Krisztina Currier: A Fekete-domb

A szerző illusztrációja

Réges-régen, még sokkal azelőtt, hogy az égig érő fák megtanultak beszélni, élt egy különös manó a Rengeteg erdő mélyén. Hosszú csíkos sapkáját a földön húzta, nagy pocakja kedvesen gömbölyödött, az orra pedig leginkább egy bimszli-bumszli nagy krumplihoz hasonlított. Tulajdonképpen nem sokban különbözött azoktól a manóktól, akikkel eddig találkozhattál; leszámítva persze azt, hogy tetőtől talpig teljesen átlátszó volt. Úgy bizony, s ha nem hiszed, mutatok róla egy képet, így ni: Tovább olvasom...

Read More

Bábel Antónia: Csenő (mese)

Csenő, a manó évek óta a padláson lakott. Az utolsó lakók réges-régen elköltöztek, és sokáig üresen állt a ház. A manó számára így aztán nem akadt semmi csennivaló, ezért már azon gondolkodott, hogy szedi a sátorfáját és odébbáll. Azonban nem sokkal karácsony előtt új lakók érkeztek. Csenő érdeklődéssel figyelte, ahogyan beköltöztek és elpakolták a dolgaikat. Alig várta, hogy alkalomadtán elemelhessen ezt-azt. Tovább olvasom...

Read More

Cs. Pál Orsi: A bugyorsárkány és a káposzta (mese)

A világmindenség legszélének túloldalán élt a rettegett bugyorsárkány. Ez a nagy étvágyú fenevad minden nap koboldokat reggelizett, manólovagokat ebédelt, vacsorára pedig szentjánosbogarakat evett. De csak azért, nehogy megülje estére a gyomrát a nehéz fogás. Volt ennek a bugyorsárkánynak egy kis szütyője is, ott lógott a nyakában mindig, s abban gyűjtögette magának a finomabbnál finomabb falatokat. Tovább olvasom...

Read More

Pelesz Alexandra: Nagy kaland a kicsi Miskával (mese)

© Balogh László illusztrációja | webnode | facebook

Zéti a magas fűszálak közt hasalt, maga elé terítette nagy, üres lapokkal teli füzetét, és rajzolni kezdett. Hatalmas, cirádás betűket kerekített a ceruzájával, aztán ki is színezte őket. Hosszan, aprólékosan dolgozott, a szivárvány minden színét felhasználta. Amikor a betűkkel elkészült, hosszasan nézegette a művét. Tovább olvasom...

Read More

Túri Orsolya: Naponda és a Szívliliom (mese)

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr, még azon is túl, élt egy kismanó. Naponda volt a neve. Gyönyörű, kerek, örömtől ragyogó arca volt és kíváncsi, csillogó szemei. Mint minden manónak a Manó Birodalomban, neki is virágszirom-szerű szirmocskák pompáztak az arca körül. Napondának csillogó fehér színűek voltak, csak úgy, mint az édesanyjának. Tovább olvasom...

Read More