Juhász Magda: Őszre fordult (vers)
Őszre fordult,
nagyot mordult
felettünk az ég,
ijedtükben
összebújtak,
tyúkok és csibék.
Őszre fordult,
nagyot mordult
felettünk az ég,
ijedtükben
összebújtak,
tyúkok és csibék.
Esik az eső,
és mintha fázna,
víg csárdást jár a
pántlika lába.
Zsenge levélke
tenyerét tartja,
szelíden gurul,
a vízcsepp rajta.
Búzaszem pattan,
dárdáját nyújtja,
bő termést ígér
az égnek kútja.
Táncol az eső,
ébred az élet,
fuvolát fújnak
szellőlegények.
Egy csiga, két csiga, sok csiga mászik,
almafa ágboga csöndesen ázik.
Történt egyszer, hogy még a szokásosnál is forróbb napra virradtak Smaragd-sziget lakói. A házak fehér falai már a reggeli órákban szikráztak az erős napfényben. Az időjárás egyre nagyobb nyugtalansággal töltötte el a sziget lakóit: hosszú hetek óta nem esett egy csepp eső sem. A nap minden reggel felkelt és végigperzselte a földet. Az emberek félni kezdtek, hogy kiégnek a növények és nem lesz termés, amelyet learathatnak. Ivóvízből is nagyon kevés volt már, és bár a szigetet minden oldalról körbevette a tenger, annak vizét mégsem ihatták meg, hiszen sós volt.
Ragyog a napfény,
csillan a villám,
tófelszínt fodroz
játékos hullám.
Régi asztal, kopott fiók,
aranybarna, kövér diók,
dióhéjtól barna ujjak,
hangyák, pókok szertefutnak.
Köd, köd, köd,
Minden csupa köd.
Belepi az egész falut,
Nem találjuk meg a kaput.
Köd, köd, köd,
Minden csupa köd.