Varga Irén: Horgászlecke (vers)

Császár Mihály illusztrációja

Hegyek között kis tavacska,
abban lakik sok halacska.
Van belőlük jó sok fajta,
szószólójuk Harcsa Marcsa.

Egyik szombat délutánon
fény szűrődött át a fákon,
s észrevette Márna Márton,
horgász van a láthatáron.

Úszott is nagy sebbel-lobbal,
riadót fújt, és jó okkal.
Volt ő már itt nagy zsákokkal,
szatyrokkal és dobozokkal.

Itt hagyta a vízben őket,
felbosszantva a süllőket,
mérges lett a ponty és csuka:
– Hisz ez egy tó, és nem kuka!

Ha egy probléma felmerült,
a haltanács összeült,
az ügy végére pont került,
és még az ég is felderült.

Az elnökük volt Magdolna,
ki egy elegáns angolna,
korát tekintve matróna,
de nem volt, ki ezt felrója.

Így is történt, összegyűltek,
szép sorokban mind leültek.
Az elnöknő így szólt: – Csendet!
Hogy tegyünk a tóban rendet?

Sok halacska mind szót kapott,
vitáztak is majd’ fél napot.
Ennek Marcsa gátat szabott:
– Dolgozzunk ki javaslatot!

Márton így szólt: – Nincs ez jól így,
kell a bajra lelni gyógyírt.
Ne legyünk, ki levét issza,
én azt mondom, vágjunk vissza!

Aki ott volt, egyetértett,
hisz a pecás szabályt sértett.
Tanácstalan nézett amur,
amit érzett, nem volt l’amour.

– Na de mégis, mit csináljunk?
Ezentúl majd őrt kell álljunk?
Marcsa így szólt: – Várjunk, várjunk!
Nem kell semmit kitaláljunk!

Mit bedobtak, adjuk vissza,
így lesz csak a tavunk tiszta.
Ne kapjuk ma be a csalit,
leckéztessük meg a palit!

Amit bedobott a tóba,
Akasszuk fel a horogra.
Fogja azt ki a kukaccal,
bámulhat majd buta arccal!

Mogorván nézett a busa,
csábította kukac húsa.
Sóhajtott a dévérkeszeg:
– Én már így is alig eszek!

Az elnök kért végül csendet,
csitítva a kedélyeket.
– Bár nem ért mindenki egyet,
vessük azért be, mint fegyvert.

Az ülést most feloszlatom,
Dolgozzunk a feladaton!
Meg is indult a nagy halraj,
összetartott minden halfaj.

Horogra akadt sok szemét,
bántotta a horgász szemét.
Ezután ha volt is kapás,
nem volt más, mint újabb csapás.

Nem fogott mást, csupán lomot,
mindent, mi már ütött-kopott:
lyukas bakancs, traktor gumi,
rongyos ruhák, törött cumi.

Ezzel töltve el az estét,
fáradtan vonszolta testét.
Meg is tanulta a leckét:
Ne szennyezze környezetét.

Többé nem lesz ilyen csacska,
boldog volt a sok halacska.
Ünnepnap lett ez a tónál,
többet ért ez minden szónál. Tovább olvasom...

Read More

Erdei Barbara: A Hold és a rénszarvasok (vers)

Holdnak ezüstösen csillámló fénye,
Mosolyog kedvesen a rénszarvasnépre.
Egy éjszaka alatt bejárták a Földet,
Hogy a gyerekeknek okozzanak örömet.
Télapó szánját húzva a csillagos égen,
A zokni, cipő megtelik, csak légy résen.
Csengettyű hangja jelzi útjukat,
A hóban tán megleled a patanyomokat.
Kilenc rénszarvas húzza a szánt,
A zsák tele azzal, mit gyermek kívánt.
A virgácsot most északon hagyta,
Helyette cukorkát, csokit kapsz ma.
Egyetlen éjjel meglátogatja a falvakat,
Az élettől pezsdülő nagyvárosokat.
Hazatérve a rénszarvasnép pihen,
Üstökös a kanapéban mélázik csendesen.
Társai; Íjas, Rudolf, Csillag, Táncos,
Pompás, Villám, Ágas, no és Táltos.
Már mélyen alszanak, álmodnak,
Szépséges hóborította tájat látnak.
Üstökös kis kék pizsamájában, a fotelben,
Pöttyös bögréjéből kakaót iszik éppen.
Megfáradt patáin piros kötött zokni,
A Télapó neki is tudott ajándékot hozni.
Felidézve az éjszakai küldetést, mosolyog,
Ő tudja, a Mikulás kinek mit hozott.
Azt szeretné, ha jövőre is jó gyermek lennél,
Elvihessék majd neked, mit annyira szeretnél.
Hálás a szeretetért, a boldogságért, amit kap,
Felhörpinti a kakaóját, búcsúztatja a Holdat.
Mikor felkel már világos lesz, a Nap ragyog,
„Elmegyek most aludni, mert fáradt vagyok.”
Horkol a rénszarvasnép, a Hold őrzi álmuk,
Legyen boldog gyermekkorod, ez a kívánságuk.
Üstökös is jobbra fordul, húzza álmában a szánt,
Ez a legszebb munka, amit egy rénszarvas kíván. Tovább olvasom...

Read More