Földesi Mihály: Tóparti altató (igaz történet) (vers)
A vers meghallgatható itt, Mészáros Andrea előadásában:
Kucorodj le, Misó, vége van a napnak!
Hol az álommanó? Majd én elaltatlak.
Nyitva van az ablak, szökjünk ki a tóhoz!
Bársony léptű fűben, az öreg Fűz apóhoz.
Arany kalász leng itt, vérvörös pipacsok.
(Rátarti urak ők, táncoló ripacsok.)
Nini, egy bodobács! Egy? Egy egész kupac!
Lót-fut a futrinka, araszol a kukac.
Pitypangszáron billeg a hős hangyakatona,
mögötte sorjázik számtalan rokona.
Csíkos, csákós csiga szánkázik a füvön,
számolgat kavicsot, mindegyiket külön.
Imádkozó sáska pottyan be a sárba.
Döbbent szeme forog: – Na, ezt most ki látta?
Pöttyös kis katica szárnyait próbálja,
régi-régi vágya, hogy a világot bejárja.
Fűzfa csúcsán brekken egy levelibéka…
Rikoltva hirdeti: – Neki nem kell létra!
Gyűrűs fodor villan a kis tó vizére,
ezüst hasú kárász csobban felszínére.
Menekül a dongó, de a kis hal ügyes,
Mint a rugó pattan, a riadt ugrifüles.
Fekete szmokingban hangol már egy tücsök…
Búcsút int a nap fenn: – Mára már nem sütök!
Elballag a csorda, beolvad a tájba…
Fáradtan ül a por patáik nyomába.
Szentjánosbogárka meggyújtja a lámpát,
tündérszép pillangó összecsukja szárnyát.
És becsukom én is ezt a képzelt könyvet.
Aludj, drága fiam! Álmod legyen könnyed.
Lapulevél hinták ringatják e népet,
álmodban már várnak, álmodj velük szépet!
Földesiné Dr. Darányi Anna illusztrációja
“Nagyon szeretem a családomat. Amikor ezt a verset írtam, kisfiam, Misó 6 éves volt. Sokat foglalkozom gyerekekkel, a gyermekvédelemnél dolgozom. Hobbim az írás, festészet, régészet.” (Földesi Mihály, a szerző)