Sarkady Emília: Ecsettánc (vers)
A vers (felolvasva) meghallgatható itt:
Vidám legény az ecset,
táncot ropni de szeret!
Az elsőt a kékkel járja,
majd a zöldet csalja táncba,
Szende drappal nagyot trappol,
nem is egyszer, hanem hatszor.
A barnát derékon kapja,
a sárgát is megforgatja:
akár citrom, akár okker,
kérlelgetni nem sokat kell.
Szaporázza a pirossal,
alig győzi papirossal.
Jár lilával kopogósat,
zord bordóval csoszogósat
rózsaszínnel csusszanósat,
narancsszínnel huppanósat.
Nem kérdezi nevet-e
vagy sír épp a fekete,
húzza-húzza be a körbe,
vele bokáz’ fehér, szürke.
Így figuráz’, úgy cifrázza,
Járja körbe-karikába.
Nyurga ecset, ha elfárad,
véget vet a pergő táncnak.
Mi marad a tánc után?
Tarkabarka kép csupán:
Kormos mozdony pöfög füstöt,
hol fehéret, hol ezüstöt.
Bársonyszirmú szép virágok
pipiskednek, mint a lányok.
Barna ág és barna fa
levéltenger otthona.
Tarka rétre hajló égbolt…
Ecset orrán csupaszín folt.
“Sarkady Emíliának hívnak. A barátaim Limynek becéznek. Ebből a becenévből ered irodalmi honlapomnak, a limytaltkiadas.hu-nak a neve.
Bölcsész vagyok – magyar-történelem szakos tanár, nemcsak diplomám tekintetében. Bölcsésznek lenni számomra egyfajta életmód és életérzés is. A szellemi igényességet és a művészetekhez való vonzódást, az önkifejezés vágyát génjeimnek, a családi környezetnek és a csillagoknak köszönhetem. Tipikus Vízöntőnek tartom magam: nyugtalan, szabad, elnyomást nem tűrő művészléleknek.
Könyvmoly vagyok, önszorgalomból tanultam meg olvasni, ötévesen. A családi szájhagyomány szerint előbb költöttem „verseket”, mint írni megtanultam volna. Ezeket a „zsengéket” édesanyám jegyezte le. Gyermekverseim fiam és két lányom cseperedésének, gyerekkori élményeinek „lenyomata”.
Az írás számomra önkifejezés, vallomás, álmodozás, töprengés, vívódás, feloldás, gyógyítás, teremtés – minden.”
(Sarkady Emília, a szerző)