Bujáki Lívia: Volt egy kislány (verses mese)

Megjelent: 2018. június 7. Kategória: Bujáki Lívia, Mese, Vers

Volt egy kislány. Ez a kislány
nem szeretett mosdani.
Neki azt, hogy fürödjön meg,
többször kellett mondani,
és még azt is elengedte
füle mellett biztosan,
s állandóan hangoztatta,
hogy milyen jó piszkosan.

Hogyha felkelt és hajában
egy tollpihe ott ragadt,
nem fésülte ki belőle,
így egész nap ott maradt.
Hogyha egyszer sárba lépett,
és az a sár rátapadt,
meg se látta! Tovább játszott
akkor is a fák alatt.

Ebéd után nem mosta meg
ő a száját sohasem,
s reggelente soha nem volt
megmosva a foga sem.
Ezért aztán sose hívták
játszani a gyerekek.
Pedig szegény sírdogált és
könyörgött is eleget.

De a válasz mindig az volt:
Menj azonnal mosdani!
Az a kislány sokkal szebb lesz!
Nem úgy, mint a mostani!
Nem mosdok meg csakazértse!
szól a kislány komolyan
nem leszek a kedvetekért
sem ilyen sem amolyan!

Találok én barátokat!
el is indult sebesen,
hogy azonnal, csakazértis
barátokat keressen.
Így ért el a tyúkudvarba.
Adjon isten, jó napot!
szólt a tyúkhoz és és tyúk is
ráköszönt egy jó nagyot.

Mi járatban errefelé?
Barátokat keresek.
Vannak páran, na de hozzám
nem valami kedvesek.
Azt mondják rám csúnya vagyok!
Csúnya lennél? Nem hiszem!
Főleg az a toll hajadban
nyerte meg az én szívem.

Megörült a kislány erre.
Mert a tyúkra úgy talált,
hogy még mosdani se kellett,
s máris itt az új barát.
Ám de rájött, hogy a tyúk egy
rém unalmas társaság,
egész nap csak kapirgálni,
kotkodálni balgaság.

Ezért aztán továbbindult.
Alig ment egy darabot,
amikor egy pocsolyában
meglátott egy malacot.
Szervusz, malac! köszöntötte,
s megállt az ól véginél.
Szervusz, kislány! Mi fújt erre?
Tán bizony a déli szél?

Magam jöttem  szólt a kislány
Barátokat keresek.
A gyerekek azt mondják rám
csúnya vagyok! kesereg.
Már hogy lennél csúnya, mikor
kezed-lábad csupa sár?
Mért hagyod hogy ilyet mondjon
rád egy rakás buta lány?

Úgy gondolod? Igazad van!
és a kislány kacagott,
s azon nyomban barátjává
fogadta a malacot.
Ám de rájött, új barátja
rém unalmas társaság,
röfög, csámcsog, dagonyázik,
s néha eldől mint a zsák.

Elbúcsúzott, s még remélte
barátot lel majd talán,
s nemsokára szürke kandúr
jött ki egy ház ajtaján.
Szervusz kandúr! kiáltott rá.
Szervusz kislány! Merre mész?
Barátokat keresek, mert
így az élet szenvedés.

Barátokat? Na de miért?
Hol vannak a gyerekek?
Azt mondták rám, csúnya vagyok,
és egyik sem szeretett.
A kandúr csak csodálkozik,
két szeme is csuda nagy.
Hiszen a szád csupa tejföl,
mért mondják, hogy csúnya vagy?

Így lettek ők jóbarátok,
és így ment el napra nap,
volt barátja, ám a kislány
nem lett ettől boldogabb.
Hiszen rájött, hogy a kandúr
rém unalmas társaság,
egész nap csak egerészik,
sütteti a nagy hasát.

Ezért aztán gondolt egyet,
fogta magát, hazament,
egyenest a fürdőkádba.
Jó sokat volt odabent.
Aztán ment a játszótérre.
Mit szólnak a gyerekek?
És félénken megkérdezte:
Játszhatok már veletek?

Körbevették, nézegették.
Milyen szép vagy! Gyere csak!
Mindannyian tudtuk, hogy majd
egyszer eljön ez a nap!
Volt egy kislány, az a kislány
úgy szeretett mosdani!
Neki azt hogy fürödjön meg,
nem is kellett mondani….

© Karakas Erzsébet illusztrációja

“Bujáki Lívia vagyok, már több gyerekeknek írt verseskötetem jelent meg.” a szerző bemutatkozása