Kutyifa Anikó: A morcos felhő (vers)

Megjelent: 2019. december 2. Kategória: Kutyifa Anikó, Vers

Felhőben a vízcseppek csak dideregnek egyre,
mindannyian izgatottan készülnek a télre.
Néhányan északra vágynak, fázósabbak délre,
beszélgetnek, nevetgélnek, jön fagy ma estére?

– Szerintem a karácsony a legjobb!– vacogott az egyik.
– Dehogyis, a húsvét az! – vitázott a másik.
– Csend legyen ott hátul!– dörrent meg a Felhő –,
ilyet csak is az dönthet el, ki eléggé megnő!

Egyszer aztán feltámadt a nyugati szél este,
felhő ölén vízcseppeket széles hátán vitte.
Szállt az égen, száz határon, decemberi égen,
csendes falu, ősi béke, épp olyan, mint régen.

Pöttöm kislány, nagy bundában, rozzant öreg szánon,
bárcsak te is láttad volna, én most azt kívánom!
Nyugati szél párnás Felhőt ringatott föléje,
hópihékké fagyott cseppek hullottak ölébe.

Gyöngyös kacaj, vidám dallam suhant át a tájon,
nagypapája szeme nevet, s megpihen a lányon.
– Kisunokám, itt az idő, elindulunk haza!
Könyörgött egy cseppet amaz:– Ne menjünk még, papa!

Nézd csak mennyi tündércsillag, szikrázik az este,
talán hófehérbe borul majd a falunk is reggelre!
Búcsúzóul biccentett a szürke, morcos Felhő,
ki tudja, tán jókedve lesz, hogyha egyszer felnő!

© Nagy Judit illusztrációja