Kiss Ildikó: Traktoros hernyócskák (mese)
Ádám szomorúan ült a kispadon az öltözőben. A többiek mind a sorban álltak, de ő még nem volt kész, pedig szőke fürtjei már a sapka alól kandikáltak ki. Elszontyolodott a gondolatra, hogy megint a sor végére kell állnia, és Tomi sem várta meg, a legjobb barátja már Zsófi kezét szorongatta.
– Mi a baj? – penderült Ádám elé vidáman Judit néni, földig érő, narancssárga szoknyája és lófarokba kötött, barna haja nagyot libbent a mozdulatra
– Új a cipőm – mondta a kisfiú az óvó néni mosolygó arcába pillantva. – Nem tudom bekötni.
– Értem – bólogatott Judit néni megértően, és leguggolt a pad elé, hogy jobban szemügyre vegye a villogó talpú, sötétkék cipőt. – Ez micsoda? – bökött a lábbeli oldalán lévő mintára.
– Egy traktor – válaszolt Ádám helyett Tomi, aki már reggel megcsodálta az új cipőn terpeszkedő, piros színű traktort.
– Nagyon szép – mondta Judit néni, azután a piros színű cipőfűzőt vette szemügyre, ami összegabalyodva lógott Ádám bokáján. – Azért ügyes vagy, mert megpróbáltad bekötni – pillantott fel mosolyogva.
A többiek halkan nevetgélni kezdtek, és Ádám nagyon szégyellte magát. A fülében ott csengtek anyukája szavai, amint megpróbálják lebeszélni a traktoros-villogós csodáról.
– Nem fogod tudni bekötni a fűzőt – sutyorogta anya a cipőboltban.
– Majd otthon megtanítod nekem – érvelt Ádám.
Ám mire hazaértek, már mindenki elfelejtkezett a cipőkötésről, reggel pedig sietni kellett, így anya kötötte be a fűzőket.
– Ti tudtok cipőfűzőt kötni? – kérdezte Judit néni, barna szeme a kuncogó nagycsoportosokra villant.
Néma csönd támadt, a többiek igyekeztek kerülni az óvó néni tekintetét. Senki nem tudott cipőfűzőt kötni.
– Akkor mutatom – hajolt a cipő fölé Judit néni, és úgy helyezkedett, hogy mindenki jól láthassa a kezét. – Ez itt egy hernyócska, ez meg egy másik – húzta a magasba mindkét végét a piros cipőfűzőnek.
– Ádi lábán hernyók vannak! Traktoros hernyók – kacagott fel Tomi.
– Ezek nem akármilyen hernyócskák – rázta meg a fejét Judit néni. – Ezek kíváncsi hernyók, látni akarják a világot. Elindulnak egymással szemben, és keresztezik egymás útját. Azután az egyik hernyócska gondol egyet, átbújik a kereszteződés alatt, majd a pocakjával visszagömbölyödik hozzá, hogy onnan leskelődjön. A másik hernyócska se rest, gyorsan megkerüli a kereszteződést, de jaj, ott lesz egy lyukacska! Mit csináljon, hogy észre ne vegyék? Gyorsan bedugja a lyukba a pocakját, és addig tolja felfelé, míg ugyanakkora nem lesz, mint a társa. Így már mindketten onnan lentről leskelődnek, és mivel nagyon jó barátok, segítünk nekik, hogy jó szorosan tudjanak egymásba kapaszkodni.
Judit néni ujjai lassan követték a szavait, alaposan meghúzta a cipőfűző két hurkocskáját.
– Egy lepke! – mutatott Zsófi a gyönyörű masnira.
– Igen – bólintott Judit néni elégedetten. – A lepkék valóban a hernyókból lesznek, de erről majd még beszélgetni fogunk.
– Egy traktoros lepke! – mondta Tomi fontoskodva.
A csoport izgatott csiviteléssel vonult ki az udvarra, ám ezúttal nem széledtek szét a mászókák és favárak között, ahogy mindig szoktak, inkább valamennyien Ádám köré gyűltek.
– Beköthetem a cipőfűződet? – hallatszott mindenhonnan az izgatott kérdés.
– Csak sorban – bólintott Ádám komoly arccal, és leült Judit néni mellé a padra, hogy a társai megpróbálkozhassanak a bonyolult művelettel. Már örült, hogy a fűzős cipőt választotta, igazi nagyfiúnak érezte magát.
Azon a délelőttön rengeteg traktoros lepke született az óvoda udvarán.
© Szitnyai Krisztina illusztrációja