Horváth Anda: Kiscsiga és a falevél (mese)
A mese felolvasva meghallgatható itt:
Egy csendes, őszi délutánon, amikor Kiscsiga felébredt ebéd utáni szundikálásából, halk zörgésre lett figyelmes. Körbenézett, és látta, ahogy a magas nyárfa levelei egymás után, szépen lassan hullanak a földre, rá a többi lehullott levélre. Odacsúszott hozzájuk, hogy közelebbről szemügyre vegye őket. Amint odaért, egy mosolygós falevelet pillantott meg a földön. Megszólította őt.
– Szia, Falevél!
– Szia, Kiscsiga! – válaszolt boldogan Falevél.
– Nahát, te lehullottál a földre. Hogy lehet, hogy nem vagy szomorú? – kérdezte csodálkozva Kiscsiga. – Hiszen a fa ledobott téged, és már soha nem mehetsz vissza rá!
– Igen, így van, ahogy mondod. Lehullajtott engem a fa. De ez egy nagyszerű dolog kezdete! – mondta Falevél.
Kiscsiga nagyon törte a fejét, de bármilyen erősen is gondolkodott, nem értette a dolgot.
– Milyen dologra gondolsz? – kérdezte kíváncsian.
– Tudod, Kiscsiga, a lehullott falevelek mindig új életet kezdenek. Van, akit máshová, messze elfúj a szél, van, aki a szülőfa alatt marad. De mindannyian szépen, lassan mély álomba merülünk, megváltozik a színünk, néhány nap alatt barnák leszünk. Aztán jön eső, sár, és mi, levelek lassan eggyé válunk a termőfölddel.
Kiscsiga ámultan hallgatta Falevelet, aki így folytatta:
– Ekkor kezdődik az új életünk. Testünk sok-sok finom tápanyagot tartalmaz, ami beolvad a földbe. Így tápláljuk a fát, a gyökerein keresztül, hogy aztán, amikor újra eljön a tavasz, a fa friss rügyeiből ismét gyönyörű virágok és zöld levelek nyíljanak – mondta Falevél.
– És, mondd, nem fájdalmas ez a dolog? – kérdezte aggódva Kiscsiga.
– Nem, dehogy is! – nevetett Falevél. – Nem okoz fájdalmat, inkább jó érzés. Tudod, ez az élet rendje. Életet kaptunk, életet adunk.
– Ó, most már értem! Ez tényleg nagyon szép és kedves dolog. Már értem, hogy miért vagy boldog – mondta mosolyogva Kiscsiga. – Köszönöm, hogy elmesélted! Ma is tanultam valamit.
– Ilyen a falevelek élete. Örömmel meséltem el! – válaszolta Falevél.
– Legyen szép a napod! – köszönt el Kiscsiga.
– Köszönöm, legyen neked is minden napod szép!
Azzal Kiscsiga lassan csúszva továbbállt, sok örömmel a szívében. Boldog volt, hogy megismerhette a falevelek csodás életét.
