Horváth Anda: Kiscsiga és a falevél (mese)
A mese felolvasva meghallgatható itt:
A mese felolvasva meghallgatható itt:
A mese a szerző előadásában meghallgatható itt:
Meleg, nyárvégi este volt. A villanydróton fecskék ücsörögtek. Várták, hogy megérkezzenek a többiek, és közben a közelgő utazásról beszélgettek.
Szél suhan az őszülő erdőn,
nyomában zizzenő levél,
avarrá szelídül reszketőn,
amint társaihoz elér.
Kis dió, nagy dió! Diót szedni hű, de jó!
Vödör, kosár megtelik, mind felszedjük estelig.
Kis dió, nagy dió! Diót szedni hű, de jó!
Töklámpás az éjszakában fényvigyorral hívogat
rémpofája grimaszolva mutogat vagy száz fogat
denevérszárny, bosziháló póklábakon lengedez,
narancssárga lampionok égnek, mint a mécsesek.
Világéletemben imádtam az őszi erdőben kirándulni, csodálni a fák és a bokrok színpompás öltözékét: a nyár emlékét idéző mély smaragdzöld lombú fákat, a ragyogó napsárga lombkoronákat, az itt-ott felbukkanó tűzpiros leveleket, amelyek annyira hasonlítottak a valódi tűzhöz, hogy az ember szinte nem mert közel menni hozzájuk, nehogy megégesse magát. Az élénk színfoltok között megbújó tompább óarany és borvörös árnyalatú növények ahelyett, hogy a háttérbe szorultak volna, csak még tökéletesebbé tették az összhatást. A késő délutáni nap fényében csak úgy ragyogott a táj.