Lelkes Miklós: Szörnyike (mese)
A mese (felolvasva) meghallgatható itt:
Szörnyike Misi csak akkora volt, mint egy nem túl nagy vargányagomba szokott lenni, de annyi igaz: egyúttal nagyon szőrös. Mamája és papája nála egy gombakalappal magasabbra nőtt, és ők is igen szőrösek voltak. A sok szőr talán ijesztő lett volna, ha egyrészt nagyobbak, másrészt két gombszemük nem csillog olyan kedvesen, jóindulatúan.
A Szörnyike családnak azonban eszébe sem jutott az ijesztgetés. Még az erdei egerek meg a vízparti cickányok sem féltek tőlük.
Misit viszont megszólította egy fekete holló, amelyik nem volt arrafelé gyakori madár, de azért nem annyira ritka, mint a fehér holló szokott lenni.
– Én is fekete vagyok, te is fekete. Ez igen szép szín. Én rekedt hangommal bárkit meg tudok ijeszteni. Te, kis szőrös feketeség, kit tudsz megijeszteni?
– Én eddig még senkit nem ijesztettem meg. Kellett volna? – kérdezte Misi.
– A szörny azért szörny, hogy féljenek tőle! – szögezte le szög nélkül is a nagy fekete madár. – Ez a szörny feladata. Ijessz meg valakit! Mondd neki: HUHU!
– Azt a bagoly mondja! – csóválta meg a fejét Misi. Én inkább csak annyit mondok: HÚ! Ettől bárki megijed?
A holló erre nem válaszolt, jobbnak látta elrepülni. Nem Szörnyike Misi miatt, hanem azért, mert meglátta: a távolban jön egy ember, puskával. Az erdész volt, és nem volt szándékában hollót lőni, de ezt honnan tudta volna a nagy fekete madár?
Misi később Ugrikával, a nyuszilánnyal találkozott. Azt mondta neki:
– HÚ!
Jó hangosan mondta, erősebben az egércincogásnál, de a nyuszi csodálkozott:
– Hú? Azt akarod mondani: hó? Hol van már a téli hó, hiszen nyár van! A télről jut eszembe: köszönöm a répákat, amelyeket akkor adtál!
– Akkor répát adtam, de most meg akarlak ijeszteni. Ijedj meg! Nekem az a kötelességem, hogy másokat megijesszek. Ezt károgta a holló!
– Rosszul károgta! – vélte Ugrika. Mi barátok vagyunk, és a jó barátok nem ijesztgetik egymást. Később majd lovagolhatsz rajtam, a réten!
Ezt követően Ugrika elfutott. Nem Misi miatt, hanem azért, mert a távolban meglátta Szépfarkút, a rókát. Szépfarkúnak gyönyörű volt a bundája, de Ugrika nem kedvelte a rókát, mert az többször is ígért neki veres káposztát, de egyszer sem hozott. Becsapta! Ilyen állattól sok minden kitelik!
Misi most a rókának mondta:
– HÚ!
– Miért mondod nekem, hogy HÚ? – csodálkozott a róka.
– Meg akarlak ijeszteni – vallotta be Misi. – Azt mondta a holló, ijesztgessek másokat. Ez a szörnyfeladatom. Te nem ijedsz meg tőlem?
A róka óvatos volt, hátha valami haszna lehet abból, ha eljátssza: megijedt. Utóbbi okból megkérdezte:
– Mit adott neked a holló? Volt a csőrében sajt? Szereztél tőle?
Amikor megtudta, hogy a holló semmit sem adott Misinek, akkor a róka elballagott. Kicsit sietősen, mert észrevett egy embert, nagy bottal. Nem jó a kézben levő nagy bot, számon kérheti az eltűnt libát..
A róka a falu felé vette útját, de már a határban ingyen megijedt egy arra tévedt kopó kutyától.
Misi leült egy kerek kőre. A kő kerek volt, de neki nem kerekedett kerek kedve. Nem tud ő másokat ijesztgetni, kicsit sem, hiába hívják Szörnyikének! Lám, még a hangyák is bátran futkároznak a nadrágján!
Arrafelé jött a varázsló, Kerepesit Keresi Kerek-perec Károly. Megkérdezte Szörnyikét, hogy miért búsul. Misi elmesélte. Még a hangyákat is!
A varázsló nevetett:
– Hiába vagyok a Bűvös Pálca tulajdonosa, a hangyák engem sem hagynak békén. Egy takaró van a hátizsákomban, arra szoktam leülni, de még arra is rámerészkednek. Hanem tudod mit? Elárulom neked: nem is helyes másokat megijeszteni. Hallottad már a híres mesét, amelyiknek az a címe: PIROSKA ÉS A FARKAS?
Misi bevallotta: még nem.
– Az a jó, ha nem! – mondta a varázsló. – Ijesztő mese, bár az nevetséges benne, hogy a farkas egészben bekap, előbb egy Nagymamát, később meg annak piros ruhás leányunokáját is, a végén pedig, egy vadász segítségével, mindkettő épen kiugrik a farkasból, és örömükben, a sikeres kiugrás miatt, táncra perdülnek.. Ebben az erdőben nincs is farkas, de azért én mégis mást ajánlok az ilyen mesék helyett. Gyere, csücsülj be a hátizsákomba, onnan kinézegethetsz, de még kerek sajtot és kerek zsemlyét is találhatsz benne, jó kedvre kerekítőket. Meg nézegetheted a hátizsákomból a tájat, mint mamája erszényéből a kis kenguru. Persze, te még nem láttál kengurut..
– Láttam! – vidámodott meg Misi. Képen. A mamám megmutatta. Még egy versikét is mondott hozzá:
Volt egyszer egy kenguru.
Azt hitték, hogy elgurul.
Ám leesett minden áll:
kiderült, hogy elugrál!
Csuda jól érezte megát Misi a varázsló hátizsákjában. Látott barna erdei békát, sőt, a tavacska partján kedves kis zöld levelibékákat is. A varázsló tréfálkozott:
Ha a béka leveli,
a levelet legeli?
Nem! A nyelvét kiveti,
s rajta szúnyog! Lenyeli.
– Hopp! – a varázsló a fejéhez kapott. – Misike, tudja a mamád és a papád, hogy ilyen messzire vagy tőlük az erdőben?!
Akkoriban még nem volt okos telefon, de a varázsló három szajkót használt fel üzenetéhez: tudassák Misi szüleivel gyermekük hollétét.
A három szajkó azonban hétféleképpen mondta el a dolgot. Így Misinek két szörnyet, mamáját és papáját, akaratán kívül sikerült nagyon megijesztenie.
Jöttek futva, korholták és csókolták:
– Halálra rémültünk! Máskor ilyet ne csinálj! Mindig mondd meg, hogy hová mégy!
Utána megköszönték a varázslónak, hogy értesítette őket. A varázsló – honnan, honnan nem – elővarázsolt egy dobozt. A dobozon bájos cica képe volt, felirattal: MACSKANYELV. Ám valójában finom csokoládék voltak benne ezeket nevezték így. A varázsló hozzátette:
Ha a cica nagyon nyávog,
fogyasszák e nyalánkságot!
Ám egy-két szem ebből elég,
s a fogmosás következzék!
Megköszönte a Szörnyike család az ajándékot, és hazatértek tölgyfa alatti házikójukba. Cicájuk nem nyávogott, mivel nem is volt, de azért az ajándékba kapott csokoládék, amelyeket egy tulipán virágos díszítésű ládába tettek, hamar elfogytak.
Misi mamája tréfása így fejezte ki csokoládés csalódását:
Csokit nem rejt már e láda.
Elfogyott a csokoláda!
