Nagy János: Pej lovam (vers)
Csillagszemű pej paripám,
hozzám futva lépte vidám,
fölpattanok a nyergébe,
ugratok a magas égre.
Csillagszemű pej paripám,
hozzám futva lépte vidám,
fölpattanok a nyergébe,
ugratok a magas égre.
Szálló szélben leng a hinta,
olvas rajta kis Katinka.
Ringatózik, hajladozik,
a meséről álmodozik.
Elfáradt már a Napocska,
sok volt ma a dolga,
mert az egész nagyvilágot
fénybe csomagolta.
Elindult a hegyek mögé,
sötétül az ég is,
mert ott van az ágyacskája.
Hát lefekszem én is.
Ahogy anyu mesél,
Nem mesél úgy senki,
Szavára száz tündér
Szobám körbelengi.
Mély álomba ringat,
Simogatja kezem.
Ahogy anyu mesél,
Az olyan jó nekem.
Kár, kár, milyen kár,
elszelelt a nyár,
fészkeiből a sok madár
vajon merre jár?
Aranyhegynek legtetején
létezik egy mesekert,
s minden apró zegzugában
szebbnél szebb meséket rejt.
Mese terem minden ágon
– szőlő fürtjén, fa tövén –,
történetet rejt magában
minden ott lakó növény.
Meseházban meseélet,
Itt álmodnék meseszépet!
Ablakából kitekintve
Rám kacsintana az este.
Reggelente a virágok
Harmatcseppjén lenge táncot
Lejtene a napsugár,
Hívogatna: Gyere már!
Csodaházban csodareggel,
Meseszép zenét csilingel
Minden bokor, minden fűszál.
A szellő meg körbekószál,
Borzolná a hajamat,
Súgva-búgva titkokat.
Mesés lenne itt élni!
Meghívnálak, gyere velem mesélni!