olvasgató

Szép Györgyi: Szegény ember és a fácán története (mese)

Megjelent: 2017. szeptember 1. Kategória: Hivatásos illusztrátor rajzával, Mese, Szép Györgyi

A szegény ember gombát szedni indult az erdőbe. Még alig volt valamicske a kosarában, amikor az erdei tisztás bozótjából egy keserves, elcsukló hangra lett figyelmes:

Szegény ember, ments meg engem, nem bánod meg! Ments meg engem, kérlek! Teljesítem három kívánságod!

Az ember hamar rálelt egy bokor aljában egy fácánra, akinek a róka eltörte a lábát.

A jó ember keresett egy faágat, tépett az inge aljából egy darabot és bekötözte a madár lábát. Kibélelte puha mohával a kosarát és abban hazavitte a fácánt. A baromfiudvarban szállásolta el, hogy mindig legyen társasága, éjszakánként a tyúkok a testük melegével vegyék körbe.

Időközben igazán jó barátok lettek ők ketten: a fácán meg az ember.

Egyik nap igen búslakodott a szegény ember, a fácán nem hagyhatta szó nélkül:

Miért vagy szomorú oly nagyon?

Hát hogyne búslakodnék, nagyon beteg a szomszédom gyereke, nincs pénzük orvosra! Én sem segíthetek rajtuk.

Ide figyelj! szólt a fácán. Tépj egy tollat rólam, éjszaka tedd a párnád alá! Aztán másnap indulj el vele az orvosért, az lesz a fizetség!

A szegény ember kitépett egy fácántollat, betette a párnája alá. Úgy gondolta, hogy valóban a baromfiudvar legszebb tolla a fácáné, szebbet nem is ajándékozhatna a doktornak. Ékes dísze lesz az orvos kalapjának egy gyönyörű madártoll!

Kora reggel, hajnalban elindult a szegény ember. Mikor átadta az orvosnak a fácán tollát, az nyomban aranytollá változott.

Ment is hamar a gyógyító a gyermekhez, aki pár nap múltán már vidáman és egészségesen futkározott az udvarban.

Szépen megköszönte a szegény ember a fácán segítségét.

Telt-múlt az idő, elérkezett a hideg, zord tél.

Az ember elpanaszolta a fácánnak, hogy a falu végén lakik egy kedves, öreg, vénséges vén anyóka, akinek elfogyott a tüzelője. Az erdész csak pénzért ad fát. Az meg nekik nincsen.

Az én kalyibám olyan kicsi, hogy a kutyám is kint alszik, nem tudom nálam elszállásolni az anyót a télre mondta az ember.

Tépj egy tollat rólam nyomban, és siess vele az erdészhez, fát fog adni érte!

Szaladt is a szegény ember az aranytollá változott madártollal. Két szekér tüzelőt kapott érte, másoknak is jutott belőle.

Éltek-éldegéltek tovább, mígnem eljött a tavasz.

Sírva szaladt a szegény ember a fácánhoz:

Jaj-jaj, nagy a baj! A barátom házát elvitte az ár! Fedél nélkül maradt szegény pára!

Ismét tépj ki egy tollamat, a legnagyobbat! Vidd el a bíróhoz, és vegyetek tőle az aranytollon egy házat!

Így is lett.

A szegény ember nagyon megköszönte a fácán jóságát, aki így szólt:

Szegény ember! Immár teljesült három kívánságod, de magadnak nem kívántál semmit!

Az én kívánságom csak a negyedik lett volna a sorban, minden fontosat kértem már! De nem baj, hogy így esett. Így is háromszor kellett fájdalmat okoznom neked, mikor megfosztottalak a tollaidtól.

Nos, úgy döntöttem, én kívánok neked egyet! szólt a fácán. Eztán legyen úgy, hogy minden jóságos gondolatod után teremjen egy aranypénz a zsebedben, amit arra költesz, amire csak akarod!

Valóban így lett. A kutyának háza lett, a lónak cifra kantárja, a baromfiudvarban szép új ólak a tyúkoknak, az anyókának fonala, hogy szőni tudjon.

Én a minap jártam ebben a faluban, de ott egyetlen nélkülöző embert nem láttam!

Illusztrálta: © Szabó Gitta

Értékeld az illusztrációt: 12345 (37 értékelés, átlag: 3,81 out of 5)

“Grafológiával foglalkozom, 2015-ben kezdtem meséket írni, eddig 10 mesém jelent meg 9 könyvben, 2016-ban pedig a Mátrai Művészeti Napok zárórendezvényén színművész adta elő egyiket.
(Verseim is jelentek meg nyomtatásban, kiállításon.)” (Szép Györgyi, az író)