olvasgató

Treszner Tímea: Lonamó, az álommanó (mese)

Megjelent: 2017. augusztus 10. Kategória: Hivatásos illusztrátor rajzával, Mese, Treszner Tímea

Varázslatos erdő közepén, annak is a legszélén, hol a harmatcseppek tündöklően ragyogtak a fűszálak hegyén, ott állt egy faházikó, ebben a házikóban lakott egy kismanó.

Nem akármilyen manó volt ő, hanem egy álommanó: azoknak a gyerekeknek segít elaludni, akik maguktól nehezen tudnak álomba szenderülni.

Úgy hívták, hogy Lonamó, nagy bojtos sipka volt a fején, kócos fürtjei mindig kikandikáltak alóla, a lábán csörgős csizma volt, amikor lépett csirrent a cipő: csirr, csörr, csirr, csörr…. lengett a bojt a sapkáján, jobbra, balra, sitty-sutty, sitty-sutty.

Lonamónak volt egy hatalmas zsákja, amit az anyukája varrt neki, nagymamája még a nevét is ráhímezte az oldalára:

Lonamó csillámló csillámos csillámporos zsákja

Ez állt rajta, tarkabarka hímzőfonallal.

Az álommanó minden este hátára vette az álomporos zsákot.

– Jaj, de nehéz – nyöszögte, miközben felhúzta a földről a nagy zsákot, telis tele csillámló csillámos álomporral.

Éppen útnak indult, de miközben kilépett a házikóból, megbotlott a küszöbben. A hatalmas zsák a földre puffant, és kibuggyant belőle a csillámos álompor. Lonamó nagyot hapcizott:

– Haa-hapciii! – és egy óriásit ásított, ahogy beszippantotta a levegőben gomolygó csillámpor felhőt.

Az elillanó csillámfelhőn túl felragyogtak a csillagok, beesteledett már.

– Későre jár, sietnem kell – mondta a manó, miközben futásnak eredt a csörgős lábbelijében.

Alig ért a város szélére, mikor megpillantott egy világos ablakot. Égett a lámpa, egy kisfiú/kislány ült az ágya szélén. Lábacskáit felváltva lóbálta, lehajtott fejjel, szomorúan nézett maga elé, tekintetével a szőnyeg kacifántos mintáját követte – aznap éjjel sehogy sem tudott elaludni.

Lonamó felmászott az ablak alatt álló magas diófa törzsén, megkapaszkodott a diófa hosszú göcsörtös kinyúló ágába, nagyot lendített magán, majd beugrott az ablakon: hopp.

A kisfiú/kislány ágyához lépett, kibontotta a zsák száját, belenyúlt jó mélyen, megkavarintotta a csillámló csillámporos álomport, majd rászórta a lábujjadra, a bokádra, meghintette a lábaid, a térdedet, szórt a pocakodra, a popódra, rászórta a nyakadra, pergett a füled mögé is, a fejed búbjára, ráhullott a szempilládra és lassan elnyomott az álom.

A kismanót teljesen kimerítette ez a kalandos éjszaka, hazasietett, bebújt a pihe-puha mohaágyába, hogy kialudja magát – hiszen lehet, hogy holnap újra ellátogat hozzád!

Értékeld az illusztrációt: 12345 (61 értékelés, átlag: 4,38 out of 5)

“Két kisgyermek édesanyja vagyok, gyakran küzdöttünk az álmatlansággal, éjjeli felébredésekkel, ekkor találtam ki az álommanóról szóló történetet, a gyerekek imádták és segített nekik ráhangolódni az alvásra. Különösen az a rész tetszett nekik, amikor a manó elesik, és persze a csillámpor hintés, hiszen ezt egy puszival vagy csiklandozással tettem szórakoztatóvá.” (Treszner Tímea, a szerző)