Illés Adrienn: Gizi és Guzi meg Télapó (mese)

Megjelent: 2019. február 5. Kategória: Illés Adrienn, Mese

No, ekkora csetepatét meg haddelhadot sem látott még a gyerekszoba!

Guzi, a barnamedve az öklét rázta, Gizi, a vörös hajú rongybaba az ujjaival csettintgetett.

Ki ad nekem igazat?  dörmögött nagyot a barnamaci.

A sípoló papagáj, a faló, az építőkockák s még jó néhányan felsorakoztak Guzi mellé, s így kiáltottak:

Neked van igazad!

Ki ad nekem igazat?  kiáltott a rongybaba, s tüstént melléállt a pancsoló kacsa, a majmok, a színes lepke s még jó néhányan.

Farkasszemet nézett egymással a gyerekszoba két sarka.

Márpedig nincs Télapó, ha mondom!  dobbantott talpával a barnamedve.

Márpedig van!  igazította meg vörös fürtjeit a rongybaba.

Így röpködtek oda meg vissza a márpedignincsenek és a márpedigvanok, amikor a legóriásibb lárma közepén előmászott a fonott kosár aljáról a plüss télapó. Nagy pocakján feszült az öv, fehér szakálla a hasa aljáig ért, éppen ezért lassan haladva ért a szoba kellős közepére. Alaposan szemügyre vette veszekedő pajtásait, s így szólt:

Amondó vagyok, hogy várjuk meg az estét, s akkor mindenki láthatja Télapót.

De hiszen csak téged látunk! kacagott gúnyosan Guzi. – Te vagy a Télapó?

Én csak az utánzata vagyok  hajtotta le szégyenlősen a fejét plüss télapó. Az igazi, az mégiscsak az igazi!

De nincs igazi!  sípolt a sípoló papagáj.

Hogyne lenne!  emelte fel szemöldökét plüss télapó. – Szerintetek csak mesebeszéd, hogy a kikészített cipőkbe, meg csizmákba beleteszi a finomságokat?

Az!  csapta össze tenyereit a barnamedve. Mesebeszéd, szóbeszéd, kitalálás! Egyre megy!

Akkor nincs más hátra, mint megvárni az estét  indult el az ablak irányába plüss télapó. Feltéve, ha fent bírtok maradni.

Hogyne tudnánk!  kiáltottak fel egyként.

Hanna, az óvodás kislány, amikor hazajött az óvodából, máris kitette az ablakba megtisztított csizmáját, s megígérte minden játékának, hogy most biztosan ébren marad addig, amíg Télapó meg nem érkezik. De amint lefeküdt az ágyacskájába, amint az anyukája elmondta neki az esti mesét, s amint lekapcsolták a villanyt, mély álomba szenderült.

Ekkor Gizi, a vörös hajú rongybaba lecsúszott a párnáról, s éppen Guzi, a barnamedve elé huppant a földre.

Készen állsz?  suttogta a rongybaba.

Készen  legyintett a maci. A nagy semmire!

Gizi erre már nem válaszolt, hanem az építőkockákon ugrálva beült az ablakba a plüsstélapó és Hanna csizmácskája közé.

Jó lesz nekünk itt lent is!  morgott az ablak alól Guzi. – Csak szóljatok, ha láttok egy fehér szakállas, nagypocakost!  azzal ő is letelepedett a többi játékkal a szőnyegre.

A rongybaba és a plüsstélapó szótlanul nézték a szelíden szállingózó hópelyheket, ügyet sem vetettek a szőnyegen élcelődő, gúnyolódó társaikra, akik, ahogy telt-múlt az idő, egyre többet zsörtölődtek

No, hol van az a híres-neves?  nyihogott a faló.

Mindjárt elalszunk!  sipitozott a papagáj.

Biztos elakadt a szán!  nevetetett egy dörmögőset Guzi.

Az bizony még soha nem akadt el!  lépett a csizmácska mellé egy piros kabátos, piros süveges, hófehér szakállas ember. Ilyet ne is feltételezz róla!  kacagott fel Télapó, csak úgy rázkódott a jókedvtől a pocakja.

Mindenkinek elakadt a hangja, csak a plüsstélapó köszöntötte illendően az igazi, a valódi Télapót.

De jó téged újra látni!

Téged is, kedves barátom! mosolygott Télapó, s közben óriási puttonyából elővett egy csomagot, amelyet óvatosan belehelyezett Hanna csizmájába.

No!  hajolt oda a szőnyegen ámulókhoz. – Legközelebb jólesne egy csésze meleg tea, meg egy kicsit halkabb dörmögés  simogatta meg Guzi barna fejét. – Boldog Karácsonyt nektek! – s abban a pillanatban eltűnt, mintha ott se lett volna.

Boldog karácsonyt!  suttogta halkan a barnamedve.

És kevésbé dörmögőset kuncogott az ablakban Gizi, a rongybaba, s békésen elaludt a csomagos csizma mellett.

© Szabóné Kun Éva illusztrációja