Rumy Ágnes: A szerenád (mese)

Megjelent: 2019. január 10. Kategória: Hivatásos illusztrátor rajzával, Mese, Rumy Ágnes

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legény. Ez a legény becsületes foglalkozását tekintve zenész volt, muzsikus, és volt neki egy csodaszép mesterhegedűje. Szép barna, fényesre lakkozott hangszer volt, áramvonalas testtel, karcsú nyakkal és szépen ívelt csigával. Faragása, csiszolása mestermunka volt. Húrjait nem régen cserélte, így azok is friss, üde csengésűek voltak. A legény nagyon ragaszkodott hegedűjéhez, magával vitte mindenhova, ahová ment.

Egyik reggel az ifjú muzsikus a piacon járt. Gyümölcsöt szeretett volna venni, s éppen az almákat nézegette, válogatta, mikor hirtelen egy igazán szép leány sétált el előtte. Aranyszőke haja leomlott egészen a derekáig, fehér arcbőre fényesen csillogott, meleg barna szemei szelíden mosolyogtak. Gyönyörű, előkelő selyemruhát viselt. A legényt egészen elbűvölte a látványa, szinte alig kapott levegőt. Szíve hevesen dobogott, és úgy érezte, menten meg kell ismerkednie ezzel a bájos hölggyel. Gyorsan átfutott a virágos standhoz, és vásárolt neki egy szép szál vörös rózsát. Oda is akarta adni a lánynak rögtön, de bizony a közelébe jutni nem volt olyan könnyű! Hiába követte a piac szűk utcácskáin át, szolgálólányai szorosan körülvették őt, nem tudott beszélni vele. Kiáltani is hiába kiáltott, a lány nem hallotta meg hangját. Hát, mit tegyen, mit tegyen, követte őt hazáig. A leány egy gyönyörű nemesi villában lakott, arra már rájött az ifjú, hogy gazdag családból származik. Ennek az előkelő birtoknak az ajtaján már tilos volt a belépés a legény számára, így a vörös rózsát feltűzte a kerítésre és hazament.

Attól kezdve az ifjú minden reggel kiment a piacra, és várt, figyelmes szemmel járt, hátha megint összetalálkozik a lánnyal. Eldöntötte ugyanis magában, ha törik, ha szakad, ő bizony megismerkedik szíve hőn áhított hölgyével. S ha már ott volt, minden reggel vásárolt egy szál mélyvörös rózsát szerelme jeléül.

No, jött is a lány nemsokára, pontosan hét nap múlva. Az ifjú megint követte hazáig, és aznap hét rózsaszálat tűzött fel a háza kapujára. Majd hasonlóképpen esett ez az azt követő héten, azután és azután is. Az ifjú mindig csendben követte a lányt, s közben majd elepedt, hogy beszélhessen vele.

Egyik reggel is éppen tisztes távolból megvárta, míg a lány bemegy a kapun, majd közelebb merészkedett. Már éppen fel akarta tűzni a rózsát a cirádás rácsokra, amikor arra lett figyelmes, hogy a kapu résnyire nyitva van. Hogy, hogy maradt nyitva, szándékosan, vagy figyelmetlenségből, ki tudja, mindenesetre a legény se volt rest, kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és belépett a kertbe. Nagy alma- és körtefák köszöntötték, majd végighaladt a tuják szegélyezte kavicsos ösvényen, mely a hatalmas, elegáns, fehér házhoz vezetett. A villának kedves kék ablakai voltak.

Gondolt egyet a legény, elindult a ház körül, és próbálta megkeresni, hogy vajon melyik lehet a leány ablaka. Az egyik ablak párkányán muskátlik voltak, a másik ablakban liliomok ültek, a harmadik párkányon kankalinok nézegettek kifelé. Az ifjú csak ment tovább, mígnem elért a negyedik ablakhoz. Itt egy hatalmas rózsacsokor virított. Rögtön tudta, hogy ez szerelmének az ablaka.

Megállt az ablak alatt, amely igen magasan volt, olyannyira, hogy oda föl sem lehetett volna mászni. Ámbár, nem is gondolkozott ő ilyenben, hiszen rögtön tudta, mit kell tennie, hogy a leány kitekintsen az ablakon.  Előkapta hátáról a hegedűjét. Feltekerte a vonót, majd behangolta a húrokat szépen sorban. Először az A húrt, ami szépen magasan cseng, s madarakról, szellőről mesél, aztán az E húrt, ami felhők és karácsonyi angyalok közé repíti a hallgatót, majd jött a barátságos D, mely fák zúgásáról, erdei állatokról énekel, végül a mély, dörmögő G, a tenger morajlásával, égzendüléssel együtt.

Mikor minden készen állt, elkezdte húzni a vonóját, hogy egy szívhez szóló szerenádot adjon szíve hölgyének. Igen ám, de furcsa dolog történt, ugyanis a hangszer nem szólalt meg! Hiába húzta a legény, csak csikorogtak a húrok. Sustorgás hallatszott. Hát, képzeljétek el, mi történt, a húrok, ahelyett, hogy füleket melengetően búgtak volna, veszekedtek!

– Na, menj arrébb!

– Ne löködj!

– Nehogy meg merj szólalni!

– Még hogy én! Neked lesz nemulass, ha a hamis hangodon megzendülsz!

– Hiába próbálkozol, én fogom játszani a főszólamot!

– Azt már nem! Az első szólam engem illet!

– Még mit nem! Ennek a szerenádnak gyönyörűnek kell lennie.

– Így van. Ezért is játszom én. Az a csodaszép lány rám fog mosolyogni!

– Cöhh… csak gondolod. A te hangodat soha sem fogja meghallani, hiszen nem olyan csilingelő, mint az enyém!

Így marták egymást a legmagasabb húrok, az A és az E. Az alsóbb és bölcsebb D és G próbálták őket békíteni, de mind hiába. Egyre csak folyt a hangcsata, és kölcsönösen próbáltak egymás útjába állni. Addig-addig lökdösődtek, míg az A húr nagy méltatlankodásában egy jókora lendülettel arrébb nem taszajtotta a másik húrt. Az E vadul elkezdett rezegni, de neki sem kellett több, tolt egyet ő is ellenfelén. Olyan elemi erővel zendült meg egyszerre a két húr, hogy ebbe alsó két társuk is beleremegett. A legény meghallva a dolgot, fürge ujjaival máris csodaszép akkordokat, szívhez szóló harmóniákat teremtett a hangzatból. Mind a négy húr hangját tisztán lehetett hallani, s a magas áriát szolid, mély kíséret árnyékolta.

Erre a leány is kitekintett az ablakon. Aranyhaja csillogott a napfényben, és ámulva kérdezte:

– Honnan jön ez a bűbájos muzsika? Micsoda elbűvölő hangzás, micsoda dallamok!

Csodálkozásában összecsapta a kezét, és kedvesen elmosolyodott. Mosolyba boruló arca mind a négy húr szívét azon nyomban megolvasztotta… Mit számított már nekik a veszekedés, hadakozás! A lány orcájáról sugárzó szeretet egyből megbékítette őket, s onnantól csak a gyönyörű hölgyre tekintettek.

Hát még mennyire megremegtette a legény szívét az a mosoly! Egyre szebben és bátrabban játszott a leánynak, és mire a szerenád véget ért, bizony a leány is megszerette nagyon a tehetséges muzsikus legényt.

Azóta együtt töltenek kéz a kézben minden reggelt a piacon, egy szál vörös rózsa és a csengő hangú hegedű társaságában.

© Nagy Éva illusztrációja (elérhetőség: Nagy Éva nagy.eva1989@gmail.com)