Hoffmann Bernadett: Gesztenye (mese)

© Hoffmann Bernadett (a szerző) illusztrációja

Esik az Eső, de a Nap néha felbukkan a Felhők takarója alól. Olyankor boldogan integet felém sugaraival, jelzi, hogy nemsoká találkozunk, aztán ismét eltűnik. Szeptember végén, mikor a nyár már csak egy halvány, szép emlék, a növénytársaim többsége hosszú álomra hajtja egykor dús koronáját és terebélyes gyökerét. Én nem! Én csak most kezdem élni apró gesztenyeéletem. Társaimmal mókázunk, gondoskodó anyanövényünk ágain hintázunk. Nagyon jó így, de azért várom a pillanatot, mikor házamból kibújhatok. Most még tüskés takaró borít, ki akarna így hazavinni… Anya megsimogat maradék leveleivel, jelzi, hogy nincs miért aggódnom. Tovább olvasom...

Read More

Péter Tímea: Meseszín szőnyeg (vers)

© Figus Tomsics Anita illusztrációja

Kicsi sárga levél hullott le a földre,
Lassan ereszkedett, hosszú volt a röpte.
Követte egy barna, a másik fáról,
Nemrég ért földet, nedves lett a sártól.
Rozsdaszínű pottyan éppen most kezemre,
Olyan hatalmas, hogy kesztyűm lehetne.
Aprócska bordó hull reszketve alája,
Tündérkirálynőnek lehetne szoknyája.
Most élénk narancsszín esik a tócsába,
Angyalok szárnyához hasonlít formája.
Hűvös őszi széltől borzong egy akácfa,
Sárga levélgyöngyét magáról lerázza.
Éppen felém szálling egy platán száraz zöldje,
Fáradt sóhajtással fekszik rá cipőmre.
Hulló levelének integet a fűz is,
Mellette áll bánatosan, kopaszon egy kőris.
Fenyő a szomszédjuk, talán bíztatólag,
Búcsút int éppen most jónéhány toboznak. Tovább olvasom...

Read More

Magyar Csilla: Szél (vers)

© Izsák Emese illusztrációja

Száll az erdőn,
Száll a mezőn,
Cikázik a réten.
Kertek alján,
Fű rejtekén,
Sötét meredélyen.
Nincs kezdete,
Nincs vége se,
Hangja ezerféle.
Néha lágyabb,
Máskor vágtat
Rónán szenvedélye.
Megcirógat,
Aztán megtép,
Széthordja a kazlat,
Felborzolja
Csibe tollát,
Vízcseppet igazgat.
Felhőt kerget,
Levelet gyűjt,
Port kavar örvénybe.
Ha elkapod,
Rakd csak bele
Anya kötényébe! Tovább olvasom...

Read More