Kis István Mihály: A pórul járt cica (mese)

Megjelent: 2018. május 7. Kategória: Kis István Mihály, Mese

Valahol a hétmérföldes hegyen túl, de a csillagkincses tavon innen élt egy vénséges-vén házaspár. Nem elég, hogy öregek voltak, de a lábaik is úgy fájtak, hogy folyton áztatniuk kellet ecetes-sós vízben. Tudjátok, az sokat tud enyhíteni az ilyen reumás fájdalmakon.

Volt nekik egy fiatal cicájuk, már nagyocska, de még nem akkora, mint a felnőtt macska. Egy alkalommal, amikor az öregek befejezték a lábaik áztatását, bementek a szobába, és a vízzel telt lavór egy időre ott maradt a két szék között, a padlón. A cica meg felugrott az egyik székre, és játszani kezdett a farkával: ahogy himbálta, folyton utánakapott a lábával.

Annyira tetszett neki ez a játék, hogy egészen belemerült. Az egyik ilyen fogócska-mozdulat pedig olyan hevesre sikerült, hogy lepottyant a székről. Egyenesen bele a lavórba!

Hej, volt is miákolás, csapkodás, prüszkölés meg fújás! Fújt, mint a gőzmozdony, pedig nem is volt forró a víz. Kapkodott, fröcskölte ki a vizet, már az egész konyha ázott, mire sikerült neki kiugrani. Rohant a sarokba, és rémülten rázkódva nyalogatni kezdte magát.

A két öreg nem tudta elképzelni sem, mi történhetett, hogy ilyen zenebona árad a konyha felől, hát szaladtak, ahogy a lábuk bírta. A lábuk persze annyira bírta őket előre hajtani, mint ahogy a csiga viszi a házát. Gondolhatjátok, mikorra értek oda… De ami kép fogadta őket, azt sosem felejtik el! A konyha úszott a sok víztől, a bútorok összefröcskölve… Na és a macska ahogy kinézett, az mindent megért! A szőre csapzottan meredt előre, hátra, fel meg le, a cica szeme pedig hol a gazdira, hol a gazdasszonyra, hol a lavórra meredt. Közben meg egyfolytában miákolt.

Aztán ahogy a két vénség elkezdett nevetni, azt bizony nem tette zsebre! Sértődötten bebújt az ágy alá, és egészen a falig mászott, hogy senki ne láthassa a szégyenét.

– El nem felejtem ezt az estét, amíg élek! – hahotázta a bácsi, és feleségére nézett. De bizony azt is úgy rázta a kacagás, hogy alig tudott a feltörlőrongyért elvánszorogni.

Miután rendbe tettek mindent, elmentek aludni, de nyilván a macskával álmodhattak, mert néha még éjjel is kuncogtak. Ha nem hiszitek, kérdezzétek meg öregapátokat, mert ő tudja, hiszen ott volt, ahol ezt elmesélték.

Illusztrálta © Orbán Éva | Instagram: evie_artworld

“Kis István Mihály vagyok. Írással csak 2010-ben kezdtem el foglalkozni egyik helybéli barátom unszolására. (Nehezen ment, többször abba akartam hagyni. Már örülök, hogy folytattam.) Egyetlen magánkiadásom csak 20 példányban készült el a rokonság és az ismerőseim számára 2011-ben. (Több kiadást nem tervezek, noha azóta legalább megháromszorozódott írásaim száma.) Kedvenceim lettek a gyermekversek, magam is próbálkozok velük. Van egy 7 éves unokám.
Publikálni itt szoktam: https://www.poet.hu/tag/stapi

(a szerző bemutatkozása)