Donnert Károly: Állatkerti dalárda (vers)
A vers (felolvasva) meghallgatható itt:
Állatkerti dalárdába új énekest kerestek,
Mert a kecske nem felelt már a szerepre, mek-mek-mek.
Kihirdette ezért rögtön Flórián, a direktor:
Meghallgatás lesz majd holnap, délelőtt fél kilenckor.
Izgatottan falta másnap mindenki a reggelit,
Érezték, hogy fontos dolog az, ami most közelít.
Aztán gyorsan összegyűltek mindnyájan a főtéren.
– Bemutatom – szólt Flórián, – néktek Ágnes nővérem,
aki képzett zenetanár, s bár a szőrt nem tűri, de
a kedvemért mégis eljött tagnak most a zsűribe.
A portásunk még mellettem, a szemetek kit ott lát,
mi leszünk a dalversenyen a bíráló bizottság!
Nosza rajta, kezdjen neki valamelyik énekes,
Hány lába van, s milyen hosszú, abszolút nem érdekes,
S az se számít, jár vagy repül, húst eszik-e, vagy zabot,
Egy a fontos: gyönyörű szép legyen, ahogy dalba fog! –
Nem is kellet több biztatás eztán a sok művésznek,
A színpadra egymás után felszálltak vagy felléptek
Elsőként is Malvin, a ló vágott ki egy nyihahát:
– Kevés az, hogyha csak ennyit tudsz énekelni, nahát!
Szintén nem aratott sikert Floki majom mak-makja:
– Gyakorolj még kicsit, fiam, jobban megy tán holnapra!
Mariska, a tarka tehén vígan bőgte: M-u-úúú!
Ettől lett a zsűri aztán csak igazán szomorú.
Jolánka, a szürke vadlúd így rikácsolt: gi-gá-gá!
– Hagyd el lányom, mert elmegyünk bizony Isten, világgá!
Tyúk Jozefin se járt jobban, nem tetszett a „kotkodács”:
– Reméljük, e csúf dal helyett telik tőled szebb tojás!
Begyét düllesztve a veréb fújta most hogy: fityfiritty.
– Más véleményt, mint hogy pocsék, édes komám, el ne higgy!
Szól a disznó: – De ez már csak szívhez hat, hogy: röf-röf-röf?
– Olyannyira, Röfikém, hogy egyenesen szíven döf!
Gólya Gizi dala így szólt: Kilip-kelep-kipkelep.
– Meglehet, de a kórusban számodra most nincs szerep.
Most a kacsa próbálkozott, azt sipítva: háp-háp-háp.
– Nem rossz, csak két kilométert, hogyha lehet, menj hátrább!
Végül jött a bárány, aki így cifrázta: be-e-eee.
– Elég! Nem kell már több fals hang az én szegény fülem-beee!
Egy szó, mint száz: a szigorú állatkerti ítészek
minden reménybeli dalost röviden elintéztek,
és már úgy tűnt, új tag nélkül marad majd a dalárda,
ámde ekkor az oroszlán jött be nagyot kiáltva:
– Annyit mondok: kell e szerep mindenképpen énnékem,
és akinek nem tetszem, azt sajnálom, de széttépem!
Tessék tehát: Hörrrr-börrr-börr-görrr…! Így hangzik a dalocskám!
S válasszatok, mi kell inkább: megevés, vagy oroszlán?
Erre aztán minden állat tapsban tört ki izibe:
– Nem vitás, hogy senki más csak éppen te kellesz ide!
A Bíráló Bizottság is futtában így szólt vissza:
– Őstehetség vagy, Leókám, igazság ez, színtiszta!
Az oroszlán címe így lett „Dalárdai Énekes”,
csak a tagság fogyatkozik azóta, ez érdekes….