Tilk Katalin: Péntek Péter és a születésnap (mese)

Megjelent: 2018. szeptember 18. Kategória: Mese, Tilk Katalin

Péntek Péter egy szépséges tavaszi napon született. Éppen pénteken! Ezt Péter akkor még nem tudta, sőt egyáltalán nem is érdekelte, hogy milyen nap van éppen. A picike Péter-babát csak az érdekelte, hogy tele legyen a kicsi pocija finom anyatejecskével, ringassák, altassák, szeretgessék.

Ezen a nyáron nem is olyan sokára ismét születésnapja lesz. A negyedik! Bizony! Péntek Péter már nagyfiú! Okos óvodás. Egyedül öltözik, cipőt húz, Lego mozdonyt épít majdnem egyedül. Kicsi sámlijára állva minden este a finom málna illatú fogkrémmel mossa a fogát. (Na, jó, majdnem minden este.) És mostanában éjszaka meg nappal is a szülinapjáról álmodik.

A fákon almák helyett sok színes léggömböt fújdogál a szél. Az asztalokon tejszínhabhegyek emelkednek. Mindenféle finom tortákon ici-pici gyertyák égnek. Az összes barátja ott szaladgál az udvaron. Épp úgy, mint a kedvenc mesekönyvében látható a szülinapos rajzon. Vagyis dehogy! A kert végében, a hinta mellett ott áll egy hóember. Nagyon ismerős valahonnan. Hát persze! A télen apával építették. Nagy répaorra egy cseppet sem változott. Két csavarból készített szeme most is vidáman csillog. Anya nefelejcses leveses fazeka még mindig a fején díszeleg. És azt mondja:

Péterkém, kisfiam! Hasadra süt a nap! Gyere kicsim, megyünk az óvodába!

De hát ezt már nem is a hóember mondta! Anya költögette Pétert. Így az álom hóemberestől, lufistól, mindenestől eltűnt. Ha nagyon akarta, később azért vissza tudott emlékezni rá. Reggeli közben oda is szaladt az ablakhoz, kikukucskált. Pipiskedett, nyújtotta a nyakát, de a hintánál nem látott senkit. Se igazi, se hóból készült ember nem állt ott. Csak legalább egy kicsi hó lenne itt-ott! De hát hó sem volt. Anyának is elmesélte, hogy ő bizony semmi mást nem szeretne a születéses-napjára, csak egy kicsi havat, meg a téli hóembert. Tényleg semmi mást. Ám anya szerint ez most lehetetlen, mert a Tél-apó most pihen, Tavasztündér röpköd a kertben. Amerre elsuhan, ott zöldellni kezd a fű, a fák kirügyeznek, a virágok kinyílnak, illatoznak.

Ezen az éven olyan szorgalmasan röpködött Tavasztündér, hogy Péntek Péter születésnapján nyári meleg köszöntött be, és a fák fehér virágruhába öltöztek. Apa színes lufikkal díszítette fel a kertet, anya megterítette az asztalt, s mire megérkeztek a vendégek, a napocska sütött, a gyenge szellő meg-meglibegtette az almafákat. Az óvodás barátok vidáman szaladgáltak a zöld füvön. Péntek Péter a hinta felé nézett. A hóembert kereste. Sajnos sehol sem találta. Csak legalább egy kis hó! Az lenne itt-ott!

És uramfia! Alig hogy ezt kigondolta, egy erősebb szélfuvallat támadt. Tavasztündér jó mélyet szippanthatott a levegőből. Olyan nagyot, hogy bizonyára az arca is felfújódhatott. Összecsücsöríthette a száját, és jó erősen ráfújhatott a sok virágzó gyümölcsfára, mert a fák fehér virágszirmai megrázkódtak, és táncolni kezdtek a szélben. A szellő a hátára kapta őket, s mint valami sűrű téli hóesés, beborították az egész ünneplő társaságot, gyerekeket, tortát, málnaszörpöt.

Péntek Péter nagyon-nagyon boldog volt! A hóember ugyan nem látogatott el hozzá a születésnapjára, de igazi tavaszi hóesést kapott ajándékba. A hóemberrel meg majd kicsit később, a következő télen úgyis találkoznak.

Illusztrálta © Petrovics Rebeka (11 éves tanuló)