Éles Anett: Évszakok (vers)

Megjelent: 2018. június 30. Kategória: Éles Anett, Vers

Színpompás levelek,
mint pajkos gyerekek
kergetőznek az utcánkban,
csendes eső csepereg.
Vadlúdcsapat rebben,
fenn a fellegekben,
lomha felhő gyönyörködik
a gágogó seregben.

Zord, hosszú télben,
odakint a szélben,
csontos ujjú száraz ágak
zongoráznak szépen.
Mind idehallik,
ahogy az ág hajlik,
elfáradt karjaival
nyújtózkodik éppen.
Hó hull a fáról,
lerázza magáról,
messze van még a tavasz,
bizony messze, távol!
Nap sütött régen,
odafönn az égen,
öreg szánkó jajgatózva
nyekereg a jégen.

Tavasz van, tavasz van,
rügyfakasztó reggel,
lusta nap nyújtózik,
várva-várt meleggel.
Épphogy csak pislákol,
felébredt magától,
madársereg rikkant
örömében távol.
Örülnek a fénynek,
s hogy vége a jégnek,
éneküktől hangos hajnal
integet a télnek.

Nyáron az erdő
dallamot rejtő
lombjában lágyan
szusszan a szellő.
Szisszen a nyárfa,
mint ezer hárfa,
éneke tovaszáll
a messzi világba.
Semmi se látszik,
száz tücsök játszik,
tónak partján békakórus
vígan trombitázik.

© Kiss-Vörös Mónika illusztrációja