Toldi Rebeka: Csipike (mese)
Volt egyszer egy hegy tetején egy sűrű erdő, melynek közepén egy tisztás terült el. Ez a tisztás egy varázslatos hely volt, ahol minden élőlény tudott beszélni. A tisztáson állatok éltek: madarak, pillangók, katicák, pókok, hangyák; valamint sok-sok növény és a tisztás szélén a fák árnyékában gombák: Pöfi, a pöfeteg, Pata, az őzlábgomba, Himlő, a légyölő galóca, és Kéreg, az öreg fagomba.
A gombák egész nap vitatkoztak, sértegették egymást és a kis bogarakat. Pata nem engedte a pókokat hálót szőni a közelébe, mert eltakarják a szépségét. Pöfi a hangyákat kergette el, amikor azok egy várat akartak építeni nem messze, mert mindenki tudja, hogy az építkezés nagy zajjal jár. Himlő pedig a bogarakat riogatta, amikor csak tehette. Egyedül Kéreg nem mérgelődött, öreg volt már és tapasztalt.
Egy fülledt nyári napon hatalmas vihar kerekedett, órákig ömlött az eső. Az erdő állatai menedéket kerestek a vihar elől a fák, bokrok, levelek alatt. Egy kis katica a gombák alatt akart elbújni a szakadó eső elől, de azok elzavarták.
Estére elállt az eső, és másnap reggelre egy kis fehér gombóc jelent meg az avarban. Senki sem tudta, mi az, mert ezen a tisztáson ilyennel még nem találkoztak, kivéve a bölcs öreget, aki már sok mindent látott a világból. Kérdezték a vén fagombát:
– Miféle hajtás lehet ez a kis fehér valami?
– Ez bizony egy kis csiperke.
– Mi a manó az a csipetke? – kérdezte Pata.
– Nem csipetke, hanem csiperke, te kalapos langalétra! – förmedt rá Pöfi.
– Ő a ti távoli rokonotok – mondta Kéreg Patának és Pöfinek.
– Nekem ez a kis pattanás nem rokonom, mert én szép magas vagyok, akkora a kalapom, hogy ennél nagyobbat sosem találtok. Én vagyok a legnagyobb a ranglétrán!
Kálmán László alsó tagozatos tanuló rajza (Barcs)
Erre már Pöfi is puffadni kezdett, mert úgy tudta, hogy az ő rokonságában vannak a legnagyobb gombák, egy ilyen kis csenevész a család szégyene lenne.
Himlő, a légyölő sem állhatta szó nélkül a vitát:
– Én vagyok a legszebb gomba az erdőben, én viselem a legszebb kalapot, a legmenőbb divat most is a piros, fehér pöttyökkel, ti meg szürkék vagytok, mint egy szamár, és az agyatok is olyan.
Kéreg inkább nem is szólt, mert tudta, hogy ez a nap sem lesz más, mint a többi, a három gomba reggeltől estig vitatkozni fog.
Másnap reggel a kis csiperke ébredt leghamarabb, körbenézett, és látta, hogyan kel életre az erdő. A pókok a hálót figyelték, a hangyák szorgosan hordták az élelmet a várba, a katicák és a lepkék a szárnyaikat szárították a reggeli napfényben. Felkeltek a civakodók is.
– Téged meg hogy hívnak, ki hívott ide? – kérdezték.
– Csipike vagyok, és a szellő hozott.
– Lesz egy-két szavunk ehhez a szellőhöz, mert ez a hely már foglalt, ne hordjon ide mindenféle gombócokat!
– Nem gombóc vagyok, csak még kicsi. Most kezd nőni a lábam.
Vincze Zsófia alsó tagozatos tanuló rajza (Dunakeszi)
– Hát ez vicces! – nevettek a többiek, és kezdték a szokásos vitájukat, hogy ki a legszebb és legjobb a tisztáson.
Kéreg, aki magasan lakott a fa oldalán, eközben inkább bemutatta a környéket Csipikének. Elmesélte, hogy milyen szép lenne ez a kis tisztás a vitatkozó gombák nélkül.
Délutánra ismét felhők gyülekeztek az égen, és elkezdett esni az eső. Csipike látta, hogy egy kis katica kint maradt az esőben.
– Gyere ide gyorsan, bújj be a kalapom alá, mert elázol!
A kis katica nem akarta elhinni, hogy ilyen kedves gomba is létezik.
– Jótett helyébe jót kapsz te is, ha eljön az ideje! – búcsúzott Csipikétől.
Eső után megjelentek a legyek, akik nagyon féltek Himlőtől, és inkább Patát idegesítették zümmögésükkel. Pata odaszólt a pókoknak:
– Lusta pókok, miért nem kapjátok el ezeket az idegesítő legyeket?
– Azért, mert nem engedted, hogy hálót szőjünk, amivel elrontanánk a szépségedet. Most hallgathatod a legyeket, és a végén még kukacos is leszel!
Csontos Merse alsó tagozatos tanuló rajza (Budapest)
A szellő, akit szintén bántottak, megrezegtette a leveleket, ahonnan több száz levéltetű hullott le a gombákhoz. Himlő hívta a katicát, hogy egye meg a sok levéltetűt, mert ennyivel már ő sem tudott mit kezdeni. De a katica emlékeztette, hogy nemrég kizavarta az esőre, és csak Csipike körül szedte fel a levéltetveket.
Hirtelen Kéreg szólt közbe, mert ő a magasból már látta, hogy emberek járnak az erdőben.
– Itt vannak az emberek, mindenki bújjon, ahová tud! Nem tudni, kit visznek el!
Meghallották ezt a hangyák, és gyorsan leveleket hordtak Csipike elé, hogy elrejtsék. A pókok még egy hálót is készítettek, hogy ne lehessen észrevenni. Pata, Himlő és Pöfi hiába kiabált, hogy őket is takarják be, senki nem segített nekik.
Pöfi olyan ideges lett, hogy mérgében megpukkadt. Patát a nagysága miatt, Himlőt pedig a szép kalapja miatt leszedték az emberek,
és hazavitték.
Miután elmentek az emberek, a hangyák kitakarták Csipikét, aki ezután boldogan élt az erdő lakóival együtt a tisztáson.
Teltek a napok, és Csipi is öregedni kezdett. Összehívta a barátait: a pókokat, hangyákat és katicákat. Együtt emlékeztek a barátságban eltöltött szép napokra, majd Csipike a nap végén mindenkitől elbúcsúzott. Éjjel megérkezett a legjobb barátja, a szellő, és széthordta Csipike spóráit a tisztáson. Reggelre már nem találták a barátai a kis csiperkét, csak a helye maradt ott és az emléke.
Telt-múlt az idő, és az egyik reggelen Kéreg sok száz kis fehér gombócot látott meg a magasból.
– Csiperkék, kedves kis csiperkék! – kiáltotta, mire a tisztás lakói odaszaladtak megnézni ezt a csodát.
A csiperkék ezután benépesítették az egész tisztást, és boldogan éltek együtt az erdő lakóival, akik tudták, hogy egy csipetnyi Csipike minden kis csiperke szívébe jutott.
A fenti mesén kívül további 30 gombás történetet és csaknem száz rajzot tartalmaz az “Egyszer volt, gomba volt…” című mesekönyv.
A meséket és az illusztrációkat gyermekek készítették, a szakmai kiegészítéseket, érdekességeket és fajleírásokat pedig magasan képzett gombászok állították össze.
Meséljetek és tanuljatok a gombákról ezzel a könyvvel!
A készlet erejéig kapható a Zempléni Gombász Egyesület képviselőjénél az alábbi e-mail címen: zge.judit@gmail.com