Barbara Liney Woods: Anna a Műanyag-szigeten (mese)
Anna szótlanul ült az autó gyerekülésében, miközben édesanyja az öccsével beszélgetett. Mikor hazaértek, felvette jégvarázsos hátitáskáját, és csendesen beballagott a házba. Bevitte a szobájába az iskolatáskáját, kivette az uzsonnás dobozát, és a konyhába ment, hogy odaadja Anyának, hogy elmosogassa. A kislány leült a játszószőnyegre, az ablak felé fordult, és sóvárogva a tölgyfa ágára rögzített kék hintát nézte. Anya odament hozzá, megsimította aranyszőke copfját, Anna ránézett.
– Ha szeretnél, kimehetsz egy kicsit, amíg elkészül a vacsora – ajánlotta fel kedvesen a lehetőséget.
Anna elmosolyodott, gyorsan átöltözött, felvette a cipőjét, ujjai a kilincsre fonódtak, mikor Anya utána szólt:
– Miért nem etted meg az almát, amit csomagoltam, szívem? – kukkantott ki a konyhaszekrény mögül.
– Nem voltam éhes, ebédre sokat ettem – felelte kurtán a gyermek.
– Rendben, semmi baj. Menj játszani, majd vacsorázol! – mosolygott rá Anya kedvesen. Anna becsukta maga után az ajtót és a hintáig szaladt.
Ráült, lökni kezdte magát, és a hinta egyre magasabbra szállt. Felemelte a fejét, nézte, ahogy a vastag faágon a kötél ütemesen mozog, miközben a zöld tölgylevelek közül a földre hullik néhány. Miután megunta, odasétált a homokozóhoz, és egy mély gödröt kezdett ásni a lapátjával. A délutáni napfénytől a homokszemek csillogtak, ahogy leszórta őket egy kupacba. Mikor megunta, elkezdte visszakotorni a homokot az árokba. Már félig végzett vele, amikor Anya a kezét nyújtotta, Anna megfogta, és együtt visszamentek a házba.
Elküldte kezet mosni a kislányt. Anna megmosakodott, megtörölközött, majd bement a konyhába és leült az asztalhoz. Anna öccse, Albert limonádét kortyolt jóízűen, a nővére is töltött magának egy pohárral. Apa hangosan köszönt mindenkinek, ahogy belépett. Lepakolta táskáját, fia és lánya is odaszaladt hozzá, a nyakába ugrottak, felemelte őket, és mind a kettőnek adott egy-egy puszit. Miután a lurkók az asztalhoz ültek, Anyának is köszönt egy puszival és helyet foglaltak, hogy megvacsorázzanak. Apa elmesélte Anyának, milyen napja volt a munkahelyen, ő elmondta, hogy milyen napjuk volt a gyerekeknek az óvodában és az iskolában. Albert megosztotta a szüleivel, hogy milyen jót játszott a csoporttársaival, de sajnos a pajtásai közül páran iskolába mennek az ősszel. Ezen kicsit elszomorodott, de Anya megvigasztalta, hogy a következő év nyarán ő ballag el az oviból, hogy elkezdje az első osztályt. Ezután egy kis ideig erről beszélgettek. Apa megsimogatta a kislánya hátát, aki csak túrta a borsófőzeléket, pedig az volt a kedvence.
– Mi a baj, Annácska? Alig ettél! – Anna az apukájára nézett, kék szemei könnyektől csillogtak, kis szája legörbült, ölébe helyezte a kezeit és morzsolgatni kezdte ujjait.
– Holnap előadást kell tartanom a szelektív hulladékgyűjtésről – sóhajtott. – De szégyenlős vagyok, és nem merek kiállni a többiek elé – vallotta be. Apa az ölébe ültette, majd megsimogatta az arcát.
– Nem kell búsulni, felkészítünk téged Anyával! – mosolygott rá kedvesen. Anya ránézett, és egyetértőn bólintott.
– Segíthetek én is? – kérdezte Albert. Apa feleltként bólintott, mire lelkesen felpattant, és kiszaladt a teraszra. Három műanyag palackkal tért vissza. Apa becsukta mögötte az ajtót, és a család leült a nappaliban a puha, bolyhos szőnyegre.
Anna beszaladt a plüssnyuláért, Pamacsért, Albert az ölébe vette, és figyelte, ahogy Apa elmagyarázza a könyv segítségével a tananyagot. Megkérte Annát, hogy álljon fel, és mondja el pár mondatban azt, amit összefoglalt neki. A kislány felállt, felsője szélét kezdte el gyűrögetni. Lámpalázas lett. Apa a palack felé intett, amikor ezt észrevette. Felvette a padlószőnyegről és a kezébe fogva félénken elkezdte a kiselőadást.
– A szelektív hulladékgyűjtés azért van – az ajkába harapott, majd ránézett a rózsaszín-kék csíkos zoknijára, – hogy védjük a bolygót, az állatokat és a növényeket. Sok szemét kerül a tóba vagy a tengerekbe – ránézett a jobb kezében lévő üdítős flakonra – és egyéb élőhelyekre, mint például a rét. – Anya elismerően bólintott, és biztatta Annát, hogy folytassa. – Külön gyűjtjük zsákokba vagy konténerekbe a fémdobozokat, a műanyag üvegeket és a papírt. Ha így válogatjuk szét őket, akkor újrahasznosítják ezeket.
Apa még felolvasott neki néhány gondolatot a könyvből, arra kérte, ismételje meg.
– Nagyon ügyes vagy, Anna! – bátorította Anya. – Holnap is így mondd el a többieknek, nem kell idegeskedni! – felállt, és megölelte a kislányt. A gyermek büszke volt magára, de ahogy a másnapra gondolt, összeugrott a gyomra.
– Nyomtatok ki neked pár képet és felragasztom egy lapra, amit majd körbeadhatsz az osztálytársaidnak! – ajánlotta fel Apa.
Anna mosolyogni kezdett, elvette az öccsétől a nyuszit. Albert álmosan dörzsölte a szemét, ezért Anya elvitte őt megfürödni. Miután végeztek, Anna is elment és megtisztálkodott, felvette a virágmintás rózsaszín pizsamáját, kiengedte a copfját, megmosta a fogát, majd Anya kifésülte a haját. Lefektette a gyerekeket, mesélt nekik esti mesét, adott nekik jó éjszakát puszit. Ezután csatlakozott Apához, és együtt nézték a természetfilmet.
Anna hamar elaludt. Álmában egy végtelennek tűnő tengeren hajózott Pamaccsal. Mindkettőjük fején kapitányi sapka volt. Pamacs a távcsövén keresztül fürkészte a horizontot, mígnem megpillantott egy szigetet.
– Anna kapitány! Sziget előttünk északi irányban! – jelentette ki a bolyhos, barna kis plüssállat. Letette a távcsövet, odalépett a vitorlás hajó köteléhez, megfeszítette azt, és a szél belekapott a vitorlába.
Nem sokkal később partot értek. Csodák csodájára a szigetet műanyag palackok alkották. A rajtuk lévő pálmafák barna és zöld kupakokból álltak. Anna kiszállt a vitorlásból, a hűvös, sós víz a bokájáig ért. Mélyen beszívta a kellemes levegőt, Pamacshoz fordult. A plüssnyúl követte őt, beleugrott a tengerbe, a víz Annára fröccsent és hangos nevetésben törtek ki. Anna levette a fejéről a sapkát, és a partra tette. Megfordult, majd a végtelen kékséget nézte, a hullámokon megcsillant a Nap fénye. Távolabb, a nyílt tengeren delfinek fickándoztak vidáman. Útitársa néhány szép kagylót és csigaházat gyűjtött neki. Hamar betették őket a kis erszénybe, amit magával hozott. Anna leült, a nyuszi is csatlakozott hozzá.
– Pamacs, mi ez a sziget? – tekintett hátra.
– Ez a Műanyag-sziget, Anna – válaszolta Pamacs. – Ide kerülnek azok a műanyag palackok, amikkel szennyezik a környezetet. Sajnos évről évre egyre nagyobb, de legalább a tenger élővilága háborítatlan marad. A delfinek, teknősök és más tengeri élőlények, ha találnak egyet, elhozzák ide és beleolvad a szigetbe.
– Él bárki itt? – kérdezte kíváncsian, ahogy a lábával a vizet fröcskölte. Pamacs megrázta a fejét, bolyhos fülei ide-oda libegtek. Anna kicsit elszomorodott.
– Mi bánt? – érintette meg mancsával a karját.
– Itt van ez a sziget a tenger közepén és egyre csak nő, mert mi nem vigyázunk a környezetre, és szennyezzük azt.
– De te megállíthatod a sziget növekedését, és tehetsz azért, hogy kevesebb szemetelés legyen! – mosolyodott el a nyúl.
– Igazán? – csillant fel a szeme.
– Igen. Holnap az iskolában állj ki, és bátran mesélj a szelektív hulladékgyűjtésről! Hívd fel a figyelmet arra, hogy a konténerek és a zsákok azért vannak, hogy lehessen kategorizálni a hulladékot. A zöld kukába a színes üveg, a fehérbe a fehér üveg, a szürkébe a fém, a kékbe a papírok, a sárgába a műanyagok mennek. Külön van szemetes sok helyen az elemeknek, a gyógyszertárban gyűjtik azokat a gyógyszereket, amiknek lejár a szavatosságuk – tanította őt Pamacs. – A Föld minden lakója számít rád, Anna! – ölelte meg Annát. – Itt az ideje, hogy induljunk! – mondta.
Anna visszaült a vitorlásba, a nyuszi is beszállt, és elindultak hazafelé, hátrahagyva a Műanyag-szigetet. A kislány elővette a kagylóhéjakat, majd a szívéhez emelte, lehunyta a szemét és felidézte, amit Pamacs mesélt neki a szigeten.
Másnap reggel Anya ébresztette. Felkelt, nyújtózott egyet, megette a gabonapelyhet, ami az asztalon várta, megmosakodott, fogat mosott, felöltözött, Anya befonta a haját lófarokba, elcsomagolta neki a tízórait, az ebédet és az uzsonnát. Anna bement a táskájáért a szobába, felvette, majd odalépett az ágyhoz és megpuszilta a plüssét. Kiment a konyhába, belebújt a cipőjébe, felvette a kardigánját, majd megfogta Apa kezét, aki odaadta neki a kinyomtatott, felragasztott képet a kiselőadáshoz és elindultak az iskolába, miután elköszöntek Anyától. Integetett a férjének és a lányának, majd becsukta az ajtót, hogy keltse Albertet, hogy ő is menjen óvodába. Anna beült az autóba, bekapcsolta a biztonsági övet.
– Izgulsz a környezetóra miatt? – kérdezte Apu, mielőtt kiállt volna a garázsból.
– Nem! – rázta meg a fejét Anna és a képeket nézte. – Pamacs elmondta nekem, mit tehetek a környezetért – Apa mosolygott, miközben elismerően bólintott.
– Pamacs egy nagyon kedves kis plüss – jegyezte meg, és már indultak is az iskolába.
Anna bátran kiállt az osztály elé és elmondta a többieknek, amit az apukájától és Pamacstól tanult. A tanár néni megdicsérte őt, kapott egy piros csillagot az előadásért. A helyére ment, kinyitotta a füzetét, majd folytatta a rajzát a múlt éjjeli kalandjairól.
© Trenka Zsófia illusztrációja