Lelkes Miklós: A kakukkos óra születése (mese) | MeseLes

Lelkes Miklós: A kakukkos óra születése (mese)

Megjelent: 2018. február 21. Kategória: Lelkes Miklós, Mese

Vannak emberek, akik annyira szeretik hallgatni a tücsökcirpelést, hogy kalitkás madarat csinálnak e kis hegedűművész rovarból. Ilyen ember például Kínában, Japánban bőven akad. Bambuszketrecben zenél házi tücskük, de lakott már tücsök aranykalitkában is, előkelő udvaroncként – persze réges-régen, még a kínai császárok udvarában.

Feleségem kitessékelte lakásunkból tücsök úrfit. Lehet, hogy igaza volt. Jobb a tücsöknek a mezőn, ahol földalatti kunyhója előtt ott lengeti a szél reggelijét, ebédjét, vacsoráját: a fűszálakat, virágleveleket; és odagurítja a jóízű magokat.

Amíg tücskünket visszafelé vittem szülőföldjére, eszembe jutott Lárifáribáni bácsi, a tücsökszerető órásmester. Órásmesternek kiválónál is kiválóbb volt, de a tücskök házigazdájának is!

Nála öt tücsök is lakott, muzsikált esténként kenyérmorzsákért, könnyezett téli éjszakákon La Fontaine A tücsök és a hangya meséjén. Egy a kályha melletti lyukban, kettő a bácsi ágya alatt, másik kettő pedig a nagyláda mögött találta meg szálláshelyét.

Ez az órásmester bácsi nem csupán a tücsökzenét szerette hallgatni, hanem a kakukkszót is. Lelki rokonom lehetett ez a különös, zeneszerető órabűvész-óraművész.

Lárifáribáni bácsi elhatározta, hogy nagylelkűen megosztja lakását egy kakukkmadárral, és annak kakukkhangjai mellett fog dolgozni vidáman a nappal óráiban  a javítandó órákon.

Eleinte egy kakukk sem akart hozzáköltözni, később egy mégis kénytelen volt, az, amelyiket Lárifánibáni kiskabátja egy óvatlan pillanatban nagy szeretettel átölelte.

Otthon a kakukk felrepült a bácsi ruhásszekrényére, és arról kakukkolt, hogy meg kellene ruházni az ilyen kakukkrablót.

Lárifáribáni nevetett. Gondolta: majd megvigasztalódik a madárka. Adott neki mindenféle csemegét. A kakukk azonban ezeket nem ette, de a szekrény tetejére felvándorolt két tücsköt megtalálta, csőrébe csücsültette, begyébe kukkoltatta.

Ezt követően össze-vissza repdesett a szobában, és folyton-folyvást kakukkolt:

Kikakukk, bekakukk, Habakukk!

Babakukk, bibekukk, kapakukk!

Lárifánibáni mosolygott. Megint adott neki csemegét, de a kakukk nem azt ette, hanem az ágy alatti két tücsköt kakukkolta be.

Lárifáribáni bácsi orrát viszont jól megcsípte, fülébe pedig akkorát kakukkolt, hogy az órásmester megingó kezéből kiesett az ingaóra, melyen éppen dolgozott.

Az óra ijedtében szerteszét rúgta rugóit, elcsavargásra hajlamos csavarait, elanyátlanodott csavaranyáit, megkergült kerekeit, és más apróságait. No, ez aztán a bosszúság! Én már jártam így egy zsebórával, én csak tudom! Rakoncátlanná lett részecskéinek felét sem tudtam visszazsebelni. Szegény zsebórám! Ha lenne orra, még most is lógatná a fiókom mélyén…

Lárifáribáni bácsi ezúttal nem mosolygott. Arcán végigsuhant az ősz, majd pedig meglegyintette a tél szelecskéje. Hideg méltósággal mondta a kakukknak:

Kérem, ha Ön így méltóztatik viselkedni, előbb-utóbb fel is út, le is út! Legnagyobb sajnálatomra ki kell tennem a szűrét.

A kakukk nem tudta, hogy mit jelent “fel is út, le is út” vagy “kiteszem a szűrét”. Mellesleg nem is volt szűre, csak tollkabátja. Töprengett. Leszállt a kályha mellé. Ott egy lyukból ki bújt ki? Tücsök! Őt kérdezte meg a kakukk, de a kis hegedűvonós csak a vállát vonogatta: ő sem tudja. A kakukk betessékelte a kis tudatlant az ilyen zenészeket egyre jobban kedvelő begyecskéjébe.

Lárifáribáni bácsi kinyitotta az ablakot, hogy kiszellőztesse a sok kakukkolástól megfájdult fejét. A kakukk a nyitott ablakon búcsú nélkül kirepült, elrepült. Az órásmester ennek láttán megkönnyebbülten sóhajtott. Kakukkszóból is megárt a sok!

Este azonban hiába kereste derék, hűséges tücsökzenészeit. Úgy látszik nekik sem tetszett a kakukk viselkedése és elköltöztek! gondolta, kissé szomorúan.

Mérges lett a messze szállt kakukkra Lárifáribáni bácsi, és így szólt önmagához:

Csak azért is kakukk fog kakukkolni nekem! Méghozzá minden órában annyiszor, ahány órát az óra mutat!

Aranyat érő kezével, csudaokos fejével meg is valósította ezt a különös órát: a kakukkos órát. Igaz, csak egy szépen festett fakakukk ugrott ki belőle időnként, de csinosabb, és főleg szófogadóbb volt, mint az igazi.

Hetedhétországról jártak csudájára. Csinált egyet, kettőt, hármat, sokat. Sorbaálltak az emberek, leszámolták értük a pénzt a mester büszkén kitartott tenyerébe.

A kakukk sem lett vesztese e kalandnak: aranyat érő tapasztalatot szerzett arról, hogy óvatosnak kell lenni. Ettől fogva nem is volt talán nála elővigyázatosabb, óvatosabb madár a kétszárnyúak között. Nem hiszem, hogy két kíváncsi szemetekkel sok kakukkmadarat láttatok volna erdőn-mezőn. Hivalkodó hangját persze sokszor hallottátok, az ki-kibújik a zöld lombrengetegből de maga a kakukk gondosan elrejtőzik!

© Márkli-Kemmer Gabriella illusztrációja

Értékeld az illusztrációt: 12345 (10 értékelés, átlag: 4,70 out of 5)