő, dörmögő hangjába. A hangyafészek összes katonája, dolgozója, őre és minden-minden lakója összesereglett a dombocska előtt. Mikor mindannyian elcsendesültek és csupán csak Főhangyász Hangyát figyelték, akkor ő ekképpen szólt:

– A mai napon hadat üzenünk!

A hangyák némelyike egymásra nézett, mások megvakarták fejüket, megint mások értetlenül álltak, mert nem igazán sejtették, kinek üzennek ők hadat.

Ám Főhangyász folytatta:

– Elegünk van az emberek szemeteléséből! Elegünk van az állandó és folytonos és mindenkori takarításból, rámolásból, piszokelpakolásból! – a hangyák mozgolódni kezdtek.

– Nem folytathatják tovább ennek a csodálatos erdőnek a tönkretételét! – hangos moraj futott végig az ízeltlábúak között.

– Napkeltétől napnyugtáig mást sem csinálunk, mint a tisztást, az erdei utakat, a patakpartot járjuk és takarítunk utánuk!

A boly tagjai izegtek-mozogtak, mert egyetértettek a legfőbb vezérrel.

– Még az almacsutkákkal, a kekszdarabokkal, a kenyérmorzsákkal nincs is semmi baj – Főhangyász Hangya összeráncolta szemöldökét:

– De a műanyag flakonok, a fémdobozok, a szalvétacsíkok, a benzines kannák is itt maradnak! Azzal mit kezdjünk mi, egyszerű rovarok?

A hangyák tapsoltak, és mindenfelől ezt kiabálták:

– Igazad van Főhangyász Hangya!

A hadvezér kihúzta magát és így folytatta:

– A mai napon tehát értesítjük a többi hangyabolyt és megkérjük őket, hogy csatlakozzanak hozzánk!

Magasba emelkedtek a hangyalábak, sorra jelentkeztek azok, akik el szerették volna vinni a hadüzenet hírét. Főhangyász kijelölte a hírnököket és elmondta a hadban állás lényegét:

– Ember ebbe az erdőbe többé be nem teheti a lábát! – hangos éljenzés tört ki.

– Ha pedig mégis betenné – a hadvezér vészjóslóan felemelte a sípot –, akkor az őrködő katonáink azonnal felmásznak a lábaikon és addig csípik, marják, harapják őket, amíg el nem menekülnek a fáink közeléből.

Az egész hangyaboly tapsolt, éljenzett és hurrázott. Ám Főhangyász Hangya intett egyet, így mindenki visszavonult a feladatához.

A katonák perceken belül elfoglalták őrhelyeiket, jöttek a többi hangyaboly seregei is. Érkeztek a vöröshangyák, feketehangyák, barnahangyák, mind sereglettek az erdő apró harcosai.

Az első emberek, akiket összemartak a kis rovarok, visítva, sikítva menekültek az erdőből. A következő csoport hiába csapkodta, taposta a csipkedőket, végül nekik is iszkolni kellett. És ez így ment nap – nap után, míg aztán híre ment a városban, hogy az erdő, ahol olyan sokan megfordultak évről – évre, nos, az a csodálatos erdő megközelíthetetlenné vált a harcias hangyák miatt.

Írtak újságcikkeket, kivonult a televízió, de bejutni ők sem tudtak a sűrűbe.

Történt aztán, hogy a kisiskolások szerették volna megnézni az erdei patakot, hiszen a partján nagyokat lehet futkározni, bújócskázni és számháborúzni. Tanácskoztak, tanakodtak, homlokot ráncoltak a tanítók, aztán mégis csak azt gondolták, hogy megpróbálnak bejutni a támadó hangyákkal teli rengetegbe.

Ahol beléptek a fák közé, éppen ott állt őrt csapatával Főhangyász Hangya és azonnal parancsot adott a támadásra. Szaladtak sírva a kislányok, úgy marta őket a hangyacsípés. Seperték a lábukról a sereget a kisfiúk és húzták kezüknél fogva a felnőttek a gyerekeket, hogy meneküljenek minél gyorsabban.

Ádám, az egyik első osztályos kisfiú viszont nem sírt, nem rázta a lábát, nem csitította a pityergő lányokat, hanem lefeküdt a fűbe, a sípot tartó Főhangyász Hangyával szemben.

– Te ki vagy? – kérdezte a meglepett rovartól a fiúcska.

– Én Főhangyász Hangya vagyok – köszörülte meg a torkát a hadvezér – a legnagyobb erdei hangyaboly vezére!

– Engem Ádámnak hívnak – mosolygott a kisfiú és még közelebb hajolt az apró hatlábúhoz. – Miért kell neked a sípom? – kérdezősködött tovább a gyerek.

– Ez a tiéd? – emelte magasba a citromsárga sípot a hangya.

– Igen – bólintott a szőke fiú –, néhány hónapja, amikor szemetet szedtünk a tisztáson a szemetelők után, kiesett a zsebemből.

– Te szedtél szemetet az erdőnkben? – csodálkozott el a hadvezér.

– Igen! – felelt a fiúcska – Tudod, úgy döntött az osztályunk, hogy kitakarítja az erdőt a sok haszontalan, piszkot hagyó ember után.

– Mi miattuk állunk hadban – vágta potrohára lábait Főhangyász.

És elmesélte, hogy mit talált ki, miért csipkednek és marnak meg mindenkit. Ádám figyelmesen végighallgatta, majd így szólt:

– Szerintem a hangyák sokkal, de sokkal hasznosabbak annál, minthogy minket csipkedjenek – tenyerére tette fejét, és hangosan gondolkodott – Szerintem kellenek szemeteskukák, meg figyelmezető táblák az erdő sokat látogatott pontjaira.

– Igen! – helyeselt a hangya – Amelyekre az legyen írva, hogyha eldobálják a haszontalan holmikat, akkor alaposan ellátjuk a bajukat!

– De azért kekszdarabokat hagyhatnak – mosolygott Főhangyász.

– Meg csokoládét – nevetett Ádám.

– És cukorkát.

– Na, meg süteménymorzsát! Várj csak! – térdelt fel a kisfiú – Van is nálam egy! – és elővette a zsebéből az uzsonnáról megmaradt keksztekercset.

– Ez a katonáidé – tette le a hangya elé a fűbe.

– Ez meg a tiéd – nyújtotta oda a hadvezér a sípot.

De a kisfiú megcsóválta a fejét:

– Nem, nem! Te több hasznát veszed, mint én.

– Akkor megegyeztünk? – kérdezte az ízeltlábútól.

– Meg. Jöhetnek a kukák és jöhetnek a finomságok!

– És mi?

– Jöhettek ti is – bólintott a kis rovar, majd belefújt a sípba, és az összes társát visszarendelte a megcsipkedett, megmardosott csapattól.

A gyerekek lesétálhattak a patakhoz, játszhattak is, és köszönetképpen mindannyian otthagyták uzsonnamorzsáikat a parton.

Néhány nap múlva fából készült szeméttárolók kerültek az erdőbe.

Ádám pedig néhány barátjával elkészítette a figyelmeztető táblákat, amelyre ráírták:

„Vigyázz az erdőre! Ne szemetelj! Különben jön a hangyahadsereg!”

Illusztráció: Bachner Blanka (8 éves)


“2015-ben jelent meg első saját mesekönyvem Cintányér kalandjai címmel, melyhez Őszi Zoltán illusztrátor készített grafikákat, és az Ex- Imp Könyvkiadó szavazta meg a bizalmat a mesének. Azóta foglalkoztató könyvecskékben jelentek meg írásaim, melyek címe: A kis kukta első szakácskönyve, Mestersége címere, Nyuszi Hopp, Karácsony a Varázserdőben, Boszorkányos mesék, melyek szintén az Ex- imp Könyvkiadó gondozásában jelentek meg.”

(Illés Adrienn, a szerző)