Szép Györgyi: Igaz mese

Megjelent: 2017. szeptember 18. Kategória: Mese, Szép Györgyi

Valahol a nagyvilágban, az Üveghegyen is túl található Meseország, ahol egy jóságos vén király és a lánya uralkodtak.

Tudós volt az öreg és igazságos. A királylányt is megtanította mindenre, amit tudott, nem is volt nála okosabb lány a gazdagok között. Hírük bejárta a világot.

Mikor elérkezett az idő, a jó király szerette volna férjhez adni egyetlen leányát, s csodálatos birodalmát nyugodt szívvel rájuk hagyni.

Érkeztek is sorra a kérők.

Az öreg király azt az ifjút kereste, aki a legtöbbet tudja adni a lányának. Ezt kihirdették szerte az országban. Sok-sok kincset, aranyat, drágakövet, ékszert, szép ruhát vittek lánykérőbe a jelentkezők, de a királynak egyikük sem tetszett. Vagyonuk volt, de nem lehetett egy jóízűt beszélgetni velük.

A kérdésekre egy se tudott megfelelni, mind ügyetlen volt, még a cipőjüket is szolgálók fűzték be. Bármi kellett nekik, csak csettintettek a szolgáknak, semmit se csináltak egyedül. Némelyikük tán több időt töltött a tükör előtt, mint maga a királylányka.

A kérők azt gondolták, kapzsi ez a király, mennyi ajándékot és vagyont kíván? Messzi földről érkező király lehet csak a szerencsés, aki elnyerheti a lány kezét, akinek hatalmas birodalma van és még idegen nyelveket is beszél?

Az okos király és ugyancsak okos lánya továbbra is a leggazdagabb kérőt keresték a birodalmukban, nem házasították a királyi kincseket nemes úrfi vagyonával. A hírrel járták az országot a szolgák, hogy megleljék a leendő királyfit, és felkísérjék a királyi udvarba, ha magától nem merne jönni.

Egy nagyon szép kis faluban, kerek erdő közepében élt egy eszes, ügyes ifjú, aki a hír hallatán gondolt egy nagyot és megpakolta ajándékokkal a szekerét, felvette a legjobb ruháját, befogta a lovát és mellé kötötte annak csikóját. Elindult hát a királyi udvarba.

Mikor odaért a kapuba, az őrök nagyot nevettek, hogy tán elment az esze, hogy útra kelt. Mit akarhat egy ilyen legény?!

De a fiú addig erősködött, míg szóltak a királynak és a királylánynak, hogy érkezett egy újabb szerencsét próbáló.
Bevezették hát a legényt a palotába.

A király elé állt a fiú, levette kalapját és illően üdvözölte az uralkodót.

Eljöttem szép lányodért és elhoztam mindazt a kincset, amit kívánhattok. Aranyatok, ezüstötök, palotátok, szép ruhátok, szolgálóitok, … vannak. Én tiszta szívemet hoztam, másoktól sosem loptam. Az egész falu a barátom, ellenségem nincsen. Nem kell, aki őrizze a kincseimet, mert az bennem lakozik. Erős vagyok: halászom, magam vadászok, megülöm szőrén a lovam. Kiscsikóját menyasszonyomnak adom. Ügyes a kezem, asztalos és ács a szakmám. Hoztam is egy bölcsőt ajándékba. Tudok főzni, állataim szőréből subát, cipőt varrok. Az én futárom a szép galambom, aki szárnyakon viszi a híreket, ahova akarom. Szeretem az erdőt, a friss levegőt. Már megbocsáss királyom, leányod bőre oly halovány! Engedd, hogy meggyógyítsam! Ismerem a füveket. Gyertek és pakoljuk le még, amit hoztam: friss halat és vadat, egy faragott sétapálcát a királynak, készítettem csontból fésűt és varrótűt a szépséges leánynak, bútort és eztán vaddisznóbőröket terítsetek le szőnyeg helyett. Hintaszéket is tudok ám faragni, az királyoknak való, magamfajta nem pihen abban. Én inkább dalolok künn a természetben vagy a néppel táncolok, mink így vígadunk. Jertek el, meghívlak benneteket a házamba! Bebizonyítom, hogy értéket hoztam, mert ezek a legfőbb vagyonom, mit bárkinek adhatok, de nem akárkinek!

Ha kínálatom és merészségem megfelel felséges királyom, kérlek, add hozzám lányodat! Nagyon szép és okos lány, mindent tud, mit az apja, jó uralkodó lesz belőle! Én leszek a hátországa. Amihez a józan paraszti ész kell, azt én adom, értek a nép nyelvén. Jól kiegészítenénk egymást. De bármi történhetne, csak mi ketten is boldogulnánk az életben koronák nélkül is.

A fiú kiállta a próbát. Arra a kérdésre, hogy ha jutalmul egyetlen kincset választhatna a palotából, mit vinne magával, azt felelte, hogy addig járná a termeket, míg meglelné a királylányt, s kézen fogná, megkérné, hogy tartson vele. A kérők erre a kérdésre mind mást-mást válaszoltak. Órákig válogattak a kincstárban, szobákban, hogy vajon mi érhet a legtöbbet, s mindannyian egy különleges tárgyat választottak ki.

A király és gyermeke épp ilyen bátor embert keresett! Egészségtől, erőtől sugárzó fiatalt, aki mellett bárki lenne királylány, mert olyat tud adni, ami a legnagyobb: őszinteség, tisztaság, jószívűség, boldogság, sok-sok saját kezűleg készített ajándék, szeretet.

A lánykérés után az uralkodók elfogadták a meghívást és meglátogatták az ifjút az otthonában. A falu lakói a nagy hírre feldíszítették az utakat és a fákat, amerre a királyi hintó elhaladt. Ők is örültek. A szép kis házikó, a szíves vendéglátás, a nagy, gondozott udvar és kert nagyon tetszett nekik. Még őzike és mókus is volt a ház körül. Kismadarak énekeltek a bokrokon, pillangók röpködtek.

Meggyőződtek róla, hogy sok-sok idő és kitartás, szorgalom kellett az ajándékok elkészítéséhez. Megérte a bátorság, a sok fáradság és munka, mert mindannyian megkapták a jutalmukat. Mindhárman jó barátok lettek. Szívesen lett menyasszony a lányból ilyen vőlegényjelölt mellett.

Arról még nem is szóltam, hogy ez a fiú kedves hangú, csillogó szemű, vidám és mosolygós, szép szál legény volt, nem csak az esze volt a helyén.

A lakodalmat hamar megtartották. De nem a palotában lakott ám az ifjú pár, mert a királylány követte férjét a kis házacskába. Az ifjú asszonyka meggyógyult a gyógyfüvektől, nemsokára kisgyermek került a bölcsőbe. Életük végéig együtt kormányozták az országot, az öreg király pedig még sokáig élt örömben és boldogságban. Egyikük sem bánta, hogy a történet így esett.

Csak a többi kérő furcsállja a dolgot és mai napig azon gondolkodnak, hogy mit adhat egy paraszt fiú náluk többet.

Ugye gyerekek, ti már tudjátok, mi az igazi gazdagság?

Karakas Erzsébet illusztrációja

Az illusztráció értéklése: 12345 (23 értékelés, átlag: 4,04 out of 5)

 

“Grafológiával foglalkozom, 2015-ben kezdtem meséket írni, eddig 10 mesém jelent meg 9 könyvben, 2016-ban pedig a Mátrai Művészeti Napok zárórendezvényén színművész adta elő egyiket.
(Verseim is jelentek meg nyomtatásban, kiállításon.)” (Szép Györgyi, az író)