Gergely-Péch Éva: Miért félsz a póktól? (mese)
A kis Zsófi rettenetesen félt a pókoktól, pedig már egészen nagylány volt: elmúlt ötéves! Valahányszor meglátott egy pókot, legyen az nagy és hosszúlábú vagy egész picurka, sivalkodva futott a szüleihez, hogy csapják agyon.
Nyáron a nagypapájához utaztak látogatóba, aki vidéken, tanyán lakott. Ott aztán akadt pók bőségesen!
– Jaj, jaj, nagypapa! Egy pók! – visított Zsófika.
– Látom, Zsófika, de miért kiabálsz? Még nem vagyok süket! – tette a kezeit a füle mögé viccesen a nagypapa.
– Üsd agyon! – sivalkodott Zsófika.
– Ugyan miért?
– Mert… Mert pók!
– Na és aztán?
– Félek tőle! Védj meg! – rimánkodott a kislány, szorosan belekapaszkodva az idős emberbe.
– De hiszen nem bánt téged – próbálta megnyugtatni a nagyapja.
– De majd fog! Meg fog csípni!
– Hány pók csípett már meg?
Zsófika egy pillanatra abbahagyta a bömbölést. Könnyektől csatakos pofija előbújt a nagyapja nadrágja mögül.
– No? – firtatta a nagypapa.
– Nem tudom. De biztos csípett már meg! – állította Zsófika.
– Értem. És hány szúnyog csípett már meg, mondd csak?
Zsófika nem értette, hogy jön ez ide. Elgondolkozott a kérdésen, és egy pillanatra el is feledkezett a pókról.
– No? – firtatta a nagyapja.
– Sok! – vágta rá a kislány. – Most is van egy szúnyogcsípésem, ide nézz! – gyűrte fel a pólója ujját, és mutatta meg a karján a piros puklit.
Nagypapa együttérzően simogatta meg a buksiját.
– És mondd csak, ha szúnyogot látsz, akkor is félsz meg sikoltozol?
– Nem.
– No, várjál csak, ezt nem értem. Szóval szúnyog már sok csípett meg, mégsem félsz tőle. Azt viszont nem tudod, csípett-e már meg pók. Mégis rettegsz, ha meglátsz egyet. Nem gondolod, hogy ez furcsa?
– De a pók csúnya! Ijesztő! – tódította Zsófika.
– És mitől olyan ijesztő szerinted?
– A sok lábától!
– Láttalak nemrég egy ászkával játszadozni. Azzal a kis bogárral, ami golyóvá tud gömbölyödni. Az sem szép, és sok lába is van. Mégsem félsz tőle.
– De a pók lábai hosszúak!
– A szöcskéé is hosszú. Nézz csak ide, itt ül egy ezen a levélen! Még a csápja is hosszú. Mégsem félsz tőle!
– A pók akkor is csúnya!
– Szerintem még soha nem néztél meg közelebbről egyet sem – mosolygott a nagypapa. – Gyere hát, nézd meg ezt itt! Igazán nem kell félned tőle! Nézd, milyen békésen himbálózik a hálója közepén. Meg se mozdul. Ez nem olyan félelmetes, ugye?
Zsófika vonakodva közelebb óvakodott. Nagy, rettegő szemeit le sem vette a pókról.
– De ha kijön a hálóból és rám mászik?
– Mit csinálsz, ha a bokrok közt játszol, és egy bogárka rád mászik?
– Lerázom magamról.
– Épp úgy le tudod rázni a pókot is.
– De a fonalával rám tapad!
– Akkor egy kicsit majd erősebben rázod! Tudod-e, Zsófika, miért sző hálót a pók?
– Hogy legyeket fogjon! – vágta rá a kislány, hiszen ezt mindenki tudja.
– Bizony, meg szúnyogokat, akik minket csipdesnek! De kislányokat nem látok a hálójában!
Zsófika erre halkan felkuncogott, és végre kezdett kicsit feloldódni.
– Aztán látod-e, milyen szép minta van ezen a pókon? Szerinted mire hasonlít?
Zsófika nézte, nézte a hálója közepén pöffeszkedő pókot, aztán azt mondta:
– Olyan, mint egy fehér kereszt.
– Bizony ám! Ez egy keresztespók. A hátán levő mintáról nevezték el. De van olyan pók is, amelyik csíkos vagy pöttyös.
– Tényleg?
– Látod, azért nem tudod, mert még soha nem nézted meg őket közelebbről.
– Nagypapa, te miért nem félsz tőlük? – húzódott közelebb egyre bátrabban a kislány.
– Mikor kisfiú voltam, én is féltem – borzolta meg Zsófika selymes haját a nagyapa. – Aztán apukám elmagyarázta nekem, hogy hasznos állatok, mert legyet meg szúnyogot esznek. Minket pedig nem bántanak, ha békén hagyjuk őket.
– Azért én mégis félek még tőlük – húzta el a száját Zsófika.
– És ha legközelebb meglátsz egyet, megint visítozni fogsz, és azt követelni, hogy valaki csapja agyon?
Zsófika gondolkozott, gondolkozott hosszan, majd megrázta a fejét.
– Hát akkor mit fogsz csinálni?
– Megmutatom neked!
