Fábián Krisztina: A Tisza-tó szelleme (mese)
Az élményekkel teli nyári szünet után gyorsan beköszöntött a szeptember. A gyerekeket újra tárt kapukkal várta az iskola. Zsófi gondosan bepakolta táskájába a tankönyveit és füzeteit, majd lustán hátradőlt az ágyon. Ábrándozva gondolt vissza a vakációra és az emlékezetes családi nyaralásra. A tizenharmadik nyárra, ami sok mindent megváltoztatott.
Minden akkor kezdődött, amikor apa egy augusztusi napon azzal a hírrel érkezett haza, hogy hamarosan nyaralni mennek a Tisza-tóhoz. Zsófit nem tette boldoggá a hír; ő inkább egy nagyvárosi, nyüzsgős-vásárlós utazásra vágyott. El sem tudta képzelni, mit fog csinálni öt napon keresztül egy sivár tóparton.
Az utazás napja gyorsan elérkezett. Anya és apa izgatottan készülődött, míg a kislány egykedvűen pakolta be saját bőröndjét. Az út nem volt hosszú, viszonylag hamar megérkeztek szállásukra, a tóparti kempingbe, ahol apa pillanatok alatt felállította a családi sátrat. Míg a szülők pakolásztak, a kislány leheveredett az ágyul szolgáló matracra és elővette telefonját. Apa azonban nem sok időt hagyott a telefon bűvölésére, a sátorba toppanva így szólt:
− Gyere, Zsófi, fedezzük fel a környéket!
Bár kezdetben nem volt kedve a felfedezéshez, a kislányt hamarosan magával ragadta a táj szépsége és különlegessége. Hamar rájött, hogy a tópart nem unalmas, sivárnak meg végképp nem mondható. A következő napokban fürdőztek a szabadvizű strandon − kipróbálva az óriás csúszdát −, majd tó körüli kerékpártúrára indultak. Még csónakázni is voltak, bár nem jutottak messzire, ugyanis a feltámadó szél miatt vissza kellett fordulniuk. Közben azért megcsodáltak egy csomó érdekes vízimadarat: gémeket, sirályokat, bakcsót. Távolabb pedig egy hattyúcsalád úszott a vízen.
A nyaralás harmadik napján a család horgászni indult. Míg apa a horgászbottal volt elfoglalva, anya pedig a szálláshelyen elkészített szendvicseket pakolta elő, Zsófi sétára indult. Megcsodálta a fű között nyíló apró vadvirágokat, a part mentén hatalmasra nőtt nádast. A gát túlsó oldalán meghúzódó erdő szélén pedig még őzikéket is látott.
A horgászattal, pihenéssel töltött nap végén anya megkérte a kislányt, hogy vigye az összegyűlt hulladékot a gát tetején, kissé távol lévő szemétgyűjtőbe. Zsófi elindult kezében a zsákkal, ám mivel túlságosan fáradtnak érezte magát a gyalogláshoz, a szeméttel teli zacskót egy hirtelen mozdulattal a nád sűrűjébe rejtette, majd visszatért szüleihez. A család visszaindult a szálláshelyre, és közben megbeszélték, hogy másnap Zsófi döntheti el, mi legyen a program.
A szülők ezen az estén korán elaludtak, ám a kislány szemére nem jött álom. Sokáig forgolódott a matracon, majd később, hogy szüleit ne ébressze fel, kiosont a sátorból és a közelben álló óriási nyárfa mellé telepedett. A csillagokat bámulta, amikor az éjszakai csöndet halk sírdogálás törte meg. Zsófi megpróbált rájönni, honnan jön a hang, de senkit sem látott a közelben.
− Van itt valaki? − suttogta bátortalanul maga elé.
− Csak én − válaszolta a szomorú hang.
− Ki vagy te? − majd gyorsan megtoldotta kérdését. – Ugye, nem fogsz bántani?
− Bántani? Én? Én nem bántok senkit, ahogy néhány ember teszi. Egyébként a Tisza-tó szelleme vagyok.
Zsófi ijedtségét leplezve tovább érdeklődött:
− Miért sírtál?
− Nagy a bánatom. Ha megengeded, elmesélem.
Mivel nem érkezett válasz, belekezdett:
− Minden tónak van szelleme, akinek az a feladata, hogy vigyázzon a környék rendjére, tisztaságára. Ez az én feladatom is. Azonban úgy érzem, már képtelen vagyok megfelelően ellátni ezt a tisztséget.
Zsófi csodálkozva jegyezte meg:
− Hiszen itt rend van! Bizonyára megfelelően végzed a dolgodat.
A szellem szomorúan válaszolt:
− Hunyd le a szemed és gyere velem!
Zsófi nem igazán értette, mit kér tőle a szellem, de engedelmesen becsukta szemét. A következő pillanatban az ég és föld között úszva, felülről láthatta a csodálatos tavat. Ám lejjebb ereszkedve nem csak szépségek kerültek a szeme elé; a tóban több helyen műanyag flakonok, üvegek, míg a vízparton autógumik, meghatározhatatlan összetételű szeméthegyek rondították el a látványt.
− Erről beszéltem – hallotta Zsófi láthatatlan idegenvezetője hangját.
− Ez tényleg nagyon csúnya látvány, de kit zavar ez az egész? Hiszen csak innen, fentről látszik, ide pedig nem sokan jönnek…
− Nem a látvány a legnagyobb gond, Zsófi! Persze, ha belegondolsz, nem lehet jó érzés abban a tudatban strandolni, hogy mindenféle hulladékkal szennyezett vízben teszed. De gondolj az itt lakó élőlényekre! A vízbe dobált műanyagok nehezen bomlanak le, azonban a napfény és a hullámok hatására eltöredeznek. Az apróbb darabokat a halak, vízi madarak lenyelhetik, beleakadhatnak. A felelőtlenül vízbe dobált hulladék az állatok élőhelyét elpusztítja, a szemétből kimosódó szennyeződések mérgezőek lehetnek. Az éles szélű műanyagok vagy üres konzerves dobozok elvághatják a madarak lábát. Nemrég egy gólya került bajba: egy műanyag madzag tekeredett a lábára, ami súlyos sérülést okozott szegénynek. Szerencsére valaki észrevette és segítségével madárkórházba került a kis sérült. Neki szerencséje volt, hogy időben segítséget kapott, de nem minden élőlényt sikerül megmenteni. Az emberek pedig egyre több szemetet hagynak a parton vagy dobálnak a vízbe, nem gondolva arra, mit okoznak felelőtlen tetteikkel. Remélem, most már megérted, miért vagyok szomorú.
Zsófi egyre rosszabbul érezte magát. Megkérte újdonsült barátját, vigye vissza a szüleihez. A szellem arra biztatta, egyszerűen csak nyissa ki a szemét. Már hajnalodott, amikor Zsófi beosont a sátorba. Alig várta, hogy szülei felébredjenek.
− Apa, már tudom, mit szeretnék csinálni ma. Elmondom majd, de előtte van egy kis dolgom. Ha nem bánjátok, elintézek valamit.
A szülők nem állítottak akadályt Zsófi elé, aki előbb a közeli üzletbe sietett. Gumikesztyűvel és szemetes zsákokkal felszerelkezve a tópartra sietett. Nem kellett keresgélnie, hamar rábukkant az előző nap nádasba rejtett szemetes zsákra. De nem csak az általa odarakott hulladék volt ott. Három műanyag üdítős flakont és két kisebb nejlonzacskó szemetet is a magával hozott nagy zsákba pakolt és azonnal a szemétgyűjtőhöz vitte. A nádas kitakarítása után boldogan tért vissza szüleihez. A nyaralás hátralévő része, éppúgy, mint az első napok, élménydúsan teltek.
Ha majd te is nyaralni mész – legyen az tóparti, hegyvidéki vagy erdei vakáció –, jusson eszedbe a környéket óvó jóságos szellem, akinek egyetlen módon segíthetsz jókedvét megőrizni: ha vigyázol környezetedre, és nem teszed ki veszélynek se lustaságból, se felelőtlenségből.
© Zentai Zsuzsanna illusztrációja