Gallai Gabriella: Napsugaras (vers)
Reám csókolja melegét a pajkos,
makrancos szellővel érkező Tavasz,
vele ébredek én is, mint bolondos,
– zsongástól bódult – örök ifjú kamasz.
Cirógató napsugárban életre
kel az erdő, s a rét szirmot bontogat,
a fürge patak is kacag mindenre,
csiklandja a parti fákat, bokrokat.
Magányos fészkek régi-új lakója
– vándorlásból megtért gólya – kelepel,
ma minden dal kikeletre hívogat,
eresz alatt újra fecskepár fészkel,
vidám trillájuktól hangos a terasz.
Hirdetik: Tavasz van! Igazán Tavasz!
Illusztrálta © dr. Kebeley Tímea üvegfestő | www.varazsuveg.hu
