D. Oszuskó Sarolta: Készül a hóember (vers)
A vers meghallgatható itt:
A vers meghallgatható itt:
Tomi, amint felébredt, kipattant az ágyból, az ablakhoz rohant, és kitekintett rajta. A kertet vastag hótakaró fedte, de néhány apró hópihe még mindig szállingózott az áthatolhatatlannak tűnő felhőkből. A kopár fák most csillogó, fehér bundát viseltek, ágaikon néhány madár didergett élelemre vadászva. A garázs ereszéről hosszú, vaskos jégcsapok csüngtek alá, mintha Télanyó oda lógatta volna fel a frissen öntött cukornyalókákat.
Hull a hó és fehér a táj,
Domboldalon hóember áll.
Piros sálja szélben lebeg,
Répaorra fagyott, hideg.
A téli hideg csipkefinomságú jégvirágokat lehelt az ablakra. Az üveg áthatolhatatlan akadályként feszült az étkező meleg fénye és a kint süvítő jeges szél közé. A szoba közepén aranyos glóriába burkolva kucorgott a kis kövér fenyő. Tüskés ujjaira, mint megannyi ragyogó ékszert húztak színes üveggömböket a gyerekek.
Zalán és az anyukája hazafelé tartottak az óvodából. Épp a nagy, színes, vármászókás játszóteréről híres parkon vágtak át, amikor furcsa hangot hallottak. A középsős, kék kabátos kisfiú egy pillanatra megtorpant, de az anyukája húzta tovább. Sietett, mint mindig, s főképp télen, mert hideg van. És vacsorát is kell még főzni. Meg kiteregetni a ruhákat. És a mosogató, szóval csupa mami ügyek.
Üvegajtó előtt áll,
figyel rendületlen,
mi történik odabenn,
azt lesi dermedten.
Friss hó roppan a lábam alatt,
s látom a hóban a lábnyomomat.
Jól tapad, görgetem hólabdám,
mintha a Holdat forgatnám.