Tekse Antal: Téli rege (vers)
Az erdő mélyén,
egy tisztás szélén
zörren a szél,
a bokor moccan
s a patak csobban,
itt van a tél.
Az erdő mélyén,
egy tisztás szélén
zörren a szél,
a bokor moccan
s a patak csobban,
itt van a tél.
Háza előtt üldögélve
örvendezik Bonifác,
lesz a télen bőven mézünk,
jól virágzott az akác.
Hull a hó és hull a hó,
kucsmában jár télapó,
rázza, rázza a nagy fát,
rád szórja a zúzmarát,
a vörösbegy néz, csak néz
örvendezve fütyörész,
az aprócska ökörszem,
azt mondja, hogy élvezem,
illeg-billeg a cinke,
felkészült ő a télre,
sopánkodik a kakukk,
jaj micsoda balamukk,
riadót fúj fakopáncs:
– mert ő télen is jó ács,
azt üzeni: “megoldom,
ha fészked szelel, befoldom”,
esemesezik a pék,
lassan befagy mind a lék,
sok kenyeret vegyetek,
nehogy megéhezzetek,
ingyen adom, nem drága,
víg madárfütty az ára,
csipegetni legyen mit
a fészkekben tavaszig.
Év végére lassan
elbágyad az ég,
fakult ragyogásban
csillog a vidék.
Itt a nyár, itt a nyár,
kék lett a határ.
A sok bogár a bokorban
mind mezitláb jár.
Végre, végre június van,
mezitláb jár a róka,
nem szúrja lábát a tövis,
sétálgat a bozótba’.
Ugye érzed, itt van május,
vidámitja kedvedet,
nyakad köré tekeri a
ficánkoló szeleket.