Lupsánné Kovács Eta: Forgószél (vers)
A szél-fiú azt figyeli
fenn a hegytetőn,
hová készül szellőlányka
lenn a zöld mezőn?
A szél-fiú azt figyeli
fenn a hegytetőn,
hová készül szellőlányka
lenn a zöld mezőn?
Rajzolj Napot, fessél szépet,
virágos fát, füves rétet,
pöttyös gombát, mosolygósat,
dús bokrokra pillangókat,
gyümölcsfát, mely rügyet fakaszt,
pajkos, vadvirágos tavaszt,
rét füvére friss harmatot,
fessél szépet, rajzolj Napot.
Suhanc lett
a magból,
lombot bont
mostantól,
gesztenyefa, sétány szépe,
méretes a terebélye,
út mentén áll – királyfa,
piramis a virága.
Ó, de jó,
ó, de szép,
szikrázik
már a jég!
Hull a hó a háztetőre,
friss levegő a tüdőbe!
Harsog, zúg a szélduda,
nyomot hagy az őzsuta;
ide lép,
oda lép,
előtte
szakadék,
átugorja ő naponta,
amikor zöld a fa lombja,
az erdő nagy sétatér.
De most minden hófehér;
hideg kék,
téli kép,
ó, de jó,
ó, de szép,
fa mögül a nyuszi kiles,
mező, s bokor csupa deres,
de van vastag bundája,
így a telet nem bánja.
Apró kis kert közepében
éldegélt egy mákgubó,
mákgubóban sokan laktak,
több mint tízezer lakó;
szó, szó, kopogó, kicsi volt a házikó.
Egy udvarban
két kis kutya
veszekedett
három csonton,
őket figyelte
négy cica,
öt lépésnyi füves dombon.
Csendes a tó, és partján a szálas
mocsári nádas, alvó világ.
Alszik a káka, alszik a sás is,
liliom szárán az apró csigák.