Hegedűs Ádám: A varázsfőzet (mese)
Az alábbi mese a vecsési Bálint Ágnes Mesefesztivál pályázatának egyik díjnyertes meséje.
Írta: Hegedűs Ádám, általános iskola 2. osztályos tanuló.
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú. A kisfiút Ádámnak hívták, és nagyon szeretett meséket olvasni. Eljött az este, és Ádám álomba szenderült…
Ádám az erdőben sétált, és egyszer csak meglátott egy romos házikót. Bekopogtatott, és egy bácsika fogadta. A fiú besétált a házba, és rájött, hogy a bácsi egy varázsló. A varázsló elmesélte, hogy ő egy különleges főzetet készít, amihez hiányoznak hozzávalók, és ha ezek kimaradnak, nem lesz értelme a főzetnek. Ádám szerette volna megtudni, mihez kell ez a főzet, de a varázsló nem árulta el neki.
Megkérte a kisfiút, hogy segítsen neki: szüksége lenne egy buborékra, egy akácfalevelére, egy kis csillagporra, napsütésre és egy szelet csokira. A fiú hazafutott, és nyomban elmesélte az anyukájának, hogy az erdei varázsló arra kérte, segítsen neki néhány alapanyagot összeszedni a varázsfőzet elkészítéséhez. Az anyukája megengedte, így Ádám nyomban el is indult, hogy segítsen a varázslónak. Mendegélt az erdőben, amikor elesett egy faágban. Felnézett, és csodálkozva mondta:
– Húú, rengeteg buborék!
Ez volt a buborékmező. Ádám elővett a tarisznyájából egy üvegcsét, és elkapott egy buborékot.
Elindult tovább, mikor megpillantott egy akácfát. leszakított egy falevelet, és rögvest sietett tovább, hogy mindent megtaláljon, amit a varázsló kért tőle. Időközben beesteledett, ezért úgy döntött, hogy megpihen egy kicsit, de elaludni nem tudott, mert egyfolytában azon jártak a gondolatai, hogy vajon mire kell ez a sok minden, mire lesz jó az a főzet. Csak bámulta a csillagos eget, és merengett. Egyszer csak megpillantott egy hullócsillagot. A lehulló csillagból csillagpor szállt, amit Ádám rögvest be is gyűjtött. Nagyon izgatott volt, mert már csak két dolog hiányzott a listáról: a napsütés és egy szelet csoki. Mivel már nagyon késő volt, úgy döntött, alszik egy kicsit, és reggel, amikor felkel a nap, ő is tovább indul.
Ádám nagyon sokáig aludt, így amikor felébredt, hétágra sütött a nap. Elővett a tarisznyájából egy másik üvegcsét, és beleengedte a napsütést, aztán gyorsan lezárta. Gondosan elkezdett szép rendet rakni a tarisznyában, amikor megpillantott egy csokit, amiről nem is tudta, hogy ott van. Így kiáltott:
– Jaj, anya, hogy te mindig kitalálod, mire van szükségem!
Nagyon boldog volt, és gyors léptekkel igyekezett, hogy minél előbb odaérjen az öreg házikóhoz. Izgatottan szedte lábait, és folyton arra gondolt, hogy mit készít belőle a varázsló. Mikor odaért, bekopogtatott, mindent kiszedett a táskájából, és odaadta a dolgokat. A varázsló beletette a hiányzó hozzávalókat a főzetbe.
– Mit vársz cserébe?– kérdezte a varázsló.
– Semmit, hisz nem azért segítettem, hogy kapjak cserébe valamit.
A varázsló megköszönte, és leültette a kisfiút egy padra, majd megkérdezte, hogy szeretné-e tudni, hogy mit főz? Ádám izgatottan várta a választ.
– Aki önzetlenül segít nekem abban, hogy megfőzzem a főzetet, és nem vár cserébe semmit, annak boldog élete lesz, és minden ember ugyanúgy fog segíteni neki, mint ahogy ő segített nekem.
Egyszer csak óracsörgést hall a kisfiú.
– Mi ez? Mi csörög?
De akkor már nem kapott senkitől választ. Ádám kinyitotta a szemét, körülnézett és nem az öreg házikóban volt, hanem az ő kicsi szobájában, ahol éppen az ébresztőóra csörgött a kis asztalán. Ott már tudta, ez csak álom volt, de tanulságos.

Illusztrálta: Sárosi Sarolta