Gergye Imre: Elfáradt a Nap (vers)

Elfáradt a Nap,
a földre csücsül.
Hozza már párnáját a szél
a hegyek mögül.
Szemez még kicsit
a csendesedő tájjal,
s beteríti lassan
bíbor paplanjával.
Álomba az estharang
bongása ringatja,
hogy a rigó még elköszön,
azt már ő nem hallja.
Hangolnak a tücskök
az éji zenén,
kuncog a fészekalj
az esti mesén.
Csacsog a tó,
tükre terül,
pisszeg a nádas,
s elszenderül. Tovább olvasom...

Read More

Gyarmati Kata: Ősz (vers)

© Tóth Babett illusztrációja

Vége a nyárnak, hűvös az éjjel,
kurta a nappal, spórol a fénnyel.
Ősz ecsetétől sárgul az erdő,
oly sok a munka, szorgos a festő.
Fákon a zöldet elmaszatolja,
tölgy levelét meg összesodorja.
Kéri a felhőt, hozza a záport,
rozsdaszínűvé mossa a távolt. Tovább olvasom...

Read More

Kurucz Tímea: Guszti, a dühös, dobálózó gesztenyefa (mese)

© Kurdi László illusztrációja

Guszti, a gesztenyefa a park közepén állt és aljas módon viselkedett az emberekkel. Amikor valaki arra sétált, leveleivel jól képen törölte az illetőt, sőt, még el is fenekelte. Máskor összegyűjtötte a gesztenyéit és megdobálta vele a járókelőket sajnos kitűnően tudott célozni , vagy a gyökereivel felbuktatta őket. Előfordult, hogy megvárta, míg egy gyanútlan galamb félig megépíti egyik ágán a fészkét, majd kiszemelt egy arra járót és fejbe vágta a fészekkel. A pórul járt embereken jót nevetett. Tovább olvasom...

Read More