Bujáki Lívia: Emil mint közlekedési rendőr (mese)
A mese (felolvasva) meghallgatható itt:
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy nagyváros, ami semmiben nem különbözött más nagyvárosoktól. Autók tülköltek, gyárak eregették a füstöt, és a házak olyan magasra nőttek, hogy elérték a felhőket.
Ebben a városban élt Emil, a csiga. Emil nagyon szeretett volna rendőr lenni. Gyűjtött minden olyan tárgyat, ami rendőrökkel volt kapcsolatos, és éjszaka, álmában mindig viselte a rendőregyenruhát.
Egy napon még Néróhoz, a németjuhász rendőrkapitányhoz is elment, és arra kérte, hadd lehessen rendőr. Néró azonban kinevette.
– Emil, egy csiga nem lehet rendőr! Olyan lassú vagy, hogy csak akadályoznád a forgalmat! – Emil nagyon elszomorodott, még sírt is.
Barátja, Zé, a zengőlégy meglátta a könnyeit, és nagyon megsajnálta Emilt. Szeretett volna segíteni neki. Ezért aztán ő is elment Néróhoz, és könyörgött neki, hogy Emil legalább egy napig hadd lehessen rendőr.
– Ennél nagyobb ostobaságot még nem is hallottam! – csóválta a fejét Néró.
–De hát ma van a születésnapja! – próbálkozott Zé, pedig nem is tudta, mikor van Emil születésnapja, csak arra gondolt, Néró hátha megenyhül.
– Akkor vigyél neki pitypangot! – ajánlotta a szigorú németjuhász.
– Márpedig én addig énekelek itt, amíg Emil nem lehet rendőr! – mondta Zé, és énekelni kezdett.
Erre aztán minden kutya befogta a fülét a rendőrségen, mert Zé zengőlégy volt ugyan, de nagyon hamisan énekelt. Végül az összes rendőrkutya vonyítani kezdett Zé hangja hallatán.
– Bánom is én, legyen Emil rendőr! – vakkantotta Néró. – Csak hagyd már abba! – Zé elmosolyodott.
Emil nagyon boldog lett a hír hallatán, és szorgalmasan tanulta a közlekedési szabályokat. Másnap korán ment dolgozni, és alig várta hogy munkába állhasson. Nagyon büszke volt, amikor magára öltötte a rendőrök egyenruháját. Csakhogy Nérónak igaza lett: Emil nagyon lassú volt, és ezzel nemcsak hogy baleseteket okozott, de őt magát is majdnem elütötték. Ahogy azt várni lehetett, Néró rögtön leszereltette Emilt, és egy rendőrkutyát állított be a helyére.
A csiga lógó orral mendegélt az utcán, s egészen addig ment, mígnem egy bokor alatt találta magát. A bokor alatt rálelt egy félig megüresedett pitypangsörös üvegre. Bánatában nagyokat kortyolt belőle, aztán szomorúan továbbindult.
Másnap Zé hiába kereste Emilt, sehol nem találta. Nagyon megijedt, és elment a rendőrségre.
– Hagyjál most, Zé! – mondta mogorván Néró. – Van elég bajom nélküled is! A városban teljes a zűrzavar, az egyik közlekedési lámpa összevissza váltogatja a színeit, és még nem jöttünk rá a probléma okára!
Zé tanácstalanul repült ki a rendőrségről, és nem tudta, hol kereshetné még barátját. Elindult a város központja felé. Kisvártatva megpillantotta azt a lámpát, amiről Néró beszélt. Egyfolytában villogott, és hol sárgát, hol pirosat, hol pedig zöldet mutatott. Közelebb repült a lámpához, és nagyon meglepődött, mert a belsejéből horkolást hallott… Nagyon ismerős horkolást…
A lámpa előtt közben forgalmi dugó keletkezett.
– Csináljanak már valamit, így nem lehet közlekedni! – nyávogta oda mérgesen egy cirmos a forgalmat irányító rendőrkutyának az egyik autóból.
Zé akkor látta, hogy jobb oldalról néhány munkaruhába öltözött kutya közeledik. A rendőrkutya erre elterelte a forgalmat, a szerelők pedig elkezdték szétszedni a lámpát.
Mindenki legnagyobb meglepetésére egy alvó csigát találtak odabent… Amikor felébresztették, Emil nem is emlékezett rá, hogyan jutott be a lámpába. Ennek valószínűleg a pitypangsör lehetett az oka…
Azóta Emil nagyon boldog, hiszen ha egy napig is, de mégiscsak ő irányította a forgalmat!