Szepsy Eleonóra: A félig sült palacsinta (mese)
A mese meghallgatható itt:
Egy szép, Tisza-parti városban élt a Jóságos Anyuka, a Dolgos Apuka és szépséges kislányuk, Csillagocska, aki nagyon érdeklődő volt. A palacsinta készítése különösen izgatta.
– Anyuci, most hány tojást ütöttél fel? Miért teszel bele sót? A palacsintának édesnek kell lennie! A szódavizet már belenyomtad? – záporoztak Jóságos Anyuka felé a kérdések, ő pedig türelmesen válaszolt mindenre.
– Ma három tojásból készül a palacsinta. Attól a csipet sótól még édes lesz a tésztája. A szódavizet majd együtt fogjuk belenyomni.
Végre el is készült a tészta, kezdődhetett a sütés. No, ez volt ám az igazi szórakozás! Főleg, amikor Jóságos Anyuka egy mozdulattal fellendítette a palacsintasütőt, a félig sült palacsinta kicsusszant belőle, pördült egyet, és a sületlen oldalára esett vissza a palacsintasütőbe. Ennek a látványával, bizony, Csillagocska nem tudott betelni. Mindig szájtátva nézte a szép, rózsaszínre sült, libegő palacsintákat. Örömmel vette tudomásul, hogy mindegyik visszaesik, egy sem marad fenn a levegőben.
Már éppen az utolsó darab sült. Jóságos Anyuka a megszokott mozdulattal lendítette a palacsintasütőt, a félig sült palacsinta pördült egyet, mint ahogy ezt eddig minden társa tette, de ezután csak libegett a levegőben, egyszerűen nem akart leesni. Anyuka hiába tartotta alá a palacsintasütőt, hol ide, hol oda libbent. Csillagocska is a magasba emelte két kis karját, és kérlelni kezdte:
– Gyere ide! Az én tenyerembe! – A félig sült palacsinta azonban nem fogadott szót. Kényeskedve mondta:
– Én most kalap leszek – és rátelepedett Csillagocska kedvenc babájának fejére, amelyik a kis széken üldögélve várta gazdáját. A kislány odakapott, de a félig sült palacsinta felszállt.
– Ne menj el! Ne szállj el! – kérlelte a kislány a palacsintát, ami ekkor már a nyitott ablakon át kilibbent, a hívó szavakra mit sem adott.
– Most meg pillangó vagyok – szólt vissza, és vidáman billegette két oldalt a széleit, mintha valóban szárnyai lettek volna.
– Keresek egy szép virágot magamnak – hallotta Csillagocska a távozó palacsinta hangját.
Az ablakon át utánanézve látta, hogy a reggel kinyílt, gyönyörű, vörös rózsára szállt. A karcsú rózsaszál felnézett és gyanakodva kérdezte:
– Ki vagy te?
– Én vagyok a palacsinta-pillangó. Köszöntelek, te szép rózsa.
– Köszönöm a köszöntést, de te nagyon furcsa pillangó vagy! Nem bírlak el! Hosszú, egyenes száram meghajlik tőled, fejem letörik. Kérlek, hagyj el engem!
A félig sült palacsinta elcsodálkozott, és egy kicsit meg is sértődött.
– Ha nem vagyok jó pillangónak, akkor itt is hagylak. És most már nem szállok tovább, hanem gurulni fogok – motyogta szinte csak magának, és letottyant a járdára. Mindjárt megpróbált fölállni az élére, de ez sehogy sem sikerült. A sok ficánkolás közben a járdáról az úttestre pottyant, ahol éppen jött a locsolókocsi.
Szegény megrémült palacsinta nem tudta elképzelni, mi ez a vízáradat. Szerencsére gyorsan elmúlt, és mivel igen szép, napsütéses idő volt, a palacsinta hamarosan megszáradt. Egész vidám lett a napsugár melegétől, amikor – jaj! – egy kis gombóc, fekete pulikutya közeledett. Szimatoló orrocskájával már messziről megérezte a palacsinta illatát. Odaérve körülszaglászta, és minden gondolkodás nélkül bekapta.
Ezzel ért véget a félig sült palacsinta sorsa.
Csillagocska mindezt végignézte a konyhaablakból. Egy ideig sajnálta a történteket, de amikor visszafordult, és hozzálátott a jóízű, kakaós palacsinta elfogyasztásához, teljesen megvigasztalódott. Az is eszébe jutott, hogy biztosan a kiskutyának is ízlett!
Délután, amikor hazaért a munkájából Dolgos Apuka, Csillagocska vidáman mesélte el, pontosan, részletesen, hogy mi történt a félig sült palacsintával. A végén mindketten jót nevettek.
Mondták is Jóságos Anyukának, hogy legközelebb ne nyissa ki az ablakot, ha palacsintát süt!
© Kelemen Kinga illusztrációja
Nyugdíjas pedagógus vagyok, már több, mint húsz éve. Verseket, meséket írni is nagyon régen kezdtem, amikből antológiákban, különböző folyóiratokban jelentek meg. Van már öt önálló verseskötetem is. Minden, ami szép, jó, kellemes, érdekes , az írásra késztet. Tudom, hogy így folytathatom a tanító munkámat. Ezért nagyon hálás is vagyok Istennek. (a szerző bemutatkozása)